Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Több lábon kell állni a gazdáknak

Vendéglátással, élelmiszer-feldolgozással, biotermeléssel kell foglalkoznia a magyar gazdának, ha boldogulni akar az EU-ban.

– Hazánk uniós csatlakozása óta még nem következtek be azok a kedvező változások, amikre a gazdák számítottak. Az intervenció, az állami felvásárlás csak elméletben működik, késik a támogatások folyósítása. Az EU pozitív hatásai még váratnak magukra a mezőgazdaságban, de a negatívumok már érezhetők – nyilatkozta a Kisalföldnek Roszik Péter, a megyei agrárkamara elnöke az elmúlt fél évet összegezve.

Hús jön a szomszédból

Kedvezőtlen hatás alatt Roszik Péter főképpen a kiéleződött versenyt érti. Szerinte most még sokan „kapaszkodnak", de többen lesznek, akiknek fel kell hagyniuk a gazdálkodással a konkurenciaharc miatt. A külföldi gazdák korábban ugyanis nem okoztak gondot, de most már igen.
Beigazolódtak a félelmek: nyersanyag-beszállítóként ellátják élelmiszeriparunkat az osztrák gazdák. Gyakori, hogy sertéshúst, élő sertést hoznak be az itteni feldolgozóüzemekbe, sőt, tejet és friss zöldséget is, tudtuk meg az elnöktől. A magyar gazdák külföldre irányuló értékesítési csatornái pedig még nem épültek ki.

Kétféle kiút lehet

Tisztújítás az agrárkamaránál

A megyei agrárkamarának Győrben (Árpád út 2., 96/517-380), Csornán (Laky utca 10., 96/260-740), Mosonmagyaróváron (Mosonvár utca 22., 96/211-658) és Sopronban (Deák tér 14., 99/322-230) van képviselete. Nyolc tanácsadója segíti a több mint nyolcezer megyei gazdálkodót. Minden gazdálkodó választásra jogosult, de csak a tagok választhatók meg küldöttnek. A folyamat jelenleg zajlik, november közepéig a tisztújító küldöttgyűlést is megtartják.
Az agrárszakember úgy véli, nem működik tovább az a modell, mely szerint a gazda csak mezőgazdasággal foglalkozik. Több lábon kell állnia. Alkalmazottként is munkát kell vállalnia vagy ki kell egészítenie tevékenységét falusi vendéglátással, egyszerűbb élelmiszer-feldolgozással. Bár utóbbinak bonyolult a feltételrendszere. Kiutat jelenthet a biotermelés is. Az uniós támogatások előnyben részesítik: az ökogazdálkodásba kezdő termelő már az átállás ideje alatt is negyvenezer forintos hektáronkénti támogatást kaphat.
Roszik Péter elmondta: a magyar biotermék az unióba, Svájcba és Amerikába is eljut. Úgy véli, hogy adottságaink szerint bionagyhatalom lehetnénk. A talaj, a környezet, az éghajlat és a szaktudás is megfelelő hozzá. A trükkök egy részét nagyapáiktól örökölték és sok újat is kitaláltak a leleményes magyar gazdák.

Pályázatválasztás

Mindezek miatt a gazdák a kamarától a megfelelő pályázatok kiválasztásához, az ügyintézéshez kérnek segítséget. Emellett azt várják a kamarától, hogy gyakoroljon nyomást a gazdaság irányítóira, a termékpálya szereplőire, hogy a mezőgazdasági termelés kiszámíthatóbb legyen. Roszik tájékoztatása alapján a felkészítésben szervezetük sikereket ért el, ám véleményüket a törvény-előkészítésben egyáltalán nem, vagy csak későn kérik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Spóroljunk! VI.

Sorozatunk következő állomásaként öngamunkon takarékoskodunk. Vannak ugyanis úgynevezett pszichikai… Tovább olvasom