Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Termékfejlesztési dömping az Abonett és a Négercsók gyártójánál

Abony - Az abonyi Újvilág Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szövetkezet felszámolta utolsó klasszikus termelőszövetkezeti ágazatát, a növénytermesztést, és az egészséges élelmiszerek iránti növekvő igényekre alapozva új termékek fejlesztésébe kezdett – közölte Szebeni Zoltán, a cég igazgatóságának elnöke az MTI-vel.
Emlékeztetett: a Közép-Magyarországi Operatív Program forrásaiból elnyert pályázati támogatásnak köszönhetően százmillió forintot megközelítő fejlesztési projektet indítottak el már 2008-ban. Így jelenhettek meg a piacon az Abonett termékcsalád innovatív termékfejlesztése által egy tartósítószer-mentes, teljes kiőrlésű gabonából készült új termékkel.

Az immár három évtizede Abonyban készülő Négercsók megújítása egy másik eredményes pályázatnak köszönhetően közel 80 millió forintból az idén júliusban kezdődött, és jelenleg is tart – hangsúlyozta Szebeni Zoltán.

Az elnök emlékeztetett arra, hogy az 1949-ben még klasszikus termelőszövetkezetként életre hívott cég az idén január elsejével felszámolta a mezőgazdasághoz kötődő utolsó tevékenységét, a növénytermesztési ágazatát. A használaton kívüli eszközöket és ingatlanokat jelenleg is árulják. A döntés mindössze 5-6 ember leépítésével járt - tette hozzá. A többiek egy része nyugdíjba vonult, másokat pedig az összesen 35 dolgozónak munkát adó élelmiszeripari üzemekben foglalkoztatnak tovább.

Az elnök kitért arra, hogy a Gazdaságfejlesztési Operatív Program közel 7 milliós támogatásával, összesen 13,5 millió forintból hamarosan a szövetkezet új vállalatirányítási rendszere és webáruháza is megvalósul.

Szebeni Zoltán hangsúlyozta: az eddigi beruházásokat az gazdasági növekedés tette lehetővé, amelyet a válság ellenére 2007 óta a cég elért. Tájékoztatása szerint a 2000-es évek elején tapasztalt stagnálás, illetve piaci pozícióvesztés után az elmúlt 3-4 évben az éves forgalmuk, illetve árbevételük egyaránt 20-25 százalékos növekedést mutat. Az utóbbi 2010-ben várhatóan 400 millió forint körül alakul – mondta.

A következő időszak terveiről Szebeni Zoltán közölte: további százmilliós nagyságrendű fejlesztések előtt állnak. Két éven belül szeretnék ugyanis teljessé tenni a termékeikhez szükséges lisztalapanyag előállításának és tárolásának technológiáját. Majd újabb Abonett termékeket dobnának piacra, az ezek előállításához szükséges kapacitásbővítő és technológiai fejlesztéseket követően.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb csúcson az aranyár

Budapest - Újabb csúcsra emelkedett hétfőn az arany ára, miután az amerikai jegybank szerepét… Tovább olvasom