Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Távozni készül az MTI vezérigazgatója

Belénessy Csaba 2013. január 1-jével, közös megegyezéssel hagyná el az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatói székét, majd nyugdíjba vonulna.
Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója január elsejével távozni készül a posztjáról - közölte Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke.

Elmondta, hogy csütörtökön kapta kézhez Belénessy Csaba levelét, amelyben ő jelezte, hogy 2013. január 1-jével, közös megegyezéssel elhagyná az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatói székét, majd - jelen szándéka szerint - nyugdíjba vonulna.

A távozás feltételeiről rövidesen megkezdődnek a tárgyalások a vezérigazgató és a kuratórium elnöke között.

Az elnök hangsúlyozta, hogy Belénessy Csaba csaknem harminc évet szolgált munkatársként és vezetőként a közmédia intézményeiben - a Magyar Rádióban, a Magyar Televízióban, a Duna Tévében és a Magyar Távirati Irodában -, a jövőben pedig főként a magánszférában kíván tevékenykedni.

Balogh László kifejezte abbéli reményét, hogy a vezérigazgató tudását és tapasztalatait - ha más formában is -, de továbbra is a közszolgálat rendelkezésére bocsátja.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Selmeczi: vissza akar térni a bankárkormány

A Fidesz szóvivője szerint az MSZP az emberek adóterheit megemelné, a bankokét pedig csökkentené. Tovább olvasom