Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Több búza terem az idén - mégis drágul a kenyér

Várhatóan jóval nagyobb lesz a búzatermés idén, mint a tavalyi volt, ennek ellenére sem a gazdák, sem pedig a pékek nem számítanak árcsökkenésre.
A tonnánkénti 66 ezer forinttal jelenleg Magyarországon és Lengyelországban a legdrágább a búza a világon. A gabonatermelők azt mondják, hiába a jó búzatermés az árak magasak maradnak, mert az előző aratás óta a költségeik is jelentősen nőttek, a műtrágya a duplájára, a vetőmagok és a növényvédő szerek pedig 10 százalékkal. A pékszövetség elnöke szerint, ha nem csökken a liszt ára, akkor legalább 10-15 százalékos áremelés lenne indokolt. Pedig az elmúlt egy évben 19 százalékkal drágultak a kenyérfélék, de ez sem fedezi a pékek költségeinek emelkedését.

Olvasóink írták

  • 17. Termelő 2008. június 10. 08:59
    „Hát Hun láthatod ő az okos fasz a parasztokat akarná kioktatni a "szagértő",de már most a pékéket is oktathajtja a legfrissebb kenyéráras cikknél! :-O ;-)”
  • 16. Hun 2008. június 10. 00:11
    „miracle hülyeségeket írsz,már megbocsáss! Ha nem értesz hozzá,-márpedig nem- akkor miért okoskodsz a témában? Megmagyarázod a termelőnek, hogy hogyan kell termelni? Ki vagy te?Agrármérnök? Kétlem. Miért kell meglepődni azon,ha nő az ár, amikor a költségek is nőnek? Te miért akarsz fizetésemelést? Gondolom te annyiért vásárolsz és tankolsz,mint 10 éve...”
  • 15. Termelő 2008. június 06. 23:03
    „Na ez az a drága traktorok örökké kiverik a biztosítékot! A jobb helyeken 5 milliós?? Van az vagy 15 is! Ja és megjegyezném sokan azért mentek tüntetni mert igen féltik a gépeket mivel ezek a munkaeszközök,nem mint a városban nálatok a sok-sok luxusautó! Ott miből telik ilyenekre a több 10 millás autókra,ami még csak nem is munkaeszköz hanem csak a borzasztó nagyzolás nyakaskodás mintapéldája! :-O
    Az összeállási példára meg ott van a mórahalmi példa!
    Nem a cowboy-nak kellene beszélnie a cikk írójával,mert te akadékoskodsz az első hozzászólásodban,hogy az "Amikre most hivatkoznak, vegyék meg máshol - mondjuk ahol a világ többi 200 országa, minusz Lengyelország - mert mindenhol máshol mégis olcsóbb a búza, pedig ott is kell, műtrágya, vetőmag miegymás."
    Na hát akkor miről írogatunk mi itt?
    A 11#-re válaszolva pedig,hogy nem kötelező csak egyféléből megélni! Hát akkor miből,amire ráadásul nem kell sokat fordítani és van rá kereslet? Ezen ok miatt már sokan ráhagyták ezt az egészet a p...-ba,és most jön a vonyítás,hogy drága minden! (Ez volt a cél,megcsinálták)”
  • 14. miracle 2008. június 06. 12:30
    „xyzk
    Nagyon messze jársz az igazságtól.
    cowboy
    Érdekes a cikkben meg azért drágább, mert megtermelni drágább az egyéb költségek miatt, nem azért, mert kevés van. Szerintem beszéld meg a cikkíróval, ne velem. Azt is elfelejted, hogy jobb helyeken nem ragaszkodik mindenki az 5 milliós traktorához, kombájnjához, akinek meg van, azzal ott nem félút pályát lezárni mennek, meg fővárosba vonulgatnak.
    Többen összeállnak, nem mint nálunk, ahol már csak elvből sem teszik, mert az már majdnem olyan, mint egy "kis TSZ"”
  • 13. cowboy 2008. június 06. 08:39
    „miracle!!!!!
    Fogalmad sincs az egész, a tehenet meg még csak a milka reklámba láttál! Pont azért is drágább a gabona mert a régi olcsó árak miatt, a gazdák mást kezdtek el termelni. Repcét, napraforgót stb. Kevesebb lett a gabonaterület és akár hiszed akár nem HIÁNY VAN AZ ÉLELMISZERBŐL! És ezért drága a kenyér is. És a munkaerő is drága a nemcsak a olaj meg a vegyszer meg a vetőmag! Azt a traktort, kombájnt valakinek vezetni kell aki szintén nem ül benne egész nap ingyen! És nehogy azt hidd, hogy egy hülyegyerek elég hozzá, mert a mai kombájnok, traktorok olyan elektronikával és tudással vannak felszerelve, hogy még egy gépészmérnök is nehezen igazodik el rajta mire mindent beállít! Egy kombájnba olyan extrák vannak hogy te még személyautóba olyat nem láttál kisfiam!”
  • 12. xyzk 2008. június 05. 22:24
    „Miracle: gondolom a 9. emeleten laksz budapesten, a 8. kerületben. Ezúton szeretnék gratulálni a szüleidnek, hogy egy ilyen okos, és talpraesett gyereket sikerült összehozniuk, mint amilyen Te vagy.”
  • 11. miracle 2008. június 05. 21:53
    „Nem kötelező búzából megélni. Időnként olvasom pl, hogy az egész falu uborkát, vagy epret termel, meg "tojásozik", meg nyulat, biogilisztát, meg az isten tudja micsodát tenyészt. Az egész. Mert a szomszéd Józsi azt csinálja, hát akkor mi is. Aztán hogy kell-e annyi, kit érdekel.
    Abban, hogy ilyen - számukra - alacsony áron veszik át a termelőktől az is szerepet játszik, hogy a kereskedő diktálhat. És hogy miért? Mert túl sokan kínálják neki. Ha az egyik nem adja annyiért, majd adja a másik. Aztán mindegyik tönkremegy. Nem kell mindent a költségekre fogni, tudomásul kell venni, hogy ez már nem úgy van, mint régen, hogy automatikusan annyit vesz fel a piac, amennyit billenccsel az összes termelő odaborít. Itt már versenyhelyzet van. Amit nálunk még nem tanultak meg rendesen alkalmazni.”
  • 10. Termelő 2008. június 05. 21:01
    „Én nem tudok olvasni? És az átvevők,piac határozza meg az árat nem a gabonatermelők,akik nagyban gabonáznak azoknak már xFt-ért szerződnek lefelé,vagy hülyének nézel? Ilyen helyre vittem már kenyérnek való rozsot (tavaly) oszt akkor se én mondtam az árat,hogy mennyiért adom oda! Na de én befejezem pá-pá! Nem érdekel tovább énnekem van gabonám most is,neked meg gondolom nincs!”
  • 9. Termelő 2008. június 05. 20:46
    „miracle! Na idefigyejjé! Te ezt írtad:
    "1. Ha úgyis mindig ránk (fogyasztókra) nyomják a plusz költségeket, akkor minek nyavajognak mindig.
    2. Amikre most hivatkoznak, vegyék meg máshol - mondjuk ahol a világ többi 200 országa, minusz Lengyelország - mert mindenhol máshol mégis olcsóbb a búza, pedig ott is kell, műtrágya, vetőmag miegymás."
    Erre válaszoJJá,hogy vajon miért olcsóbb ott minden,mert nemtudod te se,csak a parasztok ellen uszulsz! És tudod azért mert üresek a raktárak,de akkor sem a paraszt az oka a magas kenyérárnak! Vagy igen? Mert a hozzászólásaidról ez süt! És még egy kérdés,hol vegyünk olcsóbb műtrágyát,ésatöbbit amit írtál?”
  • 8. miracle 2008. június 05. 19:50
    „Termelő
    Nem tudsz olvasni?
    "A gabonatermelők azt mondják, hiába a jó búzatermés az árak magasak maradnak, mert az előző aratás óta a költségeik is jelentősen nőttek"
    Gabonatermelők, érted? Kik termelik a gabonát, a kereskedők? Nem a pék mondja, hogy drága a gabona, mert a kereskedő ráteszi a hasznát, hanem a gabonatermelő mondja, hogy ő fogja drágábban adni a kereskedőnek.”
  • 7. Rechtsradikal 2008. június 05. 16:46
    „Dübörög a gyurcsány-hazugság gyár!”
  • 6. Termelő 2008. június 05. 15:57
    „Akarom mondani a kisebb gazdaságok biztos,nem a 4-500 hektárosok,vagy a még nagyobbakra gondolok írásaim folyamán! Hanem a kicsikre a max 100 hektárosokra!”
  • 5. Termelő 2008. június 05. 15:44
    „De te már megint a parasztokat hibáztatod bazd meg! Miért? Kérdezd azokat akik kurmányon voltak az elmúlt 19 évben,hogy miért van rajtuk ennyi adó! A nyugati cucc meg azért olcsóbb mert az ottaniak sokkal de sokkal több támogatást kapnak,és nem azért mert jobb! Egyvalamit mondok! NEM A PARASZTOK SZABJÁK AZ ÁRAKAT HANEM A KERESKEDŐK! Vagy nem így van? Vagy a parasztok sütik a kenyeret is,mindenért ők a hibásak? :-O Ha nem tűnt volna még fel az itteni mg-t tönkrevágták és mostmár úgy emelik az árakat ahogy akarják! Egyébként is attól,hogy drágul a kenyér az még nem jelenti azt,hogy "gazdagszik a paraszt,harácsol" mint szoktátok volt mondani! Vagyis aratásra lejjebb viszik a gabona átvételi árát és csak a kereskedők fognak rajta aki meg bajlódott velük az meg kijön nullszaldósra!”
  • 4. miracle 2008. június 05. 14:44
    „Termelő
    Miért, nyugaton nem kell hozzá olaj?
    Ahhoz, hogy kenyér legyen minden országban ugyanazokat az alapanyagokat kell felhasználni, nem? Mégis nálunk legdrágább a kenyér, hogyan lehet ez?”
  • 3. matriné 2008. június 05. 12:58
    „Hát persze! Ott, ahol még fizettek is az állatok kiírtásáért, ott nincs szerves trágya a földekre. Nem véletlenűl drágitották meg a mütrágyát! A kersekedelmi haszonlesők azok összefognak minden területen a termelők, és a fogyasztók kizsebelésére! Ezt támogatja az olyan kormány, ahol a felelősséget még hírből sem ismerik! Az áfa és az adóztatás a menő jó üzlet az államunk vezetőségének! Nekik van miből költekezni! Ezért gerjesztik az árak emelését! A magyar termelőnek meg jöhet a madárinfolenza, ha túlltermelés van, ne hogy le menjen a betervezett ár és a haszon! Nem így az idetelepült külföldi tőkéseknél! Öket elkerüli a magyar vezérek uralma!”
  • 2. Termelő 2008. június 05. 11:22
    „1#-es! Te már megint a parasztora csúsztatsz inkább kérdezt a pékeket kenyér ügyben! A nyugattal,még a Lengyelekkel se hasonlítsd össze ezt a szar országot,mert ott nem züllesztették le a mezőgazdaságot,de most már az EU is nyavajog,hogy többet kéne termelni,de erre a lezüllesztés előtt kellett volna gondolni nekik! :-)
    Állandóan,hogy "termejjön a paraszt óccsóbban"-nal visítotok akkor mutassátok meg (ja az már nem megy),hogy kell drága olajjal,energiával satöbbi! Mikor azt tudhatnátok,hogy olajjal működnek a gépeink és a növ. védőszerek,műtrágyák gyártásához is alapanyag az olaj!
    Ja és,hogy ne felejtsem ki itt nemsoknak van kombájnja mint a hőn szeretett nyugatnak így a 10-enezres aratási díjakat is ki kell nyögni amiket a szolgáltatók elkérnek! Nem olyan "tiszta péz" ám ez,de ki lehet próbálni! Komolyan mondom az ilyen "szakértők" tiszta szégyenek aki nem ezzel foglakozik az úgy sem tudja miből áll ez!”
  • 1. miracle 2008. június 05. 08:20
    „Én csak két dolgot nem értek:
    1. Ha úgyis mindig ránk (fogyasztókra) nyomják a plusz költségeket, akkor minek nyavajognak mindig.
    2. Amikre most hivatkoznak, vegyék meg máshol - mondjuk ahol a világ többi 200 országa, minusz Lengyelország - mert mindenhol máshol mégis olcsóbb a búza, pedig ott is kell, műtrágya, vetőmag miegymás.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ombudsman vizsgálja az SS-ruhás igazgatót

Hivatalból vizsgálatot indít az oktatási jogok miniszteri biztosa a tordasi iskola… Tovább olvasom