Délmagyar logó

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Tíz szudáni halt meg a kairói menekülttábor felszámolásakor

Tíz szudáni bevándorló halt meg Kairóban péntek hajnalban azután, hogy rendőrök próbálták meg felszámolni az egyiptomi főváros egyik parkjában létrehozott menekülttábort - közölte pénteken az egyiptomi belügyminisztérium.
A hivatalos tájékoztatás szerint a rendőrök előbb megpróbálták meggyőzni a - mintegy 2000-3500 fős - tömeget, hogy távozzon, de az emberek rájuk támadtak.

Ezt követően mintegy 2000 rohamrendőr megostromolta a tábort, vízágyukat is bevetettek. A halottak között van egy négyéves kislány is. Az összetűzésben 30 bevándorló, többségükben idősek és gyermekek, valamint 23 rendőr is megsebesült.

Több száz szudáni élt ebben a táborban, amelyet szeptember 29-én hoztak létre az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR) hivatalának közelében, hogy tiltakozzanak annak politikája ellen. A tüntetők azt követelték, hogy a világszervezet biztosítsa számukra a távozást Egyiptomból, ahol állításuk szerint sokukat értek bántalmazások.

Bár januárban békemegállapodás zárta le a 21 évig tartó szudáni belháborút, amelynek nyomán négy millióan kényszerültek elhagyni otthonukat, számos szudáni szerint a mai napig nem biztonságos visszatérni hazájukba.

A UNHCR szóvivője szerint a roham előtti napon kapcsolatban voltak az egyiptomi hatóságokkal, és arra kérték a biztonsági szerveket, hogy békésen oldják meg a konfliktust. Akkor még nem volt szó arról, hogy megpróbálják felszámolni a tábort. A főbiztosság ígéretet tett arra, hogy az eddiginél több segítséget nyújt a szudáni menekülteknek, de nem tudja valamennyiüknek elintézni, hogy más országokban telepedhessenek le.

hirado.hu/MTI

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyarok az internetes svindliben

Magyar egyetemisták is részt vettek - internetes csalásból származó - 30 millió forint tisztára… Tovább olvasom