Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza 1°C | 8°C Még több cikk.

Több mint 140 millió forintot adományozott beteg gyerekeknek az MVM

Az adományokat a szervezetek képviselői csütörtökön vehették át a Millenáris parkban, ahol a tartósan kórházi kezelésre szoruló, fogyatékkal élő vagy már gyógyult gyerekek és családjaik számára rendezett "élménynap" zajlik.
Idén 141 millió forinttal támogatta tizennégy, beteg gyermekeket segítő szervezet, kórház, egészségügyi intézmény és alapítvány munkáját az MVM Csoport.

Az adományokat a szervezetek képviselői csütörtökön vehették át a Millenáris parkban, ahol a tartósan kórházi kezelésre szoruló, fogyatékkal élő vagy már gyógyult gyerekek és családjaik számára rendezett "élménynap" zajlik.

"A segítségnyújtás mellett az adományozás másik fontos célja, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét ezeknek a szervezeteknek a példaértékű és rendkívül fontos munkájára" - emelte ki Baji Csaba, az MVM Magyar Villamosművek Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A vállalatcsoport a karácsonyi ajándékozásra szánt keretet fordította jótékony célra, amelyet az intézmények betegellátó eszközök pótlására, intenzív osztályok felújítására, laboratóriumi részlegek fejlesztésére, prevencióra, az alapítványok pedig működési költségeik biztosítására, valamint alapvető tevékenységeik támogatására fordítanak.

Az adományozás keretében 50 millió forintos támogatásban részesült a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete, 25 milliót kapott a Down Alapítvány, 16 milliót a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. Egyenként 10 millió forintot adományoztak a Semmelweis Egyetem I. és II. számú Gyermekgyógyászati Klinikájának, a Bethesda és a Heim Pál Gyermekkórháznak. 3,5 millió forintot kapott az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa, 1,5 milliót a Gondolkodj Egészségesen Alapítvány, valamint 1-1 millió forinttal támogatták az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Központi Fizioterápiás Osztályát, a Daniló Sportegyesületet, a Lovasterápia a Fogyatékkal Élőkért Egyesületet és a Kézenfogva Alapítványt.

Több éves hagyomány szerint a gyermekek és családjaik számára rendezett élménynapon a vállalatcsoport munkavállalói és menedzsmentje önkéntesként működik közre a programokban: segítenek a játékok kipróbálásban, az csoportok kísérésében, a pihenőszobában pedig mesét olvasnak azoknak, akik kimerülnek a játékban.

A nap folyamán a magyar népmesék világát idéző játéktérben több mint 1300 résztvevő gyermek és szülője ismerkedhet meg a legfontosabb energiaforrásokkal és a tudatos energiahasználat jelentőségével a koncertek, bűvészmutatványok, kézműves foglalkozások és szemléletformáló játékok kipróbálása mellett.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Czomba: közelebb kell vinni a szakképzést a munkaerőpiachoz

Ennek érdekében a szakképző iskolákat a megyei fejlesztési és képzési bizottságok javaslata alapján… Tovább olvasom