Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 8°C Még több cikk.

Tamás Gáspár Miklós: új alkotmányos rendre van szükség

Az Alkotmánybíróságnál ért véget Az alkotmány nem játék! elnevezésű civil demonstráció.
Az Alkotmánybíróságnál véget ért a tiltakozás

Az Alkotmánybíróság épületénél véget ért az a tüntetés, amelyet Az alkotmány nem játék! elnevezésű, civilek által szervezett fővárosi, Alkotmány utcai demonstráció folytatásaként tartottak több mint ezer ember részvételével - jelentették az MTI tudósítói szombat este.

Az alaptörvény tervezett negyedik módosítása ellen tartott demonstráció néhány ezer résztvevője közül mintegy ezren az Alkotmány utcából a Képviselői Irodaházhoz vonultak, ahol hangosbeszélőn részleteket olvastak fel a Fidesz 1989-es programjából, majd a demonstrálók elindultak az Alkotmánybíróság épülete felé.

Az MTI tudósítóinak beszámolója szerint az Alkotmánybíróság (Ab) épületének bejáratát a rendőrség hármas sorfallal védte.
Az épület előtt a felszólalók a többi között arról beszéltek: azért gyűltek
össze, mert "ezek az utolsó napok, amikor még létezik az Alkotmánybíróság", illetve azért, mert álláspontjuk szerint az Ab-t, illetve valamennyi magyar állampolgár jogát megsértik azok, akik negyedszer módosítják az alaptörvényt.

Az egyik felszólaló szerint, amit 1989-ben akart a Fidesz, azt akarják most ők, és a jelenlegi Fidesz most éppen ezt akarja "eltiporni".

Fiatalok vagytok? - kérdezte egy másik szónok, amire a tömeg igennel válaszolt. Demokraták vagytok? - kérdezte ezt követően. A tüntetők erre is igennel feleltek. Akkor készítsünk egy új alkotmányt - biztatta a jelenlévőket a kérdező.

A rendezvény azzal ért véget, hogy elhangzott: a tiltakozást hétfőn a Sándor-palotánál folytatják annak érdekében, hogy az államfő ne írja alá az alaptörvény módosítását.

A rendezvényen rendőri intézkedésre nem volt szükség - mondta Kovács Viktória, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.

Demonstráció a londoni magyar nagykövetségnél

Néhány tucatnyi tiltakozó demonstrált szombat délután a londoni magyar nagykövetség előtt az alaptörvény tervezett módosítása ellen.

A mintegy negyven tüntető között magyarok, angolok, észtek és spanyolok is voltak.

Ezrek tüntettek az alaptörvény negyedik módosítása ellen. Fotó: MTI/Máthé Zoltán (galéria)

Az egyik szervező az MTI tudósítójának a helyszínen elmondta, hogy a demonstrációt a Facebook közösségi portálon hirdették meg. A résztvevők között jelen voltak az Occupy London nevű kampányszervezet aktivistái is. A csoport több száz tagja tavaly hónapokig megszállva tartotta a londoni Szent Pál székesegyház környékét, a kapitalizmusellenes globális tiltakozó hullám részeként.

A magyar nagykövetségnél tartott szombati demonstráció egyik résztvevője beszédet mondott a képviseletnél, kijelentve: a jelenlegi magyarországi helyzet megoldását nem a politikusoktól kell várni. Véleménye szerint a tiltakozóknak az "információs forradalom kikövezte utat" kell követniük, az internet használatával.

Az egyórás demonstráción a résztvevők magyarul, angolul és a más nemzetiségű jelenlévők nyelvén többször is hangoztatták "Az alkotmány nem játék" jelszót.

A tüntetés végén néhány játékot helyeztek el a nagykövetség bejáratánál, "Ezzel játsszatok, ne az alkotmánnyal!" felirattal együtt.
A demonstráció rendbontás nélkül ért véget.

Mintegy ezren vonultak a Képviselői Irodaházhoz, majd elindultak az Alkotmánybíróság épülete felé

Mintegy ezren vonultak Az alkotmány nem játék! elnevezésű, civilek által szervezett fővárosi, Alkotmány utcai demonstrációt követően a Képviselői Irodaházhoz - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói.

A résztvevők két molinót vittek magukkal, amelyeken Az alkotmány nem játék feliratok olvashatók, az épületnél hangosbeszélőn részleteket olvastak fel a Fidesz 1989-es programjából.

A rendőrök körbevették a Képviselői Irodaházat és lezárták a bejáratát.

A demonstrálók a Fidesz-program felolvasása után elindultak az Alkotmánybíróság épülete felé.

Civil szervezetek szerint az alkotmány mostantól "az alapjogsértések katalógusa lesz"

A civil szervezetek szerint a magyar alaptörvény és annak negyedik módosítása az államot védi a polgárokkal szemben. Képviselőik egy szombati budapesti tüntetésen arról is beszéltek, hogy az alkotmány mostantól "az alapjogsértések katalógusa lesz".

Ezrek tüntettek az alaptörvény negyedik módosítása ellen. Fotó: MTI/Máthé Zoltán (galéria)

Az alkotmány nem játék! elnevezésű, civilek által szervezett demonstráción Pardavi Márta a Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért és az Eötvös Károly intézet nevében azt mondta, minden valódi alkotmány a polgárt védi a hatalomtól, ám a magyar alaptörvény és annak negyedik módosítása az államot védi a polgárokkal szemben.

Süvecz Emese, a NANE női jogvédő egyesület aktivistája kijelentette, az alaptörvény újabb módosításával az elmúlt 20 év alapjogi bíráskodását dobják ki az ablakon. Véleménye szerint míg más államokban az alkotmány az alapjogok katalógusát jelenti, addig Magyarországon mostantól "az alapjogsértések katalógusa lesz".

Tamás Gáspár Miklós: új alkotmányos rendre van szükség

Az országnak új alkotmányos társadalmi rendre, új politikára van szüksége, amelyben mindenki részt vehet, és amelyben "a képviseleti demokráciát a részvételi demokrácia ellenőrzése alá helyezzük" - mondta Tamás Gáspár Miklós közíró egy budapesti tüntetésen szombaton.

Ezrek tüntettek az alaptörvény negyedik módosítása ellen. Fotó: MTI/Máthé Zoltán (galéria)

Az alkotmány nem játék! elnevezésű, civilek által szervezett demonstráción kijelentette: olyan új rendre van szükség, amelyben "végre a nép fog uralkodni, de ezúttal komolyan". Az alaptörvény elavult, nemcsak a módosítások miatt, hanem mert már hatálybalépésekor elavult - tette hozzá.

Tamás Gáspár Miklós elmondta: akármi fog történni a következő napokban, azzal, hogy ez a tiltakozás megszületett, a magyar nép győzelmet aratott.

Korábban

Az alkotmány nem játék mottóval meghirdetett rendezvény kezdetére az utca Kossuth térhez közeli részén felállított színpad előtt néhány ezren gyűltek össze, köztük több civil szervezet képviselője. A rendezvény vezérszónoka Tamás Gáspár Miklós író.

Az MTI tudósítója a demonstrálók között látta Demszky Gábor volt budapesti főpolgármestert és Mécs Imre volt SZDSZ-es országgyűlési képviselőt.

Az LMP szombaton az MTI-vel azt közölte, a párt képviseletében Schiffer András, Osztolykán Ágnes és Vágó Gábor független országgyűlési képviselők, valamint a párt tagjai és szimpatizánsai részt vesznek a tüntetésen.

A megjelent demonstrálók több transzparenst is a magasba tartottak, ezen olyan szövegek olvashatók, mint "Méltányos alkotmányt!", "Halálos bűn a rasszizmus és az antiszemitizmus", "Alkotmányt, demokráciát, jogállamot!", "Az alkotmány nem játék".

Az MTI tudósítójának beszámolója szerint a 2-es villamos Kossuth téri megállójában a rendőrök több fekete ruhás, árpádsávos zászló alatt álló fiatalt igazoltattak, és a ruházatukat is átvizsgálták.

A Facebookon szervezett tüntetésen a meghívó szerint a demonstráción az alkotmányosság és a jogállam, a családjog, a felsőoktatás, valamint a hajléktalan és szegény emberek védelméért kívánnak szót emelni a megjelentek.

A Facebook-oldalon közzétett felhívás szerint, ha az Országgyűlés megszavazza a tervezett alkotmánymódosítást, akkor az alaptörvény kimondja az egyetemi hallgatók röghöz kötésének lehetőségét, az egyetemek gazdasági autonómiájának felszámolását, a hajléktalan emberek hatósági üldözésének lehetőségét, a gyermektelen, az élettársként élő és az azonos nemű párok kirekesztését a család fogalmából, a szólásszabadság korlátozásának lehetőségét, a szabad választási kampány korlátozását, a független igazságszolgáltatás további korlátozását, az egyházak közötti diszkrimináció és a hitéletükbe beavatkozás lehetőségét, 22 év alkotmánybírósági döntéseinek hatályvesztését, továbbá hogy a kormánytöbbség bármit beleírhat az alaptörvénybe, mert azt tartalmi szempontból az Alkotmánybíróság sem vizsgálhatja.

Közölték, a tüntetés támogatói ezeket a jogfosztó, diszkriminatív módosításokat elfogadhatatlannak tartják. "Egy alkotmány az ország és a benne élő emberek legfőbb közös dokumentuma kell legyen, nem az aktuális kormánytöbbség büntetésre használt játékszere!" - írták.

Olvasóink írták

46 hozzászólás
  • 46. myckie 2013. március 10. 11:37
    „45. Cillit_bang
    Mindennek oka van! Csak tájékozódni kellene! A "cigánybűnözés" szót ki lehet mondani, csak a szó értelmével vannak problémák! Sajnos minden problémát (cignybűnözés, rokkantak, hajléktalanok, nincstelenek) úgy szeretnéd megoldani, hogy ha eltüntetjük (legalább is szem elől), akkor teljességgel megnyugodhatunk! Pedig ez a gettósodás melegágya, amely az idő előrehaladásával egyre nagyobb konfliktusokhoz fog vezetni, amelyet a kivételezett társadalmi réteg is meg fog sínyleni! Így te is! Akkor pedid hívhatod a rendőrt! Már késő lesz!! A megoldást ezek szerint más irányban kell keresni!”
  • 45. Cillit_bang 2013. március 10. 10:44
    „42. Mi ebben a gyűlölködés?? Ági hívta ki a rendőröket! Ez miért számít "mindentudásnak"?
    Csak a nagy liberalizmus nem engedi kimondani se a "cigánybünőzés" szót pedig.....”
  • 44. nemecsekerno_007 2013. március 10. 08:19
    „Elkezdődött már a kampány : ) Gratula.
    Tényleg új alkotmányos rend kellene, de teljesen új emberekkel. Le kéne már rázni a kádári múltat :(”
  • 43. Füvesember 2013. március 10. 07:20
    „25.fotelagy 2013.03.09. 19:00
    "Jó is lesz már egy kis szigorítás a szólásszabadságon, és akkor pofa alapállásba!"
    Ismét nem csalódtunk! Valami ilyesmit vártunk Öntől....
    Az elvtársak majd biztosan hálásak lesznek :o) !”
  • 42. myckie 2013. március 10. 06:45
    „39. Cillit_bang
    Majd kihevered a magad által kreált vírusokat! Meg a többiek is a gyűlölködést és az "Én mindent tudok és Én megcsináltam" okosságokat! Ha másképpen nem akkor először egy pár százezren belenyomorodnak esetleg beledöglenek a te és a társaid által kiötlött sanyargatásba, de már látszik a fény az alagút végén! Libsizel meg komcsizól, de amit te és társaid műveltek Mo-n az kezdi hajazni a komcsik fénykorában művelteket!”
  • 41. Cillit_bang 2013. március 10. 01:29
    „Osztolykán Ágnest saját faj, bocsánat bajtár...na hogy mondjam ...kollégája lopta meg! No comment!
    (de teccccik)”
  • 40. jozko 2013. március 09. 22:42
    „Tamás Gáspár Miklós "közíró".
    Ez derék!
    Ez olyan jól hangzó /egyébként semmit mondó/ sarzsi.
    A hozzászólása is.
    Gondolom, mindegy is -csak teljesüljön az V. könyv 20. részének 2. pontja:
    És amikor ütközetbe készültök álljonelő a pap és szóljon a néphez...”
  • 39. Cillit_bang 2013. március 09. 22:00
    „Még azt is elérjük, hogy a <moderálva> fogják írni az nalkotmányt! Hollandia tudja mi a liberalizmus eredménye! Náluk az volt...Sokáig...Már megbánták....Nagyon....De nem későn...Nekik hihetünk ..Most erre terjeszkednének a libsi vírusok...De nekünk nem kell!!!”
  • 38. Cillit_bang 2013. március 09. 21:54
    „deszkás! Ne fájjon/ Én élvezem!”
  • 37. babar 2013. március 09. 21:49
    „Na végre Saturnus is mehetett tüntetni. Na alakul a dolog.
    Az szdsz minden oldalról kezd visszaszivárogni, hehehe”
  • 36. NP1 2013. március 09. 21:42
    „31. achilleus 2013.03.09. 19:29

    Már elnézést, de nem erről van szó!
    Leírtál valami, amit sem a tüntetők, sem a cikk nem állított csak úgy próbáltad beállítani mintha ezt tették volna.

    "Halálos bűn a rasszizmus és az antiszemitizmus"- nem is tudtam, hogy ez bele lesz írva az új alaptörvénybe. "
    Állította valaki, hogy ez lesz beleírva az alaptörvénybe?
    Nem!
    Hazudott valaki? Igen!”
  • 35. deszkás 2013. március 09. 21:08
    „CILLIT BANG! Te meg ezt a sikertörténetet élvezheted amit összegányoltatok.”
  • 34. Cillit_bang 2013. március 09. 20:47
    „ROXPER!
    !Észak-Korea PONT A ti helyetek! Élvezhetitek a cocializmus vivmányait és értékeit!”
  • 33. Puttony 2013. március 09. 20:45
    „Akkor már baj van, ha Európa minden fórumáról jönnek a figyelmeztetések! Ezen kellene elgondolkodni!”
  • 32. Buvana 2013. március 09. 20:04
    „tgm-nek valahol Jeruzsálembe kéne osztogatni, nem itt, nem vette még észre hogy egyre kevesebben vannak már az ő kis rettegőtáborába? ? :)”
  • 31. achilleus 2013. március 09. 19:29
    „27. NP1 2013.03.09. 19:13
    Már az előző hozzászólásodra sem válaszoltam, pedig láttam, hogy ott van. Mivel látom ebbe nem nagyon nyugszol bele, (hiszen azt is látod, hogy másoknak válaszolok), akkor most ezt írásban is megerősítem: van amikor nem válaszolok olyan hozzászólásokra, amikor nem látom a válasz értelmét. Ráadásul, ha bárki visszanézi, úgyis látja, hogy miket írtam, tehát mások felé sem kell semmit megmagyaráznom. Szerintem sejtik, hogy csak provokálni akarsz. Ez nem olyan könnyű, mint egy szerencsétlen öreget rávenni arra, hogy közelről az arcába ordibáljuk faarccal, hogy "az alkotmány nem játék nem-nem-nem". Majd ugyanezt Selmeczivel. Profi, de nem mindig jön be. Inkább másra gyanakszik az ember.”
  • 30. nemecsekerno_007 2013. március 09. 19:20
    „18. kvendi 2013.03.09. 18:18

    Asszem te látod a lényeget :) Aki akar az rész vehet ebben a színjátékban amit demokráciának, meg jogállamnak csúfolnak. "Ez a nemzet nem harcolt meg a szabadságáért, nem is kapott belőle"
    Nem az alkotmány hibája, hogy a gyakorlatban olyan a jogrendszerünk amilyen. Ezt azt hiszem nagyon sokan tapasztalják nap mint nap. Ezért nincs nagy társadalmi támogatottsága ennek sem.”
  • 29. queenmargareth1 2013. március 09. 19:17
    „nem tudom megnézni, a netem 3 Gigás, az irigyelt netem:)
    pofa alapállás, mondom én:Kádár korszak másolása, rosszul:)de mit várhattunk?!”
  • 28. roxper 2013. március 09. 19:14
    „25.
    Húzz már el észak-koreába, oda való vagy!”
  • 27. NP1 2013. március 09. 19:13
    „achilleus

    "Halálos bűn a rasszizmus és az antiszemitizmus"
    - nem is tudtam, hogy ez bele lesz írva az új alaptörvénybe. " - gondolom nem feladatod, de ha a cikket is elolvastad volna akkor nem érne meglepetésként, hogy ez az egyik transzparensre volt fölírva. Egy másikon: "Alkotmányt, demokráciát, jogállamot!" - fölírat volt - na ezekből tényleg kevés van a tákolmányotokban.

    Erre ennyit tudtál válaszolni: "Mit gondolsz honnan idéztem?" - tényleg honnan? És miket hablatyoltál előtte?”
46 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ráérzett? Ezek az ötös lottó nyerőszámai

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki. Tovább olvasom