Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Társait lopta meg két diák egy középiskolában

Összesen mintegy százezer forint értékben lopott el diáktársaitól mobiltelefont, buszbérletet, parfümöt két 17 éves fiú egy salgótarjáni középiskolában - mondta a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.
Az eljárást ismeretlen tettes ellen indították, és széles körű nyomozás alapján gyanúsították meg a lopással a középiskola két 17 éves tanulóját, akiket már ki is hallgattak - mondta Dankóné Nagy Éva.

Hozzátette: a két fiú tavaly szeptember 29-én és október 27-én törte fel az iskola zárt öltözőjét; öt tanulótársukat az idő alatt lopták meg, míg azok testnevelésórán voltak.

Olvasóink írták

  • 2. KolompárRómeó 2011. január 19. 18:29
    „Ezek nem lehetnek dakoták, mert azok az iskolaköteles kor végét alsó tagozatban, az általánosban érik meg. Vagy ott sem. De tuti nem középiskolások.”
  • 1. dodó 2011. január 19. 17:45
    „Ide vezet a liberalizmus! Felveszünk minden Man-szigeteki, Ferenc József-földi, Szent Ilona-szigeti bevándorlót a középiskoláinkba, később meg csodálkozunk.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszatér a tél! 15 fokos lehűlés egy hét alatt

Hirtelen jön a hideg, a tavaszias napok után a héten keményen visszatérhet a tél, délen több centiméter hó hullhat. 15 fokot hűl a hőmérséklet egyik hétről a másikra. Tovább olvasom