Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Több helyen tartott házkutatást a Nemzeti Nyomozó Iroda

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora a DHL csomagküldő céget kereshette meg egy törvénytelen ajánlattal - írta az index.hu annak kapcsán, hogy befolyással való üzérkedés miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kedden több helyen, így Szabó János irodájában is házkutatást tartott.
A nol.hu értesülése szerint a rektor megkísérelt ellenállni az őrizetbe vételére küldött kommandósoknak, eközben könnyebben megsérült. Az mno.hu szerint az NNI gazdaságvédelmi főosztályának munkatársai számítógépeket és iratokat foglaltak le Szabó János irodájából. A csomagküldő céget az index.hu-nak nem sikerült elérnie.

A hirado.hu kedden arról számolt be: értesülése szerint azért tartottak házkutatást a nemzetvédelmi egyetem rektori helyiségeiben kedden, mert Szabó János egy kitalált történettel próbált meg rávenni egy nemzetközi csomagküldő céget arra, hogy az általa javasolt biztonsági szolgálattal kössön szerződést. A portál úgy tudja: a rektor azzal a kitalált történettel kereste meg a céget, hogy "a rendőrség nyomoz ellenük, mert egyes alkalmazottaik fegyvereket és kábítószert is szállítanak, de ő el tudja intézni, hogy a cég ebbe ne bukjon bele".

Az NNI később azt közölte, hogy gazdaságvédelmi főosztálya befolyással üzérkedés bűntette miatt több helyen tartott házkutatást, az ügyben három ember érintett. Két embert gyanúsítottként hallgattak ki, egyiküket őrizetbe vették, a másik szabadlábon védekezhet. Kiemelte: a nyomozás során az egyetem és a Honvédelmi Minisztérium érintettsége nem merült fel. Az eljárás sikeressége érdekében az iroda az ügyről mást egyelőre nem kívánt közölni.

Az MTV híradója este azt közölte: úgy tudják, hogy a befolyással való üzérkedés bűntette miatt indult eljárásban a rektort elkövetéssel, míg a másik két embert bűnsegédlettel gyanúsítják.

A nol.hu információi szerint a rektor az, akit a rendőrség őrizetbe vett. A Népszabadság online kiadásában azt írta, hogy Szabó könnyebben megsérült, amikor - hivatalosan meg nem erősített, de nem is cáfolt értesülésük szerint - megkísérelt ellenállni az őrizetbe vételére kiküldött kommandósoknak. A lap információi szerint az ügyben a neves nemzetközi cég fordult a rendőrséghez, a nyomozók pedig a katonai elhárítással közösen kezdtek titkos, majd nyílt információgyűjtést.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) cáfolta azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint a nemzetvédelmi egyetemen folytatott házkutatás összefüggésben lenne a BKV-nál folyó nyomozással. A tárca közölte: a házkutatás kapcsán senkit nem vettek őrizetbe a minisztériumban. A tárca az NNI-től azt a tájékoztatást kapta, hogy az egyetemi rektor irodájában zajlott házkutatás nincs összefüggésben a felsőoktatási intézménnyel és a HM-mel.

Olvasóink írták

  • 4. barkzso 2010. február 17. 17:50
    „Szekeres elvtársnál még nem jártak? Majd mennek oda is...”
  • 3. flexsnake 2010. február 17. 10:37
    „1. be van az fejezve van a végén pont.”
  • 2. LukSzusz 2010. február 17. 07:07
    „Akkor ki nem lop ebben az országban?”
  • 1. Beth 2010. február 17. 07:06
    „"A lap információi szerint az ügyben a neves nemzetközi cég fordult a rendőrséghez, a nyomozók pedig a katonai elhárítással közösen kezdtek titkos, majd nyílt információgyűjtést."

    Nekem befejezetlen a mondat!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több mint 800 milliótól esik el Dombóvár

Több mint 800 millió forint támogatástól esik el Dombóvár, mert a városrehabilitációs pályázat… Tovább olvasom