Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Tanár- és mentősverés: mindenki a BTK szigorítását kéri

A sorozatos tanárverések miatt a MSZOE üdvözli a BTK szigorítását. Az egészségügyi dolgozók is fokozott védelmet kérnek: őket is rendszeresen érik támadások.
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) egyetért azzal, hogy a Büntető törvénykönyv (Btk.) fokozottabban védje a közoktatásban dolgozó pedagógusokat, ugyanakkor a szervezet szóvivője szerdai közleményében a törvényhozók további felelősségének nevezte, hogy a pedagógusok kiemelt védelme "ne fajuljon boszorkányüldözéssé" a gyermekeik érdekében eljáró szülőkkel szemben – írja az MTI.

A Fidesz-KDNP hétfőn benyújtott javaslata a közoktatásban dolgozó pedagógusok fokozott büntetőjogi védelmét is megteremtené azzal, hogy a közoktatásról szóló törvényben meghatározott közfeladatot ellátó pedagógus, valamint a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazott sérelmére elkövetett bűncselekmények esetében megemelné a kiszabható büntetési tételek mértékét.

Az egyik hiherdt videó a YouTube-ról.

Keszei idézi a Btk. azon bekezdését mely szerint "a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy, aki e feladatából folyó kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Keszei Sándor ezt a passzust kiterjesztené a pedagógusokra, és minden olyan óvodai, iskolai, kollégiumi alkalmazottra, aki elláthatja a gyermekek, tanulók felügyeletét.

Keszei Sándor, az MSZOE szóvivője szerint több kérdés is felmerül a törvénymódosítás kapcsán, így például az óvodán, iskolán, kollégiumon belül ki fogja eldönteni, hogy jogszerű-e a pedagógus eljárása, ami ellen a szülő fellép.

"Jogszerűen jár-e el a pedagógus, ha elismervény és számla nélkül szed pénzt a szülőktől az ingyenes szolgáltatásokért? Jogszerűen jár el a pedagógus, ha egy órán három egyest ad egy tanulónak? Jogszerűen jár-e el a pedagógus, ha felügyelet nélkül hagyja a tanulókat, amikor késve megy be az órára? Jogszerűen jár-e el a szakképző iskola, ahol a tanulókat dolgoztatják, de a vállalkozási nyereségből nem részesülnek?" - sorolta kérdéseit az érdekvédelmi szervezet szóvivője az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásban.

Szerinte statisztikai adatokkal alátámasztott kutatások bizonyítják, hogy a pedagógusokkal szembeni bántalmazások száma nem növekedett az elmúlt években. "Két és fél millió szülő esetében elhanyagolható évi 8-10 „tanárverés", nem ad okot azokra a hisztérikus megnyilvánulásokra, amelynek alapja a pedagógusok indokolatlan félelme a szülőktől és a tanulóktól" - fogalmazott Keszei Sándor.

Betegszállító és mentő az újklinikán. Fotó: delmagyar.hu
Betegszállító és mentő az újklinikán.
Fotó: delmagyar.hu

Címgyűjtés mentősverés témakörből:

Mentősökre támadtak Szigethalmon

Fejszével támadt a mentősre egy férfi Izsófalván

Eltörték egy mentős kezét a fővárosban

Előzetesben a mentőst késelő beteg

Kitért arra is, senki sem vizsgálta eddig, hogy az iskolai testi-lelki erőszak miatt hány tanuló kísérelt meg öngyilkosságot, és ez hánynak "sikerült". Nem vizsgálta senki, hány gyermeket ért testi fenyítés az oktatási intézményekben.

Fokozott büntetőjogi védelmet kérnek az egészségügyi dolgozók az ellenük irányuló, szinte mindennapossá vált atrocitások megfékezése érdekében – tudatta szerdán a szakmai kamara.
"A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara kezdeményezi, hogy a közfeladatokat ellátó egészségügyi szakdolgozó is kapjon fokozott büntetőjogi védelmet feladatai végzése során" - tartalmazza a közlemény.

A kamara szerint egyre inkább a verbális és fizikai támadások célpontjaivá válnak az orvosok mellett a szakdolgozók, ápolók, mentőtisztek, asszisztensek is. Ezt a súlyos problémát az elmúlt években az egészségügyi rendszerben bekövetkezett változtatások, átalakítások még inkább felerősítették.

Címgyűjtés tanárverés témakörből: 

Novemberben tartanak tárgyalást a mándoki tanárverés ügyében

Tanárverés Debrecenben: gyorsított bírósági eljárás

Tanárverés: diákcsíny vagy bűncselekmény?

Az Alapellátó Orvosok Szövetsége kedden tudatta: felkéri Gyenes Gézát, az egészségügyi bizottság jobbikos alelnökét, az alapellátó orvosok szövetségének tiszteletbeli elnökét a büntető törvénykönyv módosítását célzó olyan tartalmú javaslat benyújtására, amely megemelné az egészségügyi dolgozók sérelmére elkövetett erőszakos cselekmények büntetési tételét, ugyanis a szövetség szerint az utóbbi években elszaporodtak az ilyen támadások.

Hétfőn nyújtotta be a fideszes Lázár János, Kósa Lajos, Balsai István és a kereszténydemokrata Rubovszky György a büntető törvénykönyvet több ponton módosító javaslatát, mely egyebek mellett fokozott büntetőjogi védelmet adna a közoktatásban dolgozó pedagógusoknak azzal, hogy a sérelmükre elkövetett erőszakos bűncselekményeket súlyosabban büntetné.

Olvasóink írták

36 hozzászólás
12
  • 36. z927 2010. május 20. 21:59
    „33. hozzászólás kutyuskavilaga 2010.05.20. 12:55

    Elnézést, ha megbántottam a tegeződéssel... kérem nézze el nekem, még egy diplomát sem szereztem, bár elméletileg már nem sok kell hozzá, sőt biztos. Nem mellesleg én sem "anyámék pénzén" élősködök... dolgozok én is nappali tagozat mellett. Tény, hogy sajnos nagyon sokan szorulnak a diákhitelre - az állam legnagyobb örömére - de szerintem egy diplomával a zsebben a következőt már állami támogatással is meg lehet szerezni...”
  • 35. achilleus 2010. május 20. 15:04
    „"Jogszerűen jár-e el a pedagógus, ha elismervény és számla nélkül szed pénzt a szülőktől az ingyenes szolgáltatásokért? stb..stb.... boszorkányüldözés...stb"

    Mi köze ennek az egészhez?? Na meg a többi felvetésnek? Hol él ez a "jogvédő" vagy micsoda??
    Nem is írom le a véleményem, de nem előzmény nélküli ez a hozzáállás.”
  • 34. tintasbarns 2010. május 20. 13:31
    „Ezek a deviáns gyerekek genetikai csökevények melyért a szülők a felelősek. Selejt magból selejt csíra keletkezik és ebből selejt gyerek lesz. Minden bajnak okozója aki tanárnak neki megy az otthoni neve4ltetés hiányosságából ered és ezért a szülő a felelős és nem a tanár. Kár volt megszüntetni az államnak a gyermek otthonokat régen átnevelőnek becéztük mert oda olyan gyerekek voltak akikkel a szülők sem bírtak.”
  • 33. bélás 2010. május 20. 13:16
    „igaz.
    nehogymár bárki verhessen bárkit, mert az idiótának ahoz van kedve”
  • 32. kutyuskavilaga 2010. május 20. 12:55
    „hozzászólás a z927 2010.05.19. 16:05

    Mondjuk én nem tegeztelek, de ha már így összehaverkodtunk, akkor felvilágosítalak, hogy én mindhárom diplomámat saját pénzből ( diákhitelből, amit amíg élek törlesztek) fizettem ki, munka mellett, a szüleimet meg a mai napig inkább én segítem. Én csak ide sorolom magam... Hát Te????”
  • 31. maros50 2010. május 20. 12:39
    „Lidokain és komandós!
    Nem az elkülönülés az elkülőnités a roma kérdés megoldásának kulcsa.A rendszerváltozás előtt ez a kérdés fel sem merült.Volt a romának nem romának egyaránt munkája a szülök tudták rendessen járatni gyerkekeiket iskolába.Fel sem merült az iskolai konfliktus.Ma a romák kiszorulnak a munkahelyekről az iskoláztatással is baj van.A pártok csak a választás évében foglalkoznak a roma kérdéssel és marad minden a régiben.Ma amikor roma származású diplomások nem tudnak elhelyezkedni aki szerene is tenni közösségéért azt sem tud ,akkor már baj van.Ma amikor a portás mondja meg,hogy nincs felvétel a munkahelyen baj van.Mindenre van pénz csak az égető problémák kezelésére nincs ,jobb csak róla beszélni,de megoldás nincs.A romák várják az Orbán kormány roma politikája nyomán változzon a helyzetük.”
  • 30. kommandos 2010. május 20. 09:16
    „egyetértek a 22 hozzászólással. Mindenki a magának megfelelő környezetben és identitással tanuilhatna. Nem tudom miért tagadjuk a tagadhatatlant. Ha egy osztályba jár 30 gyerek , és abból van 5 rossz magaviseletű, akkor miért állítjuk, hogy nem a romák azok, hisz mindenki tudja az igazat.
    Ha nem beszélünk róla vagy letagadjuk akkor nem úgy lesz???
    Szerintem a mi országunkban a roma kérdés strucc politika. Inkább csúnya dolog még beszélni is róla, mint felfogni és elismerni a tényeket.
    El kellene gondolkodni az igazságon, és nem foggal-körömmel ragaszkodni hülyeségekhez.
    Álíthatjuk, hogy a bűnőzök nem mind romák, de a százalékos arány az mit is mutat?
    Amíg Ők maguk nem akarnak rendesen élni, mert hülye lenne dolgozni, van segély dögivel, addig itt nem lesz semmi változás. Tartsuk csak el mindet még sokáig.”
  • 29. maros50 2010. május 20. 08:33
    „gkovacs!
    A pedagógusnak milyen szabályzatot kell elolvasi és betartani akkor mikor a gyermeket bántalmazza?Van-e joga?
    Az oktatási törvény rendelkezik-e olyan nevelési módszerrel,hogy a gyemeket lehet bántalmazni.Tudok olyan esetról,hogy a tanár bántalmazta a roma tanuló,hogy az orra bevérzett.”
  • 28. Suhayda 2010. május 20. 08:09
    „""Két és fél millió szülő esetében elhanyagolható évi 8-10 ,,tanárverés", nem ad okot azokra a hisztérikus megnyilvánulásokra, amelynek alapja a pedagógusok indokolatlan félelme a szülőktől és a tanulóktól" - fogalmazott Keszei Sándor."

    Nooooooooormális??????????????????”
  • 27. smalltown 2010. május 20. 00:59
    „22
    mert a gettositas SOSEM mukodik.”
  • 26. katicca 2010. május 19. 23:05
    „Üdv.Én egyszer tanúja voltam egy tanár "verésnek".Egy 13 éves kislány volt a tanár verő.Az előzményeket is láttam,a lányt a tanárnő a porba alázta,a létező legkegyetlenebb módon és a haját tépte,amikor a kislánynál elszakadt a cérna és a maradék önbecsülését összeszedve vissza ütött.IGAZA volt!!!Sajnos nagyon sok pedagógusnak alkalmatlan személy tanít az iskolákban.Természetesen nem ez a helyes megoldás,de azt hiszem a dolog ott kezdődik,hogy a tanároknak kellene tisztelni a gyereket,hisz az így tanulja meg tisztelni őt.A tanároknak nem jár alanyi jogon a tisztelet,azt ki kell érdemelni.A gyerekek nem hülyék,talán nézni kellene ő szempontjukat is,mert többnyire előtte ők voltak a sértettek.Nemfeltétlen hiszek abban hogy mindig a gyerek a hibás.”
  • 25. CsImre 2010. május 19. 22:11
    „Ez egy impotens vagdalkozás. Majd pont a Btk. állítja meg azokat a gyerekeket, akiknek az erőszakos minta totál alap.”
  • 24. pillecukor 2010. május 19. 19:44
    „ezek a "gyerekek" (jelzem, más szót szerettem volna behelyettesíteni) nincsenek nevelve.
    a szülő erre mit mond?! -kérem, rohanó világban élünk, x műszakban dolgozunk és nem érünk rá a
    gyerekkel foglalkozni. -bennem ilyenkor felmerül a kérdés, az ilyen minek vállal gyereket? h legyen, és
    felcseperedjen, akár a gomba?!”
  • 23. Moneszka 2010. május 19. 19:44
    „Keszei úr elhanyagolhatónak tartja a tanárverések számát, de akkor is elhanyagolhatónak tartaná, ha az összes ügy napvilágot látna? Mert hogy csak a töredéke kap nyilvánosságot. Vajon arról tud, hogy a verésen kívül mennyi más módon lehet emberi méltóságában megalázni egy tanárt, egy embert? Nem kell ahhoz ütni, hogy egy pedagógus megszégyenüljön a gyerekek előtt.
    Szomorú, hogy így nyilatkozik a MSZOE szóvivője, hogy azt gondolja, ilyen módon képviseli a szülők-gyerekek érdekét.”
  • 22. Aranea 2010. május 19. 19:39
    „Eredetileg tanár vagyok.
    10 hónap után hagytam ott VÉGLEG a szakmát. Ennyi idő alatt tettek idegileg taccsra.
    Bármi más meló, de soha többé gyerek/szülő közelébe nem megyek. Ennek 12 éve, s azóta is vannak rémálmaim.”
  • 21. lidocain 2010. május 19. 19:36
    „igazából nem értem miért nem lehet olyan iskolákat létrehozni,legalábbis általánost ahol a cigány gyerekek járnának többségben,cigány tanitójuk lenne és akkor talán lenne rend, a saját fajtájára hallgatna.
    nem a kirekesztés miatt,hanem egyszerűen talán ugy működne a dolog,mert egyébként elég reménytelennek látszik.”
  • 20. triniti 2010. május 19. 19:00
    „ezek nem gyerekek, az állatoknál is sokkal rosszabbak. Én is jártam iskolába, sőt talán túl sokat is, de ilyen nem volt egyetlen helyen sem. Kaptam volna olyat a tanártól, ha meg panaszkodni mertem volna, akkor meg az apámtól, hogy szét száll a fejem. ezeket a börtön sem állítja már meg. Ölnek is ha kell, a semmiért. Drasztikus beavatkozás kell!
    A suliban a gyerek csak a tanár mellett eszi meg a tízórait, mert egyébként el veszik tőle, de ha az ügyeletes tanár félre néz és mellett áll, akkor is ...
    Csak az erőszak a megoldás az erőszakra, és ha kell erőszakkal védem meg a gyermekemet, és ő is azzal védi meg magát! És elvárom a tanártól, hogy erőszakkal kényszerítse a gyereket a normális viselkedésre, mert csak így lesz rend!”
  • 19. Klárika 2010. május 19. 18:04
    „Fenyítsenek meg mindenkit, aki rászolgál! A tanároknak is kell valami védelem.

    Nem feltétlenül szigorításra, de mindnesetre módosításra szorul a BTK.

    MEGINT!”
  • 18. Titanilla 2010. május 19. 18:01
    „Nem tudtam végignézni a videót, annyira felháboritott! Szerencsétlen tanár csak tipeg-topog, látja a kölök, hogy hozzásemmerne nyulni.Igen, mert a Tanárt vonják felelőségre! Hová jutottunk? Az ilyen csibészeknek jó két pofon kellene, de ezt nem szabad. Tanárt verni igen. Szégyen-gyalázat, hogy a taknyos kölyköklyet megtesznek!És egyetlen jóérzésű gyerek nem akadt, aki védelmére kelt volna a tanárnak? Csoda, hogy van aki még vállaja a gyerekek tanitását.”
  • 17. gkovacs 2010. május 19. 17:59
    „"Két és fél millió szülő esetében elhanyagolható évi 8-10 ,,tanárverés", nem ad okot azokra a hisztérikus megnyilvánulásokra, amelynek alapja a pedagógusok indokolatlan félelme a szülőktől és a tanulóktól" - fogalmazott Keszei Sándor.

    Egy tanárverés is túl sok, ha indokolatlan. Talán a kedves (kisebbségi) szülőknek tanulmányozni kellene az iskolaszabályzatokat. Sajnos ahhoz tudni kellene legalább olvasni ...

    Nagyon szomorú a helyzet. Sajnos a "cigánykérdés" lerendezését az ombudsman tökéletesen megakadályozza ...

    Nem uszítás. Helyzetelemzés ...”
36 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Előzetesben a nyugdíjast kirabló fiatalkorú

Előzetes letartóztatásba helyezte a Nyíregyházi Városi Bíróság nyomozási bírája azt a 15éves fiút,… Tovább olvasom