Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Tarolt a fagy a gyümölcsösökben

Szinte minden gyümölcsfélét, a szántóföldi növények közül pedig a burgonyát érintette a két héttel ezelőtti fagy. Utoljára öt éve volt hasonló mértékű kár.
Bár már több mint két hét telt el a május 2-áról 3-ára virradó éjjel óta, amikor mínusz 5–6 Celsius-fokos fagy volt a megye egyes részein, még mindig nem végleges, hogy mekkora kár keletkezett a gyümölcsösökben és a szántóföldeken. Lillik Mária, a Győr-Moson-Sopron Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főfalugazdásza lapunknak elmondta: eddig ötvenen jelentették be hivatalosan kárukat – amely a jogszabályok szerint tíz napon belül kötelező –, de még ezekben a napokban is folyamatosan érkeznek levelek.

A falugazdászok minden helyszínt felkeresnek, és feljegyzést készítenek. Lillik Mária helyzetképet adott az ominózus hideg éjszaka következményeiről. Elmondta: a kár a megye keleti részén a legnagyobb. Burgonyaelfagyást Pér környékéről jelentettek. A szőlőkben Kajárpécen és Felpécen a legjelentősebb a pusztulás. Sok gyümölcs – kajszi-, őszibarack, meggy, cseresznye, szilva, alma – hullott le Győrszentivánon, ribiszke fagyott el Tarjánpusztán. Győr-Moson-Sopron megye más részein is „arattak" a mínuszok. Osli környékén biodió-ültetvény, Sopronban facsemete-iskola sínylette meg az akkori télies időjárást. A kár mértéke 15–100 százalék között váltakozik.

Tavaszi fagy – mínusz 9 fokos – utoljára 2002. április 7-én rontotta a termést, 1089 hektáron. Előtte évben ugyancsak áprilisban 277 hektáron fagyott el a termés a megyében.

Hancz Gábor

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiállították a szemtelen kutyát a moszkvai fociderbin

Elképesztő jelenet szemtanúi lehettek a nézők a CSZKA-Szpartak moszkvai fociderbin. Szerencsére - az… Tovább olvasom