Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Szük Norbert, a repülő ecset

Mezőgazdasági helikopter pilótafülkéjében ül majd Szük Norbert és onnan irányítja a gép szórófejeit. A Saint-Exupéry Társaság Repülj a természetért! rendezvényén így fest meg egy gigászi képet ételfestékkel.
Szük Norbert
Az augusztus 16–17-i kecs keméti légiparádé egyik leglát ványosabb attrakciója lesz, amikor két helikopter kifesti az előre megrajzolt 33.000 négyzet méteres képet, amely az Öntu dásszomj címet viseli. Ef Zámbó István képzőművész és Angyal László pilóta Szük Norbert győri festőművésszel közösen kezdett el azon gondolkodni, hogyan lehetne egy, a levegőből, sőt, az űrből is látható alkotást létre hozni.


A győri Szük Norbert szinte az elsők között jutott eszébe a szervezőcsoportnak, hi szen a megyeszékhelyen indult el az Új Monumentalizmus, az a művészeti ág, amelyből a há zak tűzfalaira kikerülő óriáské pek születtek. A kecskeméti katonai repülő téren a győri 40 négyzetméteres képeknél jóval nagyobb készül el.
A 220 méterszer 150 méteres terület vélhetően a világ legna gyobb ilyen jellegű képzőművé szeti alkotása lesz. A szervezők szándékai szerint nem egyszerű képalkotásnak lesznek szemta núi, akik elmennek a repülős napokra, hanem egy egész, a vi lág misztikumát is megérintő performance-nak. Kezdődik az egész azzal, hogy Angyal László pilóta felemelke dik a levegőbe Szük Norberttel, az ezen esetben nyugodtan re pülő ecsetnek nevezhető mű vésszel pilótafülkéjében, és az előre kijelölt vonalakat beszínezik.

Ezt a produkciót egy másik helikopterből közvetítik a nagy kivetítőre. Miután elkészült a kép, jön egy másik teherszállító gép és az ef Zámbó-tervek kö zéppontjában látható tölcsérbe hulladékot, autóroncsot, hasz nált hűtőt, ipari hulladékokat szór. Ezzel teljesedik ki a kép kollázstechnikája. Ekkor jön nek a performerek, akik tüzet csiholnak. A tűz füstjével keveredik össze Bessenyei Péter műrepülő-világbaj nok repülője és az általa húzott színes csíkok sokasága. A fest mény így már az ég felé is elkezd nyújtózkodni. Ekkor ér megfelelő pozícióba egy műhold, hogy a vi lágűrből fotózza le az egész kompozíciót.

Az előadáshoz tartozik majd némi katonai zene hastánccal kísérve is.
Mint Szük Norbert től megtudtuk, a Guinness-re kord előkészítése is óriási mun kát igényel. Ami a mellékelt ter ven egyszerű semmiségnek lát szik, az a valóságban nyaktörő pilótabravúrok árán valósítható csak meg. Elég talán annyit mondani, hogy az embert for mázó, nyitott szájú alak körvo nalai a valóságban csaknem két méter szélesek. A győri festőművész egyéb ként elmondta, az ilyen alkotá sok viszik közelebb a művészetet az emberekhez. Bár a természet barát ételfesték, amit felhasznál nak a mű elkészítéséhez, pár nap alatt elbomlik, várhatóan így is több ezren nézik meg majd a ké pet. Több ezer látogató pár nap alatt. Nem sok múzeum dicsekedhet ilyen statisztikákkal.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Néptáncrekord

Guinness-rekordkísérletnek lehetnek szemtanúi azok, akik szombat déli 12 óráig ellátogatnak a… Tovább olvasom