Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 12°C Még több cikk.

Tarlós István bemutatta Budapest-programját

A fővárosi önkormányzati bizottságok számának csökkentése, új közszolgáltatási modell megvalósítása és egy új múzeumi negyed építésének megkezdése - a többi közt ezeket a célokat tűzi ki "A nemzet fővárosa" című, szerdán bemutatott Budapest-programjában Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, a párt főpolgármester-jelöltje.
A kötet preambulumában Tarlós István leszögezi: Budapestet 1990 óta ugyanaz a főpolgármester, 1994 óta ugyanaz az MSZP-SZDSZ-koalíció vezeti. A felelősségük szerinte óriási, "az elmúlt 19 év vezetésének hatására a város bántó demokráciadeficittel küzd".

A frakcióvezető úgy látja, a város működése egyszerűen szétesőben van; "félő, hogy vagyonát, forrásait - részben a főváros cégein keresztül - egyszerűen elherdálják". Hangsúlyozza, hogy Budapestnek szellemiségváltozásra, rendre, reményre van szüksége. Mint hozzáteszi, ez a Budapest-program teljesen újszerű szellemiségében: alapvetően a rendre, a rendszerelvűségre, a biztonságra és a humánumra építkezik.

A program kilenc szakpolitikai fejezetből áll: közigazgatás; közbiztonság; városüzemeltetés és közszolgáltatások; építészet, városépítés, fejlesztések, turizmus; egészségügy; oktatás és sport; kultúra; környezetvédelem; szociális és kisebbségi politika, a civil szervezetek kérdése.

A közigazgatással kapcsolatban Tarlós István kiemeli: a fővárosi önkormányzatnak aktív kezdeményező szerepet kell vállalnia a fővárosi önkormányzati rendszer átfogó strukturális és hatásköri felülvizsgálata érdekében. Azt ígéri, ha nyernek a választáson, majdnem a felére fogják csökkenteni a városházi ügyosztályok és fővárosi önkormányzati bizottságok számát, azzal együtt, hogy szükségesnek tartják egy adósságkezelési osztály létrehozását a főpolgármesteri hivatalban. A jelenlegi ellenzéki frakcióvezető emellett új városházi jogalkotási rendről ír, és arról, hogy megszüntetik azt a gyakorlatot, mely szerint "külső cégek +boszorkánykonyháiban+ főzik ki a város pénzügyi politikáját".

Tarlós István alapcéljának tekinti, hogy erősödjön a budapestiek szubjektív biztonságérzete, és módot adna arra, hogy a nem fővárosi magyar bűnelkövetőket időlegesen kitiltsák a városból. Vállalást tesz a hajléktalanság problémájának kezelésére, a bérkoldulás visszaszorítására és az aluljárók kitakarítására is.

A program egyik leghangsúlyosabb eleme egy új közszolgáltatási modell bevezetésének terve: 2011 végére új alapokra helyeznék a főváros cégeinek tulajdonosi működtetését. A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt.-t átalakítanák Budapesti Városüzemeltető és Vagyonkezelő Központ Zrt.-vé (BVVK); a közüzemi cégek megtartanák önállóságukat, de működésüket - a főváros érdekeinek megfelelően - az utóbbi központ irányítaná, ellenőrizné, s optimalizálná.

Emellett létrehoznák a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-t (BKK), amely ellátná minden közösségi és egyéni közlekedéssel kapcsolatos terület tulajdonosi, megrendelői feladatait.

A két központ a városüzemeltetési és vagyongazdálkodási főpolgármester-helyettes felügyeletes alá tartozna.

A városüzemeltetéssel kapcsolatban Tarlós István leszögezi: a leghatározottabban ellenzik a fővárosi közszolgáltató cégek további privatizálását.

Az ellenzéki politikus a városkép érdekében el szeretné érni, hogy ha a tulajdonos az államtól vagy az önkormányzattól vásárolt építési telken három éven belül nem kezd építkezni, akkor az állam (az önkormányzat) a szerződött áron jogosult legyen azt visszavásárolni.

"Gondoskodunk a kötelezettségvállalással terhelt, illetve elodázhatatlan beruházások folytatásáról" - írja, példaként említve a P+R parkolókat, a hídfelújításokat, a kerékpárutakat, a csepeli gerincutat, az 1-es és a 3-as villamosvonal meghosszabbítását, a Római-parti gátat, a csatornázás befejezését, a Moszkva tér rendezését és a Budapest szíve programot. Hozzáteszi, hogy kezdeményeznék egy új kongresszusi központ felépítését és a Fővárosi Közmunkák Tanácsának újraélesztését.

Megoldandó feladatként említi a Ferihegyi repülőtér és a belváros közötti közvetlen kötöttpályás összeköttetést, a turistabuszok parkolásának kérdését. A Fidesz főpolgármester-jelöltje új múzeumi negyedet kezdene építtetni oda, ahová a kormányzati negyedet tervezték. Ennek bejárata az Eiffel-csarnok lehetne, a politikus szerint ugyanis a Nyugati pályaudvar "eleve kikívánkozik" onnan.

Az egészségüggyel összefüggésben Tarlós István egységes, a mentőszolgálattal együttműködve megvalósítandó budapesti ügyeleti rendszer kialakítását, továbbá a szülészeti osztályok ágyszám- és szervezési veszteségeinek korrigálását ígéri. Kezdeményeznék a pszichiátriai és neurológiai ellátás, valamint a budai gyermek-fekvőbetegellátás újraszervezését.

Az oktatás, a sport terén megvalósítandó elképzelések után a környezetvédelemről szólva a frakcióvezető azt írja: erősítené Budapest fürdővárosi státusát, parlagfű-mentesítési programot indítana, szigorítaná a közterületi rendezvények és a reklámozás szabályait.

Végül a szociális és kisebbségi politika, illetve a civil szervezetek ügyét tárgyalja, amellyel kapcsolatban a többi közt arra emlékeztet: az Európai Parlament 2015-re fel akarja számolni az utcai hajléktalanságot, s ehhez a törekvéshez Budapestnek is csatlakoznia kell.

"A nemzet fővárosa" című, 130 oldalas kiadvány nagyrészt Tarlós István két évvel ezelőtt nyilvánosságra hozott elképzeléseire épít és a jelenlegi fővárosi ellenzék választási programjának is tekinthető.

Olvasóink írták

  • 1. kowalsky 2009. október 28. 17:18
    „Mindent megígérünk 1.0”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egészségházat avattak Kocson

Egészségházat avattak szerdán a Komárom-Esztergom megyei Kocson, a felújított épületben a… Tovább olvasom