Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Több a hajléktalan Sopronban

A hónap elején elkezdődött felmérésből kiderül, az eddig számon tartott hajléktalanoknál többen élnek Sopron utcáin, közterületein. Ráadásul az idei enyhe tél ellenére többen mennek be az éjjeli melegedőre és az átmeneti szállóra, mint korábban.
Új helyeket keresett magának a soproni hajléktalanok egy része, miután teljesen lebontották az Erzsébet-kertben az egykori kertészet épületeit. Napközben többen felbukkannak az egykori MÉH-telep területén, utcai átjárókban vagy az Erzsébet-kert más részein. Csontos Károly, a soproni hajléktalanellátás vezetője lapunknak elmondta, a szociális munkások sorra térképezik fel az új helyeiket.
„ Február elején az országos kezdeményezéshez hasonlóan Sopronban is elkezdődött a hajléktalanok regisztrációs megszámlálása. Bár még az elején tartunk, de az már most látható, hogy többen élnek az utcákon, mint azt korábban tudtuk.”

– Előzetesen hatvanra becsültük a létszámukat, az elmúlt napokban viszont újabb negyven hajléktalant találtunk – tudtuk meg Csontos Károlytól. – Pk azok, akik egyszer már majdnem talpra álltak, és albérleti, valamint elhelyezkedési nehézségek miatt ismét visszacsúsztak. Azt tapasztaljuk továbbá, hogy a mostani enyhe időjárás ellenére többen mennek be a nappali melegedőbe és az éjszakai szállásra, mint tavaly, a nagy mínuszokban.
Csontos Károly hozzátette, az utcán élő hajléktalanok alatt azokat is értik, akik fűtetlen, nem lakás céljára használatos helyiségekben élnek, szívességi lakáshasználók, vagy barátaiknál húzzák meg magukat. Nagy többségük olyan régen az utcán él, hogy képtelen megszokni, megtanulni az intézményi szabályokat. Azaz nehezen illeszkednek be a közössége, ugyanis megszokták már a szabadságot. A hajléktalanellátás munkatársai pedig senkit sem kötelezhetnek arra, hogy bejöjjenek a szállóra. Annyit tehetnek, hogy élelemmel látják el, esetleg ruhákkal és egyéb dolgokkal segítik ki őket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

csillogás nélkül

kosárlabda Soproni Sördögök–Körmend 91–88 (24–21, 27–22, 19–23,… Tovább olvasom