Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Templomi turnéra indul Szekeres Adrien

Összesen 17 állomásból álló, templomi koncertturnéra indul advent idején Szekeres Adrien énekes, aki hétfői sajtótájékoztatóján azt is elmondta: több helyszínen olyan gyerekeket látnak vendégül, akik családon kívül nevelkednek.
A művész a sorozatot beharangozó nagykanizsai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy tavaly hat kelet-magyarországi templomban tartott hasonló koncerteket, ezek sikere kapcsán döntöttek az országjáró turné elindításán. A koncertek helyszínéül mindenhol az adott település legszebb, legjellegzetesebb templomát szemelték ki. Az ökumené jegyében katolikus, református és evangélikus egyházi épületek is otthont adnak a turné egy-egy állomásának.

A dalok elsősorban a tavaly megjelent Szeretet ünnepén című albumról származnak, de a karácsony és a szeretet témakörében egyházi és világi dalok egyaránt elhangzanak a koncerteken. Szekeres Adrien úgy fogalmazott, hogy a tavalyi tapasztalataik alapján a dalokat a templomi helyszínek mintegy "felerősítik, megsokszorozzák az erejüket". Mindenhol egy-egy helyi kórus is közreműködik a teljes zenekari és vokálkísérettel megszólaló koncerteken, amelyeken Takács Nikolas, egy szlovákiai születésű fiatal tehetség is énekel majd Szekeres Adriennel.

A november 28-án Sopronban induló és december 22-én Gödöllőn záruló sorozat öt állomásán - így Nagykanizsán, Debrecenben, Kecskeméten, Győrben és az egyik budapesti koncerten - a Raiffeisen Közösen Program támogatásaihoz csatlakozva olyan gyerekeket is vendégül látnak, akik családon kívül nevelkednek. Azokon a helyszíneken pedig, ahol nem üzleti alapon adták bérbe a templomokat, az ottani orgona, freskó, vagy éppen kápolna felújítására adományozzák a bevétel egy részét.

Mint Szabó Béla, a turné menedzsere hozzátette: akadnak igazán különleges helyszínei is a koncertsorozatnak. Bölcskei Gusztáv fővédnökséget vállalt a református templomokban tartandó koncertek felett, így egyfajta "hálaként" egy kis faluban, Bölcskén is tartanak koncertet. Az adventi műsorral nyitja meg kapuit a 12 évvel ezelőtt leégett és mostanra felújított budapesti Rózsafüzérek Királynője templom, amelyhez az énekesnő személyesen is kötődik, férjével, Kiss Gáborral ugyanis itt jártak az esküvőjük előtti jegyes oktatásra - hangzott el a sajtótájékoztatón.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felszólalások az EP-ben a kisebbségi jogokról

Többen érintették a kisebbségi jogok témakörét az Európai Parlament (EP) hétfői strasbourgi ülésén,… Tovább olvasom