Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Támadás a brennbergi posta ellen

Brennbergbányán ismeretlen elkövetők megpróbáltak betörni a postahivatalba. Az épület ablakvédő rácsát leszakítani nem tudták, csak megrongálták, és az ablakot is betörték. Az időközben értesített körzeti megbízott a helyszínre érve a nyomokat biztosította, ő szólt a forró nyomos bűnüldöző csoportnak is. Az ismeretlenekkel szemben büntetőeljárást indítottak.

Boltból loptak táskákat

Sopronban, az Eötvös utca és a Kisfaludy utca egy-egy üzletében is alkalmi lopás történt. Mindkét helyszínen felügyelet nélküli kézitáskát tulajdonított el az ismeretlen elkövető, a benne lévő személyes iratokkal, készpénzzel és mobiltelefonnal együtt. Az bűncselekményekkel okozott kár elérte az ötvenezer, illetve a nyolcvanezer forintot. Mindkét ügyben ismeretlen tettes ellen büntetőeljárás indult.

Óvodába törtek be

Ismeretlenek az éjszakai órákban betörtek a Halász Utcai Óvodába. Átkutatták az irodahelyiségeket, s megtalálták – fel is feszítették – azt a lemezkazettát, amelyben húszezer forint készpénzt tartottak. A hátsó ajtó megrongálásával ötezer forintos kárt okoztak. A rendőrség az ügyben nyomoz.

Több mint félmillió forint a kár

Sopronhorpács külterületén lévő dísznövénykertészet irodahelyiségébe az éjszakai órákban betörtek, és számítógépet, monitort, digitális fényképezőgépet tulajdonítottak el 550 ezer forint értékben. A rongálással hatezer forint kárt okoztak. Az ügyben lopás és rongálás miatt megkezdődött a nyomozás. A rendőrség kéri a lakosságot, aki a felsorolt bűncselekményekről érdemi információval rendelkezik, vagy részére az ellopott tárgyak bármelyikét megvételre felajánlották, jelentkezzen a Soproni Rendőrkapitányságon vagy az ingyenesen hívható 107-es, 112-es telefonszámokon. A bejelentő személyét bizalmasan kezelik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Energiafűvel is lehet fűteni

Füzy Antal zákányszéki gépészmérnök olyan fejlesztéseken dolgozik, amelyek segítségével a… Tovább olvasom