Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C

Tárgyalnának a keresztény egyházak a hitoktatásról

A hit- és erkölcstan oktatásával kapcsolatban megbeszéléseket kezdeményeznek a keresztény egyházak vezetői az illetékes kormányzati felelősökkel.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa, valamint a református és evangélikus egyházak püspökei a kedden megtartott első idei tanácskozásunk határoztak arról, hogy a kezdeményezéssel közös levélben keresik meg a kormányt - tájékoztatta közleményben a Magyarországi Református Egyház (MRE) kommunikációs szolgálata szerdán az MTI-t.

A találkozót az MRE elnöksége meghívására a református székházban tartották meg.

A megbeszélés keretében - a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével való előzetes egyeztetés alapján - az egyházak képviselői megállapodtak abban, hogy keresztény-zsidó imaórát szerveznek. A tervek szerint évenként megrendezendő közös imádság részleteinek kidolgozására az egyházak a Keresztény-Zsidó Tanácsot kérik föl - áll a közleményben.

Az egyházi vezetők az egyház és a kormányzat kapcsolattartásával összefüggésben jobb és átláthatóbb információáramlást kérnek és remélnek a kormányzat illetékeseitől. A megbeszélésen szó volt arról, aggályosnak tartják azt, hogy az egyházi pályázati kiírás nyitottsága miatt gyakran az egyházak belső rendjét figyelembe nem vevő egyházi szervezetek is pályázhatnak.

A közoktatás a finanszírozása és szervezése kérdésében az egyházak vezetői egyértelműen kijelentették, hogy az általuk fenntartott oktatási intézmények kiszámítható működésében érdekeltek, és őrizni kívánják a felekezetileg elkötelezett, minőségi oktatás eredményeit.

Az egyházaknak a cigányság között végzett szolgálata különleges és előremutató példái az egyházak által elindított és fenntartott cigány szakkollégiumok, amelyek finanszírozásának megoldásával kapcsolatban az egyházi vezetők bizakodással várják az illetékes államtitkársággal való további egyeztetéseket.

A közlemény végül ismerteti: "az egyházvezetők a szerdán kezdődő böjt kapcsán annak lelki aspektusát kiemelve emlékeztek meg az emberi igyekezet és a mindennapi fáradozás megszakításának jótékony hatásáról, az elcsendesedés és ima erejéről. A böjt a mérlegelés és a szembenézés, az alázatra és a szelídségre hangoló megállás alkalma, amelyre nagy szüksége van egyházainknak és egész társadalmunknak".

Olvasóink írták

  • 1. Beroesz 2012. február 22. 10:11
    „"A megbeszélés keretében - a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével való előzetes egyeztetés alapján - az egyházak képviselői megállapodtak abban, hogy keresztény-zsidó imaórát szerveznek."

    Ez az óra az iskolákban lesz vajon vagy azon kívül?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lesz pénz a gyermekvédelem területén dolgozók juttatásaira

Ismét munkához láthat a Pest megyei gyermekvédelmi szakértői bizottság, amelynek tagjai díjazásuk… Tovább olvasom