Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Több ezren vonultak Kijev utcáira

Viktor Juscsenko elnök és Viktor Janukovics kormányfő péntek éjszakai tárgyalása nem járt sikerrel, a hónapok óta hatalmi harcot vívó két vezető azonban szombaton újra tárgyalóasztalhoz ül. Vitájuk most a fegyveres erők irányításában éleződött ki, miután Juscsenko pénteken átvette a karhatalom irányítását, majd szombaton 2000 belügyes Kijev felé indult. A fővárosiak az utcákon gyülekeznek.

Újabb tárgyalás várható Kijevben a szembenálló felek, Viktor Juscsenko ukrán államfő és Vikor Janukovics miniszterelnök között szombaton, írja a BBC. A két vezető hónapok óta hatalmai harcot folytat egymással, egyelőre nem látszik a kiút a vitából. A szombati tárgyalásnak már délben meg kellett volna kezdődnie, egyelőre néhány órás csúszásról beszélnek.

Csúszik az újabb tárgyalás

Fotó: AFPJanukovics és Juscsenko péntek éjjel három órán keresztül tárgyaltak, a megbeszélés azonban nem hozott eredményt. Az újabb egyeztetés azután kezdődhet meg, hogy 2000 belügyi katona, akik Juscsenkot tekintik parancsnokuknak, a főváros felé tart. Ukrajnában a belügyi erők létszáma 32 ezer fő, parancsnokukat, Olekszandr Kihtenko tábornokot Juscsenko szövetségesének tekintik.

Juscsenko pénteki rendeletével saját hatáskörbe vonta a belügyi erők irányítását, ugyanakkor az ukrán kormány arra utasította Vaszil Cusko belügyminisztert, hogy ne engedje ki a kezéből a belügyi csapatok irányítását, ő biztosítsa a közrendet Kijevben.

Kihtenko megtagadta, hogy engedelmeskedjen Cusko belügyminiszternek, jelentette be személyesen Cusko. Hangsúlyozta, hogy péntek óta már nem tudja irányítani a belügyi csapatokat. "A belügyi egységek és parancsnokuk saját logikájuk szerint és saját szakállukra cselekszenek, így neki kell felelnie mindazért, ami a belügyi csapatoknál történik" - mondta Cusko.

Kijev felé tartanak?

„Információink szerint 82 járművel 2050 belügyi katona tart Kijev felé" – mondta televíziós sajtótájékoztatóján Mihajlo Kornijenko, a belügyminiszter helyettese. A csapatok élén álló parancsnok Juscsenko hű embere, utasításai ellentétesek a belügyminiszter akaratával, tette hozzá Kornijenko.

Az AFP jelentése szerint a miniszterhelyettes azt is elmondta, hogy „a katonák különböző helyeken megálltak". A hadsereg egyik szóvivője szerint ugyanakkor a csapatok az elnök utasításának megfelelően továbbra is Kijev felé tartanak, így figyelmen kívül hagyták a kormány, illetve Cusko rendelkezéseit.

Az ukrán fővárosban szombaton már hatalmas dugók alakultak ki, miután a kormányhoz hű rendőrség lezáratta a központba vezető utakat. Belügyi alakulatokat egyelőre nem látni Kijevben. Közben mindkét oldal támogatói elkezdtek kivonulni az utcákra, délutánra több ezer ember gyűlt össze.

A nemzetbiztonságiak szerint Juscsenko a főnök

Ivan Pljuscs, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára közölte, a belügyi csapatok az államfő parancsára cselekszenek, hogy szavatolják "az állampolgári jogokat és szabadságokat, a társadalom biztonságát és stabilitását". Az elnöki parancs értelmében a belügyi erőknek állami objektumok védelmét kell biztosítaniuk, köztük az alkotmánybíróságot ás az államügyészséget.

Pljuscs óva intette az állami vezetőket, elsősorban a belügyminisztert és a politikai vezetőket attól, hogy akadályozzák az elnök utasításainak végrehajtását. A belügyi csapatok megakadályozását célzó próbálkozásokra "azonos mértékű lesz a válasz, és a bűnösök személyes felelősséget viselnek majd" - mondta a nemzetbiztonsági tanács titkára, aki szerint a belügyi egységek jelenléte nem fogja zavarni Kijev hétköznapi életét.

A leváltott főügyész letartóztatná Kihtenkót

Szvjatoszlav Piszkun, az államfő által pénteken leváltott főügyész - aki addig mindenképpen hivatalban lévőnek tekinti magát, amíg leváltásának híre meg nem jelenik a hivatalos közlönyben - szombaton bejelentette, hogy kész "az erőszakos forgatókönyv megakadályozása érdekében letartóztatni Kihtenkót, a belügyi csapatok parancsnokát".

Kihtenko tábornok szombaton Kijevben újságíróknak nyilatkozva ugyanakkor cáfolta, hogy katonáit felhasználják a belpolitikai válság rendezésére. Szavai szerint a belügyi egységek jogszerűen, az elnöki rendeleteknek megfelelően, a törvények keretein belül cselekszenek, továbbá nincsenek és nem is lesznek tervben erőszakos megoldást szolgáló intézkedések, csakis a közrend védelme a cél.

(MTI, Index)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

420 ezer gyermek él a szegénységi küszöb alatt

Magyarországon körülbelül 420 ezer gyermek él a szegénységi küszöb alatt, mintegy 700 általános… Tovább olvasom