Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Terjed a kártya

Tovább erősödik a bankok pozíciója, ugyanis a felnőttlakosság egyharmada szándékozik igénybe venni valamilyen új banki szolgáltatást a következő egy-két évben. Legtöbben forintalapú folyószámlát szeretnének nyitni vagy bankkártyát igényelni.
Többek között ezt állapította meg a GfK Piackutató Intézet a bankok ügyfeleiről végzett kutatása során, négy alkalommal 1000 – 1000 fő személyes megkérdezése alapján tavaly.

A legnépszerűbb banki szolgáltatás a folyószámla, amivel a válaszadó 14 éven felüliek 54 százaléka rendelkezett tavaly, szemben az előző évi 43 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy a bankkapcsolattal rendelkezők 80 százaléka beletartozik ebbe a körbe.
Szociodemográfiai szempontból elmondható róluk, hogy jellemzően 20 – 39 évesek, többségük legalább középfokú végzettségű, havi nettó 100.000 forintnál nagyobb jövedelmű háztartásban él és 20.000 lakosúnál nagyobb városban, illetve Budapesten lakik.

Több mint 20 ezres átlag

Legdinamikusabb a bankkártya térhódítása. Hiszen 1998-ban a megkérdezettek teljes körén belül csak 14 százalék rendelkezett, rá egy évre 21, tavalyelőtt 32, múlt évben pedig már 44 százalék.
A kutatást végzők a vizsgálat során azt kérdezték, hogy a bankkártyával rendelkezők mekkora pénzösszeget vesznek fel az automatából egy-egy alkalommal. A válaszok alapján megállapították, hogy egy pénzfelvételre átlagosan 21.505 forint jut.
Hitel- vagy kölcsönszerződést lakásra, áruvásárlásra, személyi célokra a bankkapcsolatokkal rendelkezők 13 százaléka kötött a múlt évben. Az átlagosnál nagyobb arányban a 30 – 49 évesek, szakmunkás végzettségűek és vidéken élők.
Lekötött forint- vagy devizabetétet a bankkapcsolatokkal rendelkezők 12 százaléka mondhat magáénak. Ennél a szolgáltatásnál felülreprezentáltak az 50 évesnél idősebbek, legalább középfokú végzettségűek, akik 20.000 lakosúnál nagyobb vidéki városban, havi nettó 140.000 forintnál magasabb jövedelmű háztartásban élnek.
Valamilyen értékpapírt a válaszadók közül bankkapcsolatokkal rendelkezők 7 százaléka vásárolt tavaly. Közöttük felülreprezentáltak az egyetemet vagy főiskolát végzettek, vidéken havi nettó 100.000 forintnál nagyobb jövedelmű háztartásban élők.

Bankba járók lettünk

Ugyanakkor némileg átrendeződött a pénzintézetek ügyfélszerkezete. A megkérdezettek 13 százaléka lett ügyfele valamelyik pénzintézetnek az elmúlt év során. Döntő többségük, 70 százalékuk bankkártyás forintalapú folyószámlára kötött szerződést. Második helyen a bankkártya nélküli folyószámla szerepel, majd a takarékbetétkönyv és a lekötött forintbetét. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fogadóóra

Baralovics Ernő és Szabó Jenő önkormányzati képviselők hétfőn délután négy órától fogadóórát… Tovább olvasom