Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Sztrájk Ferihegyen: 15 induló járatot töröltek

Mindössze 10-15 percet kell várakozniuk a Ferihegyi repülőtérről induló utasoknak hétfő délután - mondta el Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője. Hozzátette, a Ferihegyi repülőtér 2-es terminálján reggel óta folyamatos a forgalom, a délelőtti három helyett délután már négy biztonsági csatorna működik.
Szollár Domokos elmondta, hétfőn a tervek szerint 137 járat indult volna a Ferihegyi repülőtérről. Közülük 15-öt töröltek: az Alitalia két római, a Lufthansa esti müncheni járatát, és 12 Malév járatot, melyeket még vasárnap bejelentettek. Az érkező járatokat is érintette a sztrájk, 139 érkező járatból 17-et töröltek. A hétfő délután induló gépek fél-egyórás késésekkel indulnak.

Továbbra is a 2-es terminál üzemel. A fapados légitársaságok jegykezelését a 2B terminálra helyezték át. Innen történik minden, nem-schengeni övezetbe tartó járat becsekkolása is. A schengeni övezetbe tartó, nem fapados légitársaságok jegykezelése marad a 2A terminálon.

A Budapest Airport azt tanácsolja az utasoknak, hogy érdeklődjenek a légitársaságnál, illetve a Budapest Airport honlapján (www.bud.hu), valamint indulás előtt 3 órával legyenek kint a repülőtéren.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Részegen parkolt a rendőrök helyére a teherautós

A tiltó tábla ellenére a rendőrök helyére parkolt, ezért bukott le egy ittasan vezető, szabálysértő… Tovább olvasom