Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Sztárportré: Tommy Lee Jones

Lucille, a rendőr mama, Clyde, az olajmunkás papa, és egy rossz házasság. Ezzel kellett szembesülnie már gyermekkorában Tommy Jonesnak, aki 1946. szeptember 15-én született a texasi San Sabában. Iszákos apja gyakran verte a gyereket, s így a fiú szívesebben volt távol otthonról.
A texasi St. Mark iskolába járt, jó tanuló volt, így hamarosan ösztöndíjat is kapott. Mielőtt leérettségizett volna, apját Afrikába szólította egy szerződés, Tommy viszont anyjával egyetértésben úgy döntött, hogy otthon marad. A mama beadta a válópert, a fiú pedig ösztöndíjat kapott a Harvardra, ahol a leendő alelnök, Al Gore lett a szobatársa. Angol irodalmat tanult, és 1969-ben kitüntetéssel diplomázott. Ám nem fűlt a foga a tanításhoz, inkább a színház érdekelte.

Róla mintázott Love Story-hős

Nevetni ritkán látjuk
Már fellépett pár iskolai színielőadáson, s úgy vélte, ez elegendő tapasztalatot jelent számára, ezért New Yorkba költözött és elballagott a Broadwayre, hátha ott szükség van valamely produkcióban egy ifjú tehetségre. Szerencséje volt, már egy hét múlva játszott John Osborne A Patriot for Me című drámájában, s a következő években kisebb-nagyobb szerepekben lépett színpadra. Aztán persze a filmesek is megtalálták, először a Love Storyban bukkant fel, amelyben Ryan O’Neal harvardi szobatársát alakította. Erich Segal, a film alapjául szolgáló regény szerzője saját bevallása szerint Tommy és Al Gore alakját ötvözte Oliver figurájában.
A tehetséges, új arcok nem kerülhetik ki a tévét sem: Tommy is hamarosan egy szappanoperában landolt, 1971-1975 között az ABC One Life to Live című szériájában szerepelt, mint dr. Mark Toland. Közben megnősült, és karrierje lassan felfelé ívelt. Első főszerepét a Jackson Country Jailben játszotta, a rendőrség elől menekülő elítéltet játszott, s ettől kezdve nevet is változtatott, Tommy Jonesból Tommy Lee Jones lett. Aztán az excentrikus milliomos, Howard Hughes bőrébe bújt a The Amazing Howard Hughes című tévéfilmben, a Hóhér dalában elítélt gyilkost formált meg, alakítását Emmy-díjjal jutalmazták.

A nem túl rokonszenves…

Az ügyfélben
A szénbányász lányában a Sissy Spacek által megformált Loretta Lynn country-énekesnő férje, Mooney volt, majd néhány kevésbé sikeres mozi következett. Népszerűségét a kis képernyőn szerezte vissza, a Lonesome Dove című minisorozatban rangerből lett farmert formált meg. Az 1988-as Viharos hétfőben megint nagyszerű alakítást nyújtott, a JFK-ben a Kennedy-gyilkosságba feltehetően belekeveredett üzletembert, Clay Shaw-t játszotta, ezért Oscar-jelölést kapott. Andrew Davis rendező, akivel a Kereszttűzben című mozit forgatta, az Úszó erőd című filmjében is szerepeltette, ebben Tommy egy pszichopata volt tengerésztisztet játszott, aki persze alulmarad a hős szakácsot megformáló Steven Seagallal szemben.
A magánéletben barátságos, közvetlen Jones a filmvásznon nagy elhitető erővel formálja meg a nem túl rokonszenves figurákat, ez történt A szökevény esetében is. A hatvanas évek sikeres tévésorozatán alapuló történetben Tommy a gyilkossággal vádolt dr. Kimble-t hajkurássza - az orvost Harrison Ford játszotta -, ezért a legjobb epizódszereplőnek járó Oscar-díjjal térhetett haza, immáron második feleségéhez, Kimberlea Gayle Cloughleyhez, és gyermekeihez, Austin Leonardhoz és Victoria Kafkához.

Hős, ügynök és űrhajós

A Men in Black (Sötét Zsaruk) című filmben Will Smith-szel
Bár az ember úgy vélné, hogy az Oscar magával hozza a főszerepeket is, Jones kedvelte a kisebb karakterfigurákat, saját bevallása szerint főleg a rosszfiúkat, mivel az életben az embernek úgyis jónak kell lennie, különben lecsukják... Jonest nem fenyegette ez a veszély, de lassan arra is rájött, hogy a jó fiúk megformálása még nagyobb kihívást jelent számára, s mivel soha nem folytatott színi tanulmányokat, mindenre magának kell rájönnie, még ha a rendezők súgnak is neki.

Az 1997-es Tűzhányóban hős volt, majd Will Smith társaságában a Sötét zsaruk című moziban hajkurászta az illegálisan bolygónkra érkezett földönkívülieket.
A bevetés szabályaiban viszont az igazságtétel volt a feladata, Hays Hodges századost játszotta, s a forgatókönyvben az nyűgözte le a színészt, hogy a szabályoktól hemzsegő világban mennyire fontos szerepet játszik a barátság és a bizalom. A tárgyalóteremből Jones a kozmoszba készült, az Űrcowboyokban vakmerő vadászrepülő volt, aki a nyugdíj határán és súlyos betegsége tudatában még egy utolsó, nagy dobásra készült. De ez csak a moziban volt így, Tommy Lee Jonesnek még számos dobása maradt. Itt van mindjárt a Sötét zsaruk 2., amelyben megint ügynök, s még hajmeresztőbb kalandokba keveredik az idegenekkel.
A magánéletben azonban nincs szüksége kalandokra, jelenleg harmadik feleségével, Dawn Maria Laurellel él. Tommy résztulajdonosa a texasi San Antonio mellett lévő egyik nagy ranchnak, kedvenc sportja a lovaspóló, s a dohányzás az egyetlen káros szenvedélye - persze a filmezés mellett..


Tommy Lee Jones ismertebb filmjei:

Love Story (Love Story, 1970)
A Betsy (The Betsy, 1978)
Laura Mars szemei (Eyes of Laura Mars, 1978)
A szénbányász lánya (Coal Miner's Daughter, 1980)
A kéjnő Kaliforniába készül (Back Roads, 1981)
A hóhér dala (The Executioner's Song, 1982)
Kincs a kannibálok szigetén (Savage Islands, 1983)
Fekete hold (Black Moon Rising, 1986)
A nagyváros (The Big Town, 1987)
Csak a testemen keresztül (Stranger on My Land, 1988)
A halottak nem hazudnak (Gotham, 1988)
Viharos hétfő (Stormy Monday, 1988)
Kereszttűzben (The Package, 1989)
Tűzmadár akció (Fire Birds, 1990)
JFK (1991)
Úszó erőd (Under Siege, 1992)
Ég és föld (Heaven & Earth, 1993)
Kártyavár (House of Cards, 1993)
A szökevény (The Fugitive, 1993)
Időzített bomba (Blown Away, 1994)
Az ügyfél (The Client, 1994)
Született gyilkosok (Natural Born Killers, 1994)
Kék ég (Blue Sky, 1994)
Öreg harcos (Cobb, 1994)
Régi jó cimborák (The Good Old Boys, 1995)
Mindörökké Batman (Batman Forever, 19950)
Tűzhányó (Volcano, 1997)
Sötét zsaruk (Men in Black, 1997)
Életre-halálra (U. S. Marshals, 1998)
Kettős kockázat (Double Jeopardy, 1999)
A bevetés szabályai (Rules of Engagement, 2000)
Űrcowboyok (Space Cowboys, 2000)
MIB - Sötét zsaruk 2. (Men in Black II, 2002)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rossz társaság

Vannak az életben majdnem megoldhatatlan dolgok - és Gaylord Oakes (Anthony Hopkins), a sokat megélt… Tovább olvasom