Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Több mint 80 millió illegális szemétlerakók felszámolására

Ősszel több településen hozzáfoghatnak itthon az illegális szeméttelepek felszámolásához.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 86 millió forintot oszt szét idén az önkormányzatok és velük együttműködő civil szervezetek között erre a célra. A "Tiszta Magyarországért" pályázat májusban zárult, 66 település jelentkezett, az igényléseket az ígéretek szerint még nyáron elbírálják.

A "Tiszta Magyarországért" pályázatra május 15-ig jelentkezhettek önkormányzatok és velük együttműködő civil szervezetek. A 86 millió forintos keretből illegális hulladéklerakók megszüntetését fizetik, ezen belül a szemét felszedését, ártalmatlanítását valamint annak megakadályozását, hogy az adott helyre ismét hulladékot tegyenek.

A pályázóknak a hulladék összeszedése mellett vállalniuk kell a megelőzést, és gondoskodniuk kell a terület utógondozásáról illetve hasznosításáról. Egy pályázat legfeljebb 3 millió forintot nyerhet. A beérkezett igényléseket még nyáron elbírálják, a munkákat így ősszel kezdhetik - mondta egy illegális budapesti szemétlerakó felszámolásakor hétfőn Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter. A pályázatokat egyébként csak elektronikus úton lehetett benyújtani, hogy ezzel is spóroljanak a papírral.

A "Tiszta Magyarországért" pályázatot tavaly is kiírták. Akkor a nyertesek több mint 800 helyszínen 75 ezer köbméter illegálisan lerakott hulladékot takarítottak el.

Olvasóink írták

  • 1. joy 2009. június 16. 06:35
    „Nem lehetne általánydíjas a szemétszállítás, hogy értelmetlenné váljon a hulladék faluszélére kiautóztatása?
    Nem értem a hivatalos sz.rveket. Évtizedek óta folyik ez a töketlenkedés, konténeres méricskélés, ugyan akkor a tulajdonosok a halységük határába hurcolják a többlethulladékot.
    Sokkal többe kerül ez a sz.rakodás, mintha megemelnék 50%-kal és vinnék mind, amit kitesznek!
    Az pedig, aki hajlandó a szelektív hulladékgyűjtésre, annak arányában kapjon díjcsökkentést.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több fuvarozói javaslattal is egyetért a Pénzügyminisztérium

Meghatározott mértékig adómentes maradhat az üzemanyag-megtakarítás és a költségtérítés, illetve a… Tovább olvasom