Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Sztrájkolnak a postai kézbesítők

Határozatlan idejű sztrájkot hirdetnek hétfőtől a postai kézbesítők. A leveleket, csomagokat és a nyugdíjakat kiviszik az ügyfeleknek, de sorsjegyet például nem árulnak.
Így akarják elérni, hogy a postai dolgozóknak ne legyen kötelező értékesítési tevékenységet is végezniük, csak azok tegyék ezt, akik önként vállalják. A Posta szerint nincs szó sztrájkról, mivel a kézbesítés nem áll le, hétfőn ugyanakkor a társaság vezetői leülnek tárgyalni a szakszervezetekkel.

A kézbesítők sztrájkja most korlátozott munkavégzést jelent majd, az emberek szinte semmit nem vesznek észre belőle: a munkaköri előírásokat betartják, a leveleket, küldeményeket, utalványokat és a nyugdíjakat kiviszik, de értékesítési, ajánlási és címközvetítési feladatokat nem végeznek, terveik szerint az egész országban. Azaz nem kínálnak majd az ügyfeleknek sorsjegyet vagy például biztosítást - magyarázta korábban a Kézbesítők Szakszervezetének elnöke. Tusz Ferenc azt mondta: bérkövetelésük most nincs, azt akarják elérni, hogy ne legyen kötelező az értékesítés az érintett postai dolgozóknak. Nincs mindenkinek érzéke ehhez - fogalmazott. Az érvek között szerepel az is, hogy bizonyos környékeken nem tudnak sorsjegyeket eladni, mert nincs erre pénzük az embereknek. Ugyanakkor bizonyos esetekben szankcionálhatják a dolgozókat, ha nem végzik megfelelően az értékesítést - jegyezte meg a szakszervezeti elnök.

Tusz Ferenc nem árulta el, hány tagja van a Kézbesítők Szakszervezetének, szerinte ez most lényegtelen. Nem tudni azt sem, mekkora a támogatottsága a dolgozók között a hétfőn kezdődő akciónak. A postával szerdán kezdett tárgyalni az érdekképviselet, de eddig nem jutottak dűlőre - tette hozzá.

A Magyar Posta szóvivője szerint nincs szó sztrájkról, mivel hétfőn a Kézbesítők Szakszervezetének tagjai is felveszik a munkát, a szolgáltatás folyamatos lesz. A posta hétfőn mind a 9 szakszervezettel megkezdik a tárgyalásokat az értékesítésről - mondta Tomecskó Tamás. A szóvivő szerint az értékesítést nem tudják elhagyni, mert csak a csekkfeladásból és levelek, csomagok kézbesítéséből nem lenne elég bevétele a Postának. A társaság most nyereséges, az értékesítés leállításával viszont már az adott évben veszteséges lenne - tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 6. Kolompár Rómeó 2008. június 30. 22:18
    „4. hozzászólás Sztrájk?: pár éve a kolompárék éhségsztrájkoltak valami miatt, de persze úgy, hogy 4ránként váltották egymást :-D”
  • 5. tricse 2008. június 30. 21:17
    „vajon miért van az,hogy az egyik postán a főnök cseszteti a postásokat a másikon meg nem ezekért a plusszdolgokért?
    és az vajon miért van,hogy az egyik főnök szétdúlja a körzetbeosztást,nehogy az ismerős postás vigye mindig a leveleket a másik meg nem?
    lehet az az oka,hogy az egyik főnök alkalmas a munkája elvégzésére,megérti és tiszteli a beosztottjait a másik meg nem?”
  • 4. Sztrájk? 2008. június 30. 19:42
    „Sztrájk magyar módra.
    HA-HA-HA
    Ebben az országban mindenki ilyen töketlen?
    Ez kb olyan mint a félpályás útlezárás-nagy nulla.”
  • 3. HAPPY 2008. június 30. 13:45
    „A NAGY KÉPŰ TOMECSKONAK MEG ATŐBBI MAJOMNAK KELLENE
    EZT AZ ÉRTÉKESITÉST CSINÁLNI.EZÉRT A CIMÉRTÉKESITÉSÉRT
    A HK-S KOLLÉGÁK/HIVATALI KÉZBESITŐ/1NYAMVADT PETÁKOT NEM
    KAP.EZÉRT INKÁBB A NAGY LUFT BALLON FEJŰ GÓRÉK NYALJÁK FEL A LOVÉT.EZ IGY VAN,SOKAN ERRŐL NEM TUDNAK.HAJRÁ POSTÁSOK.”
  • 2. zrt 2008. június 30. 07:58
    „A baj ott kezdődött, amikor megengedték a sorsjegyek árusítását a postán! A posta átment szerncsejáték Zrt,Nyrt-be!”
  • 1. Lecso12 2008. június 30. 07:57
    „Gyerünk postások mindent bele,igazatok van. Nagyon jól tudom a párom is ezért hagyta ott a postát 15 év után idegileg készült ki a sok nem értékesítés és cseszegtetés miatt.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Folytatódik a Magyar Gárda feloszlatására indított per

A Fővárosi Bíróságon zajló tárgyalásra a korábbi, két tárgyalási naphoz hasonlóan hétfőn is csak… Tovább olvasom