Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 8°C | 22°C Még több cikk.

Takarékossági Világnap

A válság hatására megváltozott az ügyfelek megtakarítási hajlandósága, a megtakarítások a biztonságos és magas hozamú betétekbe áramlottak át; az OTP Bank a válság alatt is szinten tudta tartani megtakarítás-állományát.
Kovács Antal, az OTP vezérigazgató-helyettese a Takarékossági Világnap alkalmából csütörtökön tartott sajtótájékoztatón elmondta: a megtakarítások piaca 2008 júniusa és 2009 júniusa között 478 milliárddal, 10.824 milliárd forintra bővült. A növekedés azonban jelentősen elmaradt a korábbi évek dinamikájától, az átlagos növekedési ütem 4,6 százalék volt, míg 2005-2008. között 9 százalék.

A megtakarítások szerkezete átalakult, az emberek a biztonságos, kockázatmentes befektetési formák, elsősorban a bankbetétek és a fix hozamígéretű egyéb megtakarítási formák felé fordultak. A korábbi tendencia megfordult: a betét-értékpapír arány a 2007 harmadik negyedévi 61-39 százalékról 2009 második negyedévére 69-31 százalékra változott.

Ebben szerepe volt annak is, hogy a betéti kamatok jelentősen nőttek, tavaly decemberben a bankok által kínált maximum kamatok 9,5-13,5 százalék között változtak. A jegybank ugyanis a válság hatására jelentősen megemelte az alapkamatot, amit a piaci szereplők is követtek ajánlataikkal, sok esetben túl is szárnyalták. A betéti kamatok azóta alászálltak, átlagos szintjük ismét 10 százalék alatt van (a maximum kamatok 2009. október 15-én 6,5-9,5 százalék között voltak).

A válság során az értékpapír megtakarítások szerkezete is átrendeződött: a fix hozamígérettel rendelkező értékpapírok (például kötvények) aránya a 2007 végéhez képest 2009 második negyedévére 42-ről 57 százalékra emelkedett, elsősorban a befektetési alapok kárára.

Mindeközben a háztartások részvényvásárlási kedve megnőtt a relatíve alacsony eszközárak miatt: míg 2008 második negyedévében a lakossági értékpapír-állomány 7,66 százalékát, 2009 második negyedévében már 8,77 százalékát képviselték a részvények. Ez egy év alatt 14 százalékos részarány-növekedést jelent.

A jegybanki alapkamat a gazdasági helyzet stabilizálódásával folyamatosan csökken, az OTP szerint elindul majd az átrendeződés a kockázatosabb, magasabb hozamú megtakarítási formák felé, de ennek üteme lassú lesz.

Az OTP Bank lakossági kötvényprogramja és szezonális megtakarítási akciói révén szinten tudta tartani megtakarítás- álományát annak ellenére, hogy a befektetési alapokból az ügyfelek jelentős része kivonta a pénzét. A lekötött betétek állománya 2008 második negyedéve óta közel 300 milliárd forinttal nőtt, és az idei második negyedévben 1.378 milliárd forintot tett ki. A bank saját kötvény állománya 150 milliárd forinttal hízott 2008 harmadik negyedévéhez képest, és az idei második negyedévben 169 milliárd forint volt.

Az OTP a megtakarítások ösztönzésére a 2009. november 2-tól 2010. január 29-ig tartó téli megtakarítási program keretében most is többféle terméket kínál rövid, közép- és hosszú távra egyaránt. Azokat, akik hosszú ideje a banknál vezetik számlájukat, a Bónusz betétekkel jutalmazzák, amelyeknél az előírt feltételek teljesülése esetén az alapajánlaton felül további bónusz kamat érhető el. A november elején induló újabb, kétéves lekötésű Profit betét lehetőséget kínál a fix garantált alapkamatot meghaladó hozam elérésére is.

A hitelintézet fontosnak tartja, hogy ráirányítsa a figyelmet a takarékosság fontosságára, ennek érdekében napi tippekkel és on-line családi kassza kalkulátorral elindította a www.eszpenz.net microsite-ot, október 29. és november 14. között pedig országszerte 31 OTP Észpénz Ponton szakértői tanácsokkal és nyereményjátékkal várja az érdeklődőket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mesterházy: kizárt, hogy szakadjon az MSZP-frakció

Mesterházy Attila szerint kizárt, hogy szakadjon az MSZP parlamenti képviselőcsoportja, amely… Tovább olvasom