Délmagyar logó

2017. 01. 25. szerda - Pál -4°C | 1°C Még több cikk.

Tagadták bűnösségüket az emberrablással vádolt vendéglátósok

Tagadta bűnösségét a Fővárosi Törvényszéken kedden megkezdődött büntetőperben az a két vendéglátós, akit az ügyészség azzal vádol, hogy egy éjszakai bárban emberrablást követett el a számlájukat sokalló holland turisták sérelmére.
A vád szerint a két sértett fél óra és fejenként egy pohár Martini után több mint félmillió forintos számlát kapott a belvárosi szórakozóhelyen, és nem távozhatott, amíg nem fizetett.

2009 őszén a hajnali órákban tértek be a turisták az éjszakai bárba, és rendeltek maguknak egy italt, mire táncoslányok csatlakoztak hozzájuk, "privát táncot" adtak elő, amelyért a vendégek nyomban fizettek. Majd fél óra alatt a hölgyek a "ház ajándékaként" tequilát itattak a vendégekkel, és több üveg bort, illetve egy-egy pohár konyakot is kikértek. Amikor a turisták a számla felől érdeklődtek, kiderült, hogy azon 568 ezer forint áll. Ezt sokallták a vendégek két pohár Martiniért, és összeszólalkoztak a szórakozóhely ügyvezetőjével, illetve egyik felszolgálójával.

Az ügyvezető a vád szerint arcul ütötte az egyik hollandot, majd a felszolgálóval együtt fenyegették őket, és csak akkor engedték el, mikor az egyik vendég kártyájáról felvett 150 ezer forintot megkapták. A vita hevében a felszolgáló azzal fenyegette az egyik turistát, hogy eltöri a lábát, az ügyvezető pedig többek között azzal ösztökélte fizetésre a vendéget, hogy ellenkező esetben "agyonveri".

A keddi tárgyaláson a két vádlott nem kívánt vallomást tenni, de felolvasott korábbi nyomozati vallomásukban tagadták a terhükre rótt cselekményt, álláspontjuk szerint a hollandok akartak fizetés nélkül távozni azzal, hogy most nincs náluk elég pénz, de majd valamikor visszajönnek.

Az ügyvezető szerint legfeljebb az lehetett a bűnük, hogy túl magas árakkal dolgoztak, ám vádlott-társa korábban a hatóságoknak elmondta: a szórakozóhely több pontján idegen nyelvű táblák figyelmeztették a vendégeket, hogy mindent ki kell fizetni, amit rendeltek, az árak osztályon felüliek, és bankkártyát nem fogadnak el.

A vádlottak tagadták, hogy bárkit bántalmaztak volna, egyikük szerint az utóbbi időben egyes külföldi internetes fórumokon már úgy reklámozzák Magyarországot, hogy itt úgysem kell fizetni a szórakozóhelyeken, ha pedig vitás helyzet alakul ki, elég, ha a külföldi turista hívja a rendőrséget, az úgyis neki fog igazat adni.

Az ügyvezető korábban kétszer is volt büntetve, egyszer csalás miatt 11 hónap letöltendő, egyszer pedig önbíráskodás miatt 11 hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre. A vádlottak keddi meghallgatásán kiderült, hogy jelenleg Ausztriában szezonális jellegű vendéglátó-ipari munkát végeznek havi 800 euróért.

A vádban szereplő emberrablásért a törvény szerint nyolc év is kiszabható; a két férfi korábban, a nyomozás során hónapokat töltött előzetes letartóztatásban.

Az emberrablással vádolt vendéglátósok büntetőpere májusban tanúk, köztük a holland turisták és a táncoslányok meghallgatásával folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áprilisig előzetesben maradnak a Baunok-gyilkosság gyanúsítottjai

A bíróság újabb három hónappal, április elejéig meghosszabbította a szolnoki Baunok házaspár… Tovább olvasom