Délmagyar logó

2018. 05. 23. szerda - Dezső 16°C | 27°C Még több cikk.

Sztrájk Ferihegyen: hosszú sorokra lehet ma számítani

Késésekkel ugyan, de felszállnak a Ferihegyi Repülőtérről a gépek. Helyszíni tudósítónk szerint a várakozó sor vége sem volt egyértelmű. A Malév pilótái is bejelentik a sztrájkba lépést.
Helyszíni tudósítónk fél óra alatt öt méter haladt az egész terminált betöltő sorban. Mint elmondta, senki sem tereli az utasokat, így kisebb káosz alakult ki a sor kiterjedését illetően.

Van olyan járat, amelyikre csak néhány percet, van azonban amelyikre csaknem egy órát kell várni, hogy elinduljon. Egyelőre csak néhány járatot töröltek.

A Budapest Airport honlapja szerint péntek délelőtt a gépek szinte mindegyike fel tudott szállni a Ferihegyi Repülőtérről, igaz csak késésekkel. Reggel még akadt olyan járat, amelyik másfél órával a tervezett indulás után kezdte csak meg útját, délelőttre azonban már valamelyest javult a helyzet.

A Malév már korábban bejelentette, hogy hat járatát pénteken biztosan törli. Ezen túl egyelőre a Lufthansa düsseldorfi gépe nem indult csak el. A Budapest Airport honlapja szerint más járat törlését most még nem tervezik.

A gépek továbbra is kizárólag a 2-es terminálról indulnak. A reptér üzemeltetői azt kérikk, hogy az utasok először érdeklődjenek a választott légitársaságnál és legalább két órával a tervezett indulás előtt érkezzenek meg a reptérre.

A Ferihegyi Repülőtéren szerda reggel óta sztrájkol a dolgozók egy része. Céljuk, hogy kikényszerítsék a munkáltató által egyoldalúan felmondott kollektív szerződéssel kapcsolatos tárgyalások érvényes befejezését, ezen felül tiltakoznak a kiszervezések és az elbocsátások ellen is. Ígéretük szerint addig sztrájkolnak, amíg nem tudnak megegyezni. A Budapest Airport ugyanakkor addig nem ül tárgyalóasztalhoz, míg a sztrájk tart.

A Malév pilótái is bejelentik a sztrájkba lépést

A Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete pénteken jelenti be a Malév menedzsmentjének, hogy tagjai sztrájkba lépnek - értesült a Magyar Hírlap. A pilóták ugyanis elégedetlenek a légitársaság vezetésének döntéseivel. Részleteket későbbre ígértek. Közben a Közlekedési Szakszervezetek Európai Szövetsége felszólította a Budapest Airportot, hogy konstruktívan működjön együtt a Ferihegyen sztrájkoló szakszervezetekkel, tehát azonnal változtasson jelenlegi hozzáállásán. Az egyik sztrájkoló érdekképviselet elnöke pedig azt mondta a lapnak: már levélben fordultak a Budapest Airport német tulajdonosához, hogy utasítsa a magyarországi menedzsmentet az európai munkajogi sztenderdek követésére.

Az ország hírnevének is árt a sztrájk

Utazásokat tömegesen nem mondtak le a ferihegyi sztrájk miatt a külföldiek, a munkabeszüntetés azonban az ország hírnevének árt - írja a Népszabadság. A szakemberek szerint az üzletemberek szeretnének mindenképpen célba érni, de a turisták ilyenkor elgondolkoznak azon, hogy vállalkozzanak-e az utazásra, vagy máshová menjenek. Március 15. és október 23. a "várható események" miatt már így sem népszerű időszak. Magyarország ráadásul speciális helyzetben van, hiszen a turizmusból származó bevételek 70 százaléka Budapesten keletkezik. A légi vagy a vasúti közlekedés, illetve a politika bizonytalanságai beépül az emberek gondolkodásába, és ezt is mérlegelik, amikor arról döntenek, hol töltsék szabadságukat - írja a lap.

Olvasóink írták

  • 7. Gaben07 2008. december 12. 23:07
    „Sajnos a sztrájkok ilyenek, különben nem érnének semmit. Egy normális munkaadó amelyik az ügyfelet nem valami tárgynak nézi már rég cselekedett volna. Jelen esetben leülni tárgyalni, mert amint leülnek tárgyalni, hajlandó rá BIA vezetősége akkor máris vége a sztrájknak, de ő kötik az ebet a karóhoz.”
  • 6. KolompárRómeó 2008. december 12. 22:09
    „5. hozzászólás Gaben07 2008.12.12. 22:00 :

    Amennyiben így van, akkor valamit valóban tenni kell. De ne a sokezer emberrel b@sszanak ki. Sz@rjanak a főnök cipőjébe, zárják a budiba 2 napra, stb. De ne azzal toljanak ki, aki munkába, nyaralásra, rokonához akar menni. Miközben a befizetett soktíz-, soszázezer forint ugrott. Lehet polgári pereskedni, 3-4-5 év, a végén mondják, hogy igen, önnek igaza van, oszt jónapot, pénzed még mindig nincs, csak pár jogász szarrá kereste magát rajtad.”
  • 5. Gaben07 2008. december 12. 22:00
    „Bruttó 120-130 az átlagkereset azok között akik sztrájkolnak! Az emelések meg jól hangzanak csak nem mindig valósulnak meg! Átlagfizetésbe meg beleszámolják a management gázsiját is, így akár ki is jöhet a 270 ezer! A média meg azt hazudik össze amit akar!
    A német üzemeltetésről meg csak annyit, hogy szarnak a dolgozók fejére!
    Jelenleg is 6 havonta hosszabbítanak szerződést az emberek felének! Ott lóg a fejük fölött az elbocsátás! Ráadásul ezzel még vissza is élnek sokszor! Rugalmas munkarendet akarnak bevezetni, ami szerint összevissza rángathatnák a dolgozókat a jelenleginél 20% - kal kevesebb pénzért!
    Ki szeretnék szervezni az egész céget, hogy ne legyen vele sok gond! Persze megkapná valami Kft. aki havi nettó 80 ezerért alkalmazna embereket!
    Kérem, hogy ezen mindenki gondolkozzon el kicsit!

    Köszönöm!

    Tisztelettel: egy sztrájkoló alkalmazott

    Nem én vagyok a sztrájkoló csak bemásoltam, hogy legyen fogalma itt pár embernek a helyzetről. De itt másik alkalmazott írása is:

    Nem nyavalyás 6ezer pénzért folyik a sztrájk, hanem a munkarend drasztikus megváltozása, a nappali-du-esti pótlék csökkentése miatt. Nem beszélve az öltözők állapotáról, arról hogy friss dolgozók a próbaidő lejárta után sem kapnak végleges szerződést, csak határozott idejűt stb...”
  • 4. Logaritmus 2008. december 12. 14:06
    „Kínos, hogy ha egy munkát el lehet látni sok száz emberrel kevesebbel is akkor miért sztrájkolnak azok, akik feleslegesek? Nem az a normális, hogy - ha a biztonságos működés nem sérül - a házon belüli munkanélkülieket elküldik?!”
  • 3. Luckatosh 2008. december 12. 13:34
    „Szanalmas orszagnak szanalmas reptere, szanalmas legitarsasaga szanalmas sztrajkjkokkal.”
  • 2. blossom 2008. december 12. 09:49
    „szerintem nem kell elkuldeni emberek inenn mert mar nem egyszer jartam ugy hogy a 1terminalnal chekolas utan az ajtonal allt a sor mert keves ember dolgozott akik at vizsgaltak volna minket.vagyis ott is kevesen vannak elhiszem hogy harcolnak nem is bantom olket ezert.mert ok legalabb meg merik tenni azt jobb legyen meg masok csak kopnek meg szidkozoknak.en egyetertek veluk.masoknak is kovetni kellene a peldajukat.”
  • 1. medvepapa 2008. december 12. 07:16
    „Azért el kellene gondolkodni egy-két dolgon.
    Ha egy vállalkozás működtetéséhez 1500 emberrel kevesebbre van szükség, akkor miből fizetik ki a felesleges 1500 embert...
    Ha nem gondoljuk végig, nem érthetjük meg a jelenlegi válság legfőbb okait.
    Az első és legfontosabb, hogy a társadalom egy rakás ingyenélőt tart el. Ezek közé tartozik a politikai elit jelentős része - oldaltól függetlenül-, a kereskedelmi televíziók műsorvezetői és negyedosztályú "sztárocskái"...stb
    A melévnél és a ferihegyet üzemeltető cégnél - hogy most hogy hívják és ki a tulajdonosa nem érdekel - dolgozók bére jelentősen magasabb, mint szinte bármely más szektoré..
    A suzukitól is elküldtek egy rakás embert, mert feleslegessé vált a munkájuk.
    Sajnálom őket, de azt felháborítónak tartanám, hogy az adómból támogassák a felesleges munkaerő alkalmezását.
    Legyen az a 3-4000 ember szolidáris a többi 2,5millió adófizetővel - az is egy szolidaritás...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eltűnt, megerőszakolt külföldi diáklányok

A rendőrségnek nincs adata arra, hogy összefüggés lenne a Budapestről eltűnt francia diáklány és a… Tovább olvasom