Délmagyar logó

2018. 01. 21. vasárnap - Ágnes -3°C | 4°C Még több cikk.

Tenger alatti kincs kísértése

Hivatalosan befejeződtek a kutatások egy 19. században elsüllyesztett hajó kincset érő rakománya után – írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

A Polluce nevű gőzhajó 1841 júniusában indult Nápolyból Marseille-be. Utasai között 49 nápolyi nemes volt, akik vagyonukat  menekítették a IV. Ferdinánd király ellen kitört lázadásokból. Aranyat, ezüstöt, ékszereket, még egy hintót is vittek  magukkal. Pontos adatok nincsenek, mert az utasok közül sokan nem  jelentették be csomagjaik pontos tartalmát. A történészek szerint  százezer aranypénz, tetemes ezüst biztosan volt bennük. A legenda  szerint Ferdinánd is a hajóra bízta a királyi kincset. 
Június 17-én a hajót Elba szigetének magasságában  elsüllyesztette a Mongibello nápolyi hajó, nyilvánvalóan azzal a  szándékkal, hogy megkaparinthassa rakományát. Erre azonban nem volt  ideje, mert a Polluce kevesebb, mint 15 perc alatt elsüllyedt.

Az  utasok és a személyzet megmenekültek, de arról, hogy mi került a  tenger fenekére, senki sem beszélt.

A hajó tulajdonosa két hónappal  később ki akarta a hajót emeltetni, de elszakadt a csörlő és még  egyszer nem próbálkozott. A 19. században, majd  1920-ban, 1930-ban, 1936-ban még keresték a kincseket, de látszólag  sikertelenül. 

2001-ben azonban az olasz rendőrség felfigyelt arra, hogy egy  londoni aukciós ház arany- és ezüstpénzeket, ékszereket bocsátott  árverésre. Hosszan tartó nyomozás után, amelybe bekapcsolódott mind  az angol, mind a francia rendőrség, kiderült, hogy egy társaság,  kihasználva, hogy engedélyt kapott egy 1916-os német tengeralattjáró  kiemelésére, a Pollucét is megkereste és rakományának egy részét  kiemelte. Hat  angol, hat olasz és egy francia állampolgár került vád alá. Perük  még folyik.

Az olasz állam 2005-ben a kutatással újra megbízott egy  speciális búvárokból álló társaságot, de néhány ékszeren kívül  nem találtak semmit. A hajó teljesen szétporladt, a kincs szétszóródhatott. A keresést befejezettnek nyilvánították.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elektronikus lesz a kiviteli eljárás

A vám- és pénzügyőrség július 1-jén bevezeti az elektronikus kiviteli vámeljárást, ami jelentősen… Tovább olvasom