Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Tavaly több beteg életét mentették meg szervátültetéssel

Nőtt az élő és a halott donorok száma tavaly Magyarországon, több transzplantációt tudtak elvégezni, ennek köszönhetően több, várólistán lévő beteg életét sikerült megmenteni - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat szervkoordinációs irodájának igazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Mihály Sándor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a donor- és szervhiány világméretű probléma, amely Magyarországot is sújtja, mivel több mint kétszer annyi beteg van várólistán, mint ahány szervátültetést végeznek.

Fehérvári Imre, a Magyar Transzplantációs Társaság főtitkára hozzátette: más a helyzet a tüdő- és a szívátültetések területén. Sok szerv ugyanis kárba vész, mivel Magyarországon nincs olyan beteg, akibe azokat be tudnák ültetni - mondta. A probléma forrásaként egyebek mellett azt emelte ki, hogy több olyan betegség nincs feltüntetve transzplantációs indikációként, amelynek esetében javítaná a beteg életminőségét a szervátültetés.

Mihály Sándor a szervdonáció területéről egy másik problémát is említett: egy nem reprezentatív minta alapján végzett felmérés szerint Magyarországon a szervátültetések 27 százaléka hiúsul meg amiatt, hogy a család tiltakozik halott hozzátartozójuk szervének felhasználása ellen. Az igazgató közlése szerint a leggyakoribb probléma az, hogy nem értik meg az agyhalált, nem ismerik el a halál tényét. A szervkoordinációs iroda tavaly indított továbbképzésében ezért is kiemelt témaként kezeli a családdal való kommunikáció oktatását.

Szintén 2010-ben fejlesztették koordinátori hálózatukat, ennek nyomán négy intézményben helyi, öt kórházban országos koordinátorok dolgoznak a hatékonyabb donorfelismerés érdekében. Az ő munkájuk a családokkal való kapcsolattartás, s a kórházak olyan osztályainak látogatása is, ahol agyhalál történhet - tette hozzá Mihály Sándor.

Tavaly agyhalott szervdonorokból csaknem 160 alkalommal távolítottak el transzplantációs céllal szervet, ez a szám 13,6 százalékkal magasabb az előző évinél, vagyis a magyarországi szervátültetések számának hároméves csökkenését sikerült megállítani, illetve megfordítani.

Magyar donorszervvel összesen 410 szervátültetést hajtottak végre, az esetek közül több mint 300 élő-, illetve halottdonoros veseátültetés volt. Az élődonoros veseátültetések száma ezen belül 42 volt, mintegy 75 százalékkal több, mint 2009-ben.

Mihály Sándor azt is elmondta, hogy tavaly a legfiatalabb szervdonor mindössze nyolc hónapos volt, míg a legidősebb 72 éves. A szervadományozók átlagéletkora némileg emelkedett: 2009-ben 45,5 év, tavaly 47,7 év volt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Apadnak a Közép-Tisza-vidék folyói

Apadnak a Közép-Tisza-vidék folyói; a belvízzel borított terület nagysága néhány négyzetkilométerrel… Tovább olvasom