Délmagyar logó

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 31°C Még több cikk.

Tállai: a rasszizmus nem természeti csapás, hanem emberek műve

Megemlékezést tartottak Nagycsécsen a romák elleni támadás évfordulóján.
A rasszizmus nem természeti csapás, hanem emberek műve, a kisebbségek elleni gyűlölet erősödik egész Európában, így Magyarországon is - mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szombaton Nagycsécsen. Tállai Andráserről azon a Borsod megyei településen beszélt, ahol öt évvel ezelőtt, akkor még ismeretlenek, gyújtóbombát dobtak romák által lakott házakra és agyonlőttek egy 40 éves nőt és egy 43 éves férfit. A gyilkosság a romák elleni támadássorozat része volt.

Az államtitkár a község temetőjében, a két roma áldozat sírjánál úgy fogalmazott: az emberi szabadság és méltóság egy és oszthatatlan, és az egyik ember ellen akár társadalmi helyzete, származása, neme, kora miatt elkövetett minden sérelem mindenki más szabadságát, méltóságát is veszélyezteti.

Ezért az emberi szabadság minden korlátozása és az emberi méltóság mindenféle megalázása ellen azonnal, együttesen fel kell lépni - jelentette ki Tállai András, hozzátéve: az ország alaptörvénye valódi védelmet, biztonságot, igazi és teljes emberi, személyes és közösségi méltóságot ad minden kisebbségnek.

Hangsúlyozta azt is: nincs szabadság emberi méltóság nélkül, ezért a mai nemzedék nem tűri el, hogy bárkit származása, vallása miatt emberi méltóságában megsértsenek. Nem történhet meg mindaz, ami öt évvel ezelőtt megtörtént - utalt a romagyilkosságokra az államtitkár, megjegyezve azt is: az erőszak minden formáját el kell utasítani.

A cél az, hogy a magyarországi cigányok megtalálják helyüket a magyar jövőben, ahol számukra van és lesz hely - mondta Tállai András, hangoztatva azt is: lehet és kell együtt élni, tartós együttélésre kell berendezkedni, éppen ezért a roma integráció "mindannyiunk számára közös érdek", Magyarország jövője is múlik ezen.

Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára arról szólt, hogy a gyűlölet Nagycsécsen ölt először, és ez a gyűlölet megmagyarázhatatlan, felfoghatatlan, semmivel sem igazolható. Hozzátette: el kell utasítani minden olyan szélsőséget, amely egyszerű megoldást ajánl, ilyen ugyanis nincs.

Azt mondta, talán megnyugvást jelent, hogy megszületett egy bírósági ítélet, de a következményekkel együtt kell élni, folyamatosan törődni kell azzal, amit maguk után hagytak ezek az események, nem lehet pihenni, mindenkire felelősséget ró mindaz, ami 2008-2009-ben történt.

Kovács Zoltán szólt arról is, hogy a cigányságban nem áldozatot és nem bűnöst lát a kormányzat, hanem partnert, olyan társakat, akikkel együtt lehet működni.

Nagycsécsen 2008. november 3-án Molotov-koktélt dobtak két, romák lakta házra, majd sörétes puskával lőni kezdtek az ablakokra. A támadásban egy 43 éves roma férfi és egy 40 éves roma nő halt meg, egy ember nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A nagycsécsi támadás volt az első olyan helyszín, ahol gyilkosság történt.

A 2008-ban és 2009-ben kilenc településen lőfegyverekkel, gyújtópalackokkal végrehajtott támadások következtében hatan vesztették életüket, köztük egy gyermek, további öt ember súlyosan megsérült, köztük is van egy gyermek.

A rendőrség 2009 augusztusában, egy debreceni szórakozóhelyen fogta el és vette őrizetbe a támadásokkal gyanúsított négy férfit. A Budapest Környéki Törvényszék 2013. augusztus 6-án, nem jogerősen tényleges életfogytiglanra ítélte Kiss Árpád első-, Kiss István másod- és Pető Zsolt harmadrendű vádlottat. Csontos István negyedrendű vádlottat első fokon tizenhárom év fegyházra ítélték.

Olvasóink írták

  • 3. _csutak_ 2013. november 02. 22:24
    „Tállai úr jobban tette volna ha nem gyalázza meg a halottak napját!
    A miértet az előttem nagy tiszteletű író társaim említették.”
  • 2. pachakuti 2013. november 02. 17:40
    „Ma van a halottak napja.
    Az államtitkár úr hivatalból - és ezt vehetjük a kormány hivatalos állásfoglalásának - ez alkalomból megemlékezett két valóban ártatlan áldozatról, de a lényeg a rasszizmusra való figyelemfelkeltés volt.
    Nem akarom felsorolni Történelmünk során hány ártatlan áldozatot veszítettünk aljas szándékból, de nem lehetett volna az országos megemlékezés alkalmából a mártírjainkra emlékeznie?
    Esetleg a közelmúlt történelméből a "Népbíróságok" áldozataira, vagy az ÁVO gondoskodása folytán eltűnt, "szívrohamban meghalt", "öngyilkos lett", "tüdőgyulladás végzett vele" honfitársainkról? Esetleg akár az ´56-os vérbíróságok által kivégzett ártatlanokról?”
  • 1. majzik 2013. november 02. 17:17
    „Tállai úrnak tökéletesen igaza van !
    De szerényen jegyzem meg kis hazánkban hetente ölnek meg idős nem kisebbséghez tartozó honfitársaimat a jól körülhatárolható kisebbség tagja.
    Szerintem a többség jóval több lépést tett a ,,kisebbség" felé és a rasszizmus ellen mint fordítva.
    Folytatás pedig gondolom az antiszemitizmus lesz !

    Maradjunk a megélhetési bűnözés kifejezésnél.

    Amúgy minden ember ellen elkövetett támadást az államnak meg kell torolni fajra, vallásra és társadalmi ,,beágyazástól" függetlenül.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szűrővizsgálat hajléktalanoknak

A somogyi megyeszékhelyen szűrővizsgálattal is óvnák a fedélnélkülieket - számol be róla szombati… Tovább olvasom