Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Tescós rablás: a vádlottak védői felmentést kértek

Vádbeszédében az ügyész öt életfogytiglan - köztük három tényleges - kiszabását kérte.
Az első- és a másodrendű vádlott védője felmentést kért a budaörsi Tesco parkolójában 2005-ben elkövetett pénzszállítórablás, egy 2005-ben elkövetett kettős gyilkosság és több más súlyos bűncselekmény miatt indult büntetőperben hétfőn a Fővárosi Törvényszéken. Néhány napja vádbeszédében az ügyész öt életfogytiglan - köztük három tényleges - kiszabását kérte.

S. Péter és társai a vád szerint tucatnyi bűncselekményt követtek el egy évtizede, köztük két pénzszállítórablást Érden, illetve Budaörsön, a biztonsági őrt mindkét támadásnál lábon lőtték, a Tesco parkolójában pedig a rendőrökkel is tűzharcba keveredtek a vádlottak, akik kézigránátot robbantottak. Az ügyészség szerint ennél a támadásnál 30 millió volt a zsákmány, továbbá három vádlott kivégzett 2004-ben egy kalocsai házaspárt, egy pénzváltót és a feleségét.

A vádhatóság többek között a vádlottak egymásra tett terhelő nyilatkozatai és vádalkuk eredményeként született vallomások, illetve esetenként tárgyi bizonyítékok, DNS-maradványok alapján nyereségvágyból több emberen, részben hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete, minősített rablás, lőfegyverrel, robbanóanyaggal visszaélés, fegyvercsempészet és más bűncselekmények miatt kéri a súlyos büntetések kiszabását.

Az ügyben egyesített három vádirat szerint a vádlottak egy bűnözői csoport tagjai voltak, akiket korábbi bűnözői kapcsolatok, illetve a fogva tartás során együtt töltött idő kapcsolt össze. A csoport tagjai változó felállásban követték el cselekményeiket, vezetőjük S. Péter volt.

Az ügyet már több bíróságon több bíró is tárgyalta, de idővel S. Péter elfogultság miatt a kizárásukat kérte, ami rendre meg is történt. S. Péter a közelmúltban az államfőhöz fordult kegyelmi kérvénnyel.

Hétfő délelőtt Szikinger István ügyvéd államtitokra hivatkozással zárt tárgyaláson mondta el perbeszédét az elsőrendű vádlott védelmében.

Az ügyvéd a tárgyalás után az MTI érdeklődésére azt közölte: minden vádpontban felmentést kért. Álláspontja szerint a nyomozás során súlyos hibákat követtek el a hatóságok, többször is megsértették a tisztességes eljárás követelményét, különösen a bizonyítékok beszerzése, szelektálása, illetve a vádalkuk során. A terhelő vallomások sok ponton ellentmondóak, életszerűtlenek.

Szikinger István szerint a vád számos ponton homályos a tekintetben, hogy egyes súlyos cselekményeket melyik vádlott követte el. Több vádbeli cselekmény időpontjára is van alibijük a vádlottaknak.

A másodrendű vádlott védője perbeszédében szintén a nyomozó hatóságok munkáját bírálta, szerinte a tanúknál felmerült a befolyásolás gyanúja, még arra is van adat, hogy fenyegetéssel próbáltak valakit rávenni a terhelő vallomásra.

"Ennyi vádalkus tanút eljárás még nem látott" - jegyezte meg az ügyvéd, és kollégájához hasonlóan azt is kifogásolta, hogy a vádiratból fontos pontokon nem derül ki, hogy ki mit tett az ügyészség szerint.

A budaörsi parkolóban történtek kapcsán az ügyvéd szerint még az is kétséges, volt-e egyáltalán tűzharc, ahogy a rendőrök állítják, vagy csak a rendőrök lövöldöztek, ahogy a védő szerint a többi tanúvallomás és a térfigyelő kamera felvételei bizonyítják.

"Erőltetett a vád, a gombhoz varrják a kabátot" - vélekedett perbeszédében a másodrendű vádlott ügyvédje.

Miután a védő ügyfele felmentésére tett indítványt, egyúttal azt is kérte, hogy a védencétől lefoglalt pénzt is adják ki a hatóságok. A tescós rablásnál mintegy 30 millió forint volt a zsákmány a hatóságok szerint.

A vádlottak az eljárás során jobbára tagadták bűnösségüket.

A büntetőper a szerdai tárgyaláson újabb védőbeszédekkel folytatódik, várhatóan februárban lesznek az utolsó szó jogán előadott vádlotti felszólalások, majd pedig kihirdeti elsőfokú ítéletét a Fővárosi Törvényszék a tescós rablás és más súlyos bűncselekmények miatt S. Péter és társai ügyében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán: az újítások kora még nem ért véget

Magyarországnak nem szabad félnie, ha tanulni kell - mondta a kormányfő. Tovább olvasom