Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 24°C Még több cikk.

Terror a kaposvári börtön egyik cellájában

Megdöbbentő dolgokra kényszerítette egy rabtársát egy fogvatartott fiatalember a kaposvári börtönben az ügyészség szerint. Egyebek között borotvahabbal teli ételt kellett ennie, később a fejét a vécébe nyomták. Az ügy tárgyalása e héten kezdődött a kaposvári városi bíróságon.
A két fiatal férfi tavaly nyáron került egy zárkába a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, Kaposváron. Egyikük ezután - a vádirat szerint - rendszeresen bántalmazta zárkatársa, méghozzá elég kíméletlenül. Az még hagyján, hogy veréssel fenyegetve arra kényszerítette a másik férfit, hogy takarítson utána és étellel kiszolgálja. De előfordult, hogy a fejét a vécébe nyomta és lehúzta a vizet.

Volt olyan is, hogy a sértettnek egy gumi ruhacímkét kellett lenyelnie, illetve borotvahabbal telenyomott ételt fogyasztania. Máskor egy nap alatt 30 csajka vizet kellett meginnia. Ráadásul rabtársa egyszer könyökkel fejbe ütötte, majd öngyújtóval égette a kezét úgy, hogy első- és másodfokú sérülést szenvedett.

A bíróság előtt a 19 éves vádlott tagadott, szerinte a sértettet mások is bántalmazták. Az ügyet végül februárra napolta a bíróság. Februárban még egy tanút hallgatnak ki az ügyben, aki jelenleg éppen a baracskai börtönben tölti a büntetését.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Laci imádja a spenótot, Anikó főz neki

Marsi Anikó spenótot főzött Palik Lászlónak. Az étel nem sikerült, de Laci egy szót sem szólt, csak… Tovább olvasom