Délmagyar logó

2018. 02. 21. szerda - Eleonóra 0°C | 4°C Még több cikk.

Több mint 600 ezer lőszerre írt ki közbeszerzést a NAV

A lövedékeket bevetéseken, oktatáson, gyakorlatozáson használhatják fel.
Több mint hatszázezer lőszerre írt ki közbeszerzési eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a lövedékeket bevetéseken, oktatáson, gyakorlatozáson használhatják fel - írja hétfői számában a Magyar Idők.

A szervezet pisztolyokba és gépkarabélyokba való muníciót vásárolna a pénteken közzétett felhívás szerint, de sörétes és vaklőszer is szerepel a listán. A beszerzés egy évre láthatja el a NAV fegyvereseit lövedékekkel - olvasható az újságban.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a NATO elvárásainál is szigorúbb követelményeket támasztott azokkal a gazdasági szereplőkkel szemben, amelyek azt tervezik, hogy elindulnak a közbeszerzési eljáráson. Az érdeklődő vállalkozásoknak egyebek mellett referenciaként fel kell mutatniuk az elmúlt három évből két olyan üzletet, amikor minimum harmincmillió forint értékben szállítottak lőszert valamely megrendelőnek, a jogi előírásokat betartva és az adott szerződés pontjainak is maradéktalanul megfelelve - írja a Magyar Idők, megjegyezve, hogy a NAV-nál lőfegyvert használhatnak a pénzügyőrök és a pénzügyi nyomozók.

(Lead-képünk illusztráció - a szerk.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két holttestet találtak a tűzoltók

Két holttestet találtak a tűzoltók
Lakóházban pusztított tűz Mezőcsáton. Tovább olvasom