Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Taroltak a nyúli fúvósok

A Napsugár Zeneiskola Fúvószenekara 1992 óta, amióta részt vesz a kétévente zajló nemzetközi találkozón, még nem nagyon tért haza üres kézzel; hol a különdíjat, hol a közönségdíjat, hol a nagydíjat sikerült megszereznie, idén pedig a zenészek – a győri filharmonikusok tubaművésze, Hauszknecht Csaba szakmai vezetésével – három trófeával utazhattak haza a Győr melletti településre: a Szuper Nagydíjjal, a Magyar Fúvóskultúráért érdemrenddel és – az Adriáért és a Rocky című film zenéjéért – a fesztiválon játszott legjobb számokért kapott elismeréssel. Különösen nagy eredmény ez annak ismeretében, hogy a 10 tagú, de a fellépésekre 25–30 főre duzzadó zenekar semmilyen anyagi támogatást nem kap az önkormányzattól, a 2002-es fesztiválra például az egyik trombitás garázsában kellett felkészülniük... A klasszikus indulók mellett főként népszerű filmzenéket játszó fúvószenekar tagjait, akik között van diák, fodrász, festő-mázoló, gyári munkás és katona is, a zene szeretete hajtja, s a fellépésekért kapott pénzből tartják fenn magukat. Pedig elkelne a segítség, hiszen nagy lehetőség előtt állnak: az együttest meghívták jövő nyárra egy osztrák fúvószenei fesztiválra.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NB II: Rajt egy nappal később

Teljes az NB II Nyugati csoportjának sorsolása is. Az első fordulót az augusztus 12-i,… Tovább olvasom