Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Titkos alkut kötött Bajnaival Gyurcsány?

A Heti Válasz információja szerint a volt kormányfő egy Bajnai Gordon vezette, Orbán-ellenes úgynevezett "Olajfa Szövetség" létrehozásán dolgozik.
A lap csütörtökön megjelenő cikke szerint  az elmúlt hetek "MSZP-n belüli ütközetei" nem a szocialista párt birtoklásáról szólnak, hanem arról, hogy ki tud "megkerülhetetlenebb" lenni: a "Mesterházy Attila-féle MSZP-elit vagy Gyurcsány Ferenc majdani új, szakadár pártja".

A cikk állítása szerint a két volt kormányfő, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon egy ideje "közös stratégiát" épít, amelynek az a végcélja, hogy "a Bajnai-ernyő alatt (ahova beférhet a meggyengített MSZP, a Schiffer András alól kihúzott LMP, az Árok Kornél - Kónya Péter-féle szolidaritási mozgalom, illetve az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű Facebook-csoport is) Gyurcsány új pártja legyen a legerősebb". A Demokratikus Koalíció vezetője ehhez maga mögött szeretné tudni az aktív - ma még MSZP-s - baloldaliak többségét - olvasható a cikk összefoglalójában.

A lap arról is beszámol: a volt miniszterelnök számára létkérdés, hogy ne ő tűnjön cserbenhagyónak, hanem a szocialista elnökség "tessékelje ki" a pártból. Mint írják, Gyurcsány Ferenc továbbra is támadás alatt tartja Mesterházy Attiláékat, információik szerint most Puch László pártigazgató gazdasági ügyeinek "kiteregetésére" készül.

A Heti Válasz Bajnai Gordon közelmúltbeli tevékenységére is kitér, jelezve, hogy a volt kormányfőt fel lehet kérni "egy majdani szivárványkoalíció élére".

Az olasz balközép erők Olajfa elnevezésű koalícióját 1995 februárjában alapította Romano Prodi, a koalíció egy évre rá győzött a parlamenti választásokon, Prodi miniszterelnök lett. A szövetséget eredetileg hat párt és három kisebb csoportosulás alkotta, 1996-2001-ig három kormányfőt is adott: Prodin kívül Massimo DíAlemát és Giuliano Amatót.

Ezt követően Silvio Berlusconi jobbközép kormányának ellenzékét alkotta. Romano Prodi, aki közben az Európai Bizottság elnöki tisztét töltötte be, mandátumának lejárta után visszatért az olasz belpolitikába, és 2005-ben őt választotta elnökévé az akkor már négy balközép párt alkotta Olajfa Szövetség.

Olvasóink írták

  • 2. jozko 2011. október 06. 18:00
    „Árnyaltabb ez a kép annál, hogy gyorsan mondjunk véleményt -
    vagy hogy a Fidesznél kongatni kellene a vészharangot!

    Nagy valószínűséggel prognosztizálni lehet, hogy Gyurcsány Ferenc nem tud összehozni olyan erős Koalíciót,
    amellyel a Fidesz - KDNP szövetséget le tudná győzni a soron következő választáson.

    Gyurcsány "menetből" legyűri Mesterházyt, ez nem kétséges.Mint ahogyan az sem, hogy ez esetbenaz Mszp,
    mint a vezérkostól megfosztott nyáj - szétszéled.
    A "veterán" MSZP tagok zöme belefáradt a politizálásba: számukra ez a harc volt a végső!
    Összességében kevesen fognak felsorakozni Gyurcsány mögé.
    Annyira már nem hiteles az ex miniszterelnök pártelnök úr elvtárs.

    Együttműködésük Bajnai Gordonnal nem új keletű.
    Bajnai jó gazdasági szakember - és bár Gyurcsánynak sem kell a szomszédba menni csavaros észért -
    Bajnai lesz az ész és a fortély kettőjük szövetségében - Gyurcsány pedig az ütőerő!

    Akármilyen ügyes szakember is Bajnai Gordon - a megváltozott gazdasági és pollitikai környezetben már nem tudná megismételni azt - a sokaknak tetszetős - gazdasági és politikai "bravúrt", amit alig egyéves
    miniszterelnöksége alatt produkált!
    Ámbár meg kell hagyni, ő a lehetetlennel is elég jól elbodogul!

    Ezzel együtt sem látszanak elégnek egy választási győzelemhez!
    Igazán ütőképes, a klasszikus baloldali értékrend szerint gondolkodó és politizáló erő
    már nem áll Gyurcsány Ferenc mögé!

    Arany János szavaival élve:

    " vissza nem foly az időnek árja..."

    Viszont /még mindig Arany gondolatait folytatva/ :

    "hajt az idő gyorsan - szabott útján eljár!
    Ha felülünk felvesz - ha maradunk nem vár! "

    Én eszerint az életbölcsesség szerint szemlélem a világot.
    Őszintén szólva sokra nem mentem vele...de attól még igaznak tartom!”
  • 1. Queenmargareth 2011. október 05. 18:10
    „nos, igaz lehet. Viszont akkor tényleg bajban a fidesz:)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szijjártó: a gazdaságpolitika fókuszában a munkahelyteremtés áll

A kormány a munkahelyteremtés érdekében vezetett be munkát támogató adórendszert és ezért csökkenti… Tovább olvasom