Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Több mint 180 milliárdot játszottunk el tavaly

A Szerencsejáték Zrt. 2012-ben 170 milliárd forintot meghaladó bevételre számít. A társaság új sportfogadási oldal indítását tervezi.
Tavaly az előző évhez képest 15 milliárd forinttal több, 180 milliárd forintot meghaladó forgalmat és több mint 8 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el a Szerencsejáték Zrt. - számolt be a 2011. év eredményeiről a Világgazdaság pénteki számában Szentpétery Kálmán, a cég elnök-vezérigazgatója.

Az idén a társaság - kiszűrve a múlt évi nyeremény-felhalmozódásból származó többletbevételt - 170 milliárd forintot meghaladó bevételre számít.

A lottójátékok iránti érdeklődés csökken, ennek ellenére a bevétel jelentős része az ötös lottóból származik. A tipmix és a kaparós, főleg a tavaly bevezetett az ezer forintos sorsjegyek forgalma nőtt számottevően - nyilatkozta az elnök-vezérigazgató.

Az újságírónak arra a felvetésére, hogy miért volt szükség Andy Vajna cégének 25 százalékos tulajdonrészét megvásárolni a Tropicana Casinóban, Szentpétery Kálmán utalva arra, hogy különben a casino bezárt volna, azt mondta: "úgy gondoltuk, hogy cégünk inkább felvállal 200-300 millió forint veszteséget - ráadásul belátható időn belül ezt meg is szüntetjük - azért, hogy az állam 1-1,5 milliárd forinttal beljebb legyen".

A január elsején életbe lépett módosított szerencsejáték-törvényről a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója kifejtette: "nem képez koherens rendszert, csupán toldozták-foldozták a korábbi szabályozást". Ráadásul hátrányos helyzetbe hozza az állami tulajdonú társaságot. Magyarázatként hozzáfűzte: internetes kártyajátékot elméletileg már külföldi székhelyű cég is indíthat 20 százalékos játékadó teherrel, a Szerencsejáték Zrt.-nek viszont a játékadón kívül innovációs járulékot és iparűzési adót is kell fizetni, ami összességében 50 százalékos adóterhet jelent.

Az idén a társaság új sportfogadási oldal indítását tervezi az interneten és ebből 2012-ben néhány milliárd forint bevételt remél.

A Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója beszámolt arról is, hogy megújítják a kenó és a luxor játékokat és a szeretnének részt venni egy európai lottójáték és egy páneurópai totó indításában.

A hirdetésekre, műsorkészítésekre vonatkozó kérdésre Szentétery Kálmán úgy válaszolt: "valóban milliárdokat költünk el, és közbeszerzés nélkül, az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy nincs is utóbbira vonatkozó kötelezettségünk".

Olvasóink írták

  • 1. szentmiki 2012. január 13. 09:12
    „Van itt pénz!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Travel Service átvenné a Malévot

A cseh érdekeltségbe tartozó cég ezzel kapcsolatban kidolgozta az üzleti tervét, és azt elküldte a… Tovább olvasom