Délmagyar logó

2018. 01. 23. kedd - Zelma, Rajmund -4°C | 3°C Még több cikk.

Tízéves a Cseszneki Nyár

Néhány éve a gyönyörű középkori vár mellett már a nyári kulturális programsorozatáról is híres Csesznek. A rendezvénysorozatban, amelyet tíz éve hívtak életre, musical, koncertek és várjátékok is szerepelnek.

Nagy Ferenc főszervezőtől megtudtuk: az idei események az eddigiekhez hasonlóan a magyar kultúrát és a magyarságtudat erősítését is szolgálják. Július 13-tól hat egymás után következő hétvégén tekinthetők meg.

 

 A programról bővebb információ kérhető a cseszneki programirodánál (88 / 436-110), vagy a (30) 225-9674-es telefonszámokon. A program honlapja: www.cseszprog.hu
Elsőként szombaton este nyolc órától a Várdalnoki esték keretében Dinnyés József lép fel. Július 20-án este kilenc órakor kezdődik a hagyományosnak számító EDDA-koncert, július 27-én este kilenckor az Egri csillagok musicalváltozatát mutatják be. Augusztus 3-án este nyolc órától rendezik meg a III. Tárogatófesztivált, augusztus 10-én délelőtt tíz órától pedig az V. Cseszneki Várjátékokat, mely egész napos program. Augusztus 18-án este kilenc órakor az István, a király című rockopera zárja a jubileumi cseszneki nyarat.
Az Egri csillagok című látványos történelmi musical aktualitása, hogy a diadal éppen 450 éve történt. A Gárdonyi Géza halhatatlan regénye alapján készült művet – akárcsak az István, a királyt – a nyíregyházi Mandala Dalszínház tagjai mutatják be. Az autentikus környezetben, monumentális díszletek között, szemet gyönyörködtető jelmezekben megjelenő 130 fős stáb kaszkadőrökkel és pirotechnikával felejthetetlen élményt ígér. Ezt a programot megkülönböztetett figyelem kíséri, hiszen elővételben már több mint 1000 jegy kelt el rá.
A III. Tárogatófesztiválon nyolc vendégművész és egy folkegyüttes lép fel. Az est egyik meglepetése Balogh József tárogatóművész erre az alkalomra komponált „Cseszneki fanfárja" lesz. Az V. Cseszneki Várjátékok minden korosztálynak kiváló szórakozást nyújt. Lesz lovagi torna, gyalogos-lovas párviadalok, solymászat, lovasíjászat, középkori zene-, tánc-, ruhaviseleti kiállítás, vetélkedő gyerekeknek, felnőtteknek, erősember-bemutató és -verseny, kézműves- és népművészeti kirakodóvásár. A győri erős ember, Darázs Ádám is tart bemutatót a közönségnek. Az István, a király minden bizonnyal idén is telt házas produkció lesz, a rockopera sztárvendége ezúttal a Beatrice frontembere, Nagy Feró.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Internettel a félénkség ellen

Amerikai kutatók azon vitáznak, hogy az internet vajon növeli vagy éppenséggel csökkenti a… Tovább olvasom