Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Tavaly szárnyalt az építőipari közbeszerzés

Az elmúlt évben befejeződött pályázatok száma közel másfélszerese volt a tavalyelőttinek, értékük pedig még ennél is nagyobb mértékben nőtt a vizsgált időszakban.
Az építőipari közbeszerzési eljárások számának növekedési üteme csaknem nyolc százalékponttal haladta meg az összesét. Az elemzők szerint e jelentős bővülést két tényező együttes hatása okozta.

Egyrészt tavalyra csúszott el két, 2004-ben, illetve 380, 2005-ben lezárult közbeszerzés eredményének a közzététele. Másrészt abszolút mértékben is nőtt az eljárások száma és az ellenszolgáltatások átlagos értéke. Ám az első négy hónap adatai alapján a tendencia megállni látszik - mondta el érdeklődésünkre Tunyogi László, a Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezető igazgatója.

Ugyanis az uniós támogatásokkal megvalósuló projektek kiírása augusztus-szeptemberre várható, így ezek eredményhirdetése a jövő év elejére valószínűsíthető. Prognózisa szerint emiatt az idén lezáruló közbeszerzések száma minden bizonnyal megtorpan.

Az építőipari eljárások darabszáma - az egyszerűsített eljárást leszámítva - minden típusnál emelkedett, s különösen kimagaslóan (83 százalékkal) a gyorsítottaknál. A tárgyalásos eljárások száma másfélszerese volt az előző évinek, a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárásoké pedig 85 százalékkal nőtt.

Az ellenszolgáltatások értéke is emelkedett minden típusban, kiugróan a meghívásos gyorsított eljárásoknál. A tavaly lezárult építőipari közbeszerzések értékének közel fele származott nyílt, harmada tárgyalásos, tizede hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásból. A darabszámot tekintve kétharmaduk volt nyílt, s több mint az ötödük hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rúzsa Magdi kilencedik az eurovíziós dalfesztiválon

A szerb Marija Serifovic a Molitva (Imádság) című dallal nyert az 52. Eurovíziós Dalversenyen. Rúzsa… Tovább olvasom