Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Tervek az egykor sikeres hadiipar fejlesztésére

Tíz éve csökken a honvédelemre fordított pénz, de most komoly tervek vannak az egykor sikeres hazai hadiipar felélesztésére.
A hazai kereslet azonban ehhez nem lesz elég, az egyébként nagy lehetőségeket rejtő exportpiacokra lépéshez pedig a szürkeállományon és a hagyományokon kívül szinte minden hiányzik - írta csütörtöki számában a Világgazdaság többek között egy, a Honvédelmi Minisztérium által készített háttéranyagra hivatkozva.

A lap azt írta, a dokumentum fő üzenete a takarékosság. A szükséges lépések közt van az indokolatlan kiadások levágása, a feleslegessé vált ingatlanok és eszközök értékesítése és a bürokráciacsökkentés – csak ez utóbbitól többmilliárdos megtakarítást remél a tárca.

A szervezeti felépítés – ahogy az anyag fogalmaz – "szálkásításától" a hadsereg erősödését várják. Ennek keretében az elkövetkező években a meglévő 2 ezer mellett további 6 ezer fővel növelni kívánják az Önkéntes Tartalékos Rendszerben szolgálók számát. Mindezt az a kormánydöntés is segíti, amelynek nyomán a tartalékossá váló volt korkedvezményes nyugdíjasok mentesülnek a január 1-jétől a szolgálati járandóságukat terhelő 16 százalékos adóterhelés alól - számolt be a Világgazdaság.

A takarékosságnak köszönhetően a tárca finanszírozhatónak tart több projektet az évtized végéig.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb közérdekű pereket készít elő a PSZÁF

Újabb közérdekű pereket készít elő a pénzügyi felügyelet, három bank, két biztosító és egy pénzügyi… Tovább olvasom