Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Több mint hatvan százalékkal drágult az étolaj

65 százalékkal emelkedett hazánkban az étolajak ára 2007 júliusa és ez év februárja között - derül ki a GFK Hungária kutatásából. A jelentős emelkedést a tavalyi aszállyal és a megnövekedett távol-keleti kereslettel magyarázzák.
2007-ben egy liter étolajat átlagosan 245, 2008 februárjában viszont már 405 forintért adtak a boltok. Az áremelkedés miatt kevesebb olaj fogy, ám a fogyasztás visszaesése kisebb, mint az árak emelkedése. Tízből kilenc háztartás még mindig vásárol étolajat, azonban átlagban 1,5 literrel kevesebbet, mint 2007-ben.

Az értékesített termékek csaknem 60 százaléka hipermarketekből, vagy diszkontokból kerül a háztartásokhoz. A piac legnagyobb részét a napraforgóból készített olajok adják, más alapanyagból csupán 3 százalék készül.

Olvasóink írták

  • 13. orgona 2008. május 14. 13:20
    „Bar 60 szazalekkal emelnek a fizetest,annak igazan örülnenk,de milyen hülyeseget is varok ettöl a kormanytol?”
  • 12. larsoon 2008. május 10. 11:33
    „persze a kormány semmiről nem tehet.vannak még ilyen .ötét emberek közöttünk akik védik a kormányt?mi köze az üzemanyagnak az étolaj drágulásához?120 ft-al már drágább az étolaj.már rég nem azt tankolják.ezért nem értem a nagy árkülönbséget.de a magyar akkor se szólna egy .urva szót se ha 1000 ft lenne az étolaj.sebaj már itt az ukrán étolaj ami gázolaj:)))))))))))))a külföldiek meg veszik az olcsó magyar biodízelt.”
  • 11. miracle 2008. május 09. 11:59
    „Hiába magyarázod nekik.
    Ha süt a nap monnyon le, ha esik az eső monnyon le, ha marad a koalició hülye SZDSZ, ha nem marad, jaj 100 millióba kerül a szétválás. Semmi sem jó nekik. Ha mindenkinek duplája lenne a fizetése, az se tetszene, ha nem OV találná ki nekik.”
  • 10. ajjjajjaj 2008. május 09. 10:46
    „Mást nem tudtok csak az aktuális kormányt szidni? Világjelenség az élelmiszer áremelkedés! Semmi köze sem a gyurcsánynak(direkt kisbetű) sem az ellenzéknek hozzá!
    Mexikó-kukorica, Egyiptom- kenyér, Ázsia-rizs! Hiány van mindenhol, mert a Kínaiak, Indiaiak is egyre gazdagabbak, és kajálni akarnak, azon kívül a gabonából bio üzemanyagot gyártanak, étolajjal megy a dízel!”
  • 9. tricse 2008. május 09. 08:48
    „na és a növényolajgyár bezárásáról vajon ki tehet?

    a termőföldeken csak repcét látni arról vajon ki tehet?”
  • 8. Kolompár Rómeó 2008. május 09. 07:48
    „Emberek! A kormánynak semmi köze az étolaj drágulásához! Kevés olaj, nagyobb kereslet, magasabb ár. Ennyi.
    Persze attól a kormánynak is azt a jó édeset, de más okokból...”
  • 7. matriné 2008. május 09. 07:15
    „Nem kedves "miracle" veddle a szemellenződet és lásd, hogy e kormány nem ért semmi máshoz mint a lakosság fosztogatásához csaknem minden területen! E kormány a gátja annak, hogy itt jólét legen az állampolgároknak is nem mcsak az elit politikusoknak a köz és a "osztalékokon" amit szintén a közhaszonból vágnak zsebre, míg mininmálbér után fizetik a járulékokat! Persze nem utolsó sorban e kormány gerjeszti az áremeléseket egyrész a hozzá nem értésük, másrészt a pitiáner "ÁFA" bezsebelése miatt amit szintén megy e kormány feneketlen zsákjába!”
  • 6. Szarka 2008. május 08. 23:24
    „Ebben az országban mindenki ilyen gyorsan akar meggazdagodni?”
  • 5. miracle 2008. május 08. 22:12
    „Hát igen kétségtelen:
    Az aszályról a kormány tehet, hiszen mint tudjuk az aug 20-ai viharról is a kormány tehetett.
    A megnövekedett távol-keleti keresletről szintén a kormány tehet, hiszen direkt onnan rendeltetnek velük, hogy itt drágább legyen.
    MIndezek után mondanom sem kell, hogy az áremelésről is a kormány tehet, hiszen a parlament ablakából ők árulják az étolajat, nem pedig a kereskedők a maszek üzleteikből...”
  • 4. larsoon 2008. május 08. 18:54
    „most olyan sor káromkodást írhattam volna ide,de felesleges.el kell húzni a .icsába ebből az országból oda,ahol normális fizetést kap a munkáért az ember.hogy van bőr a képükön 65%-al emelni valamit?lassan drágább lesz az étolaj mint a hús.SZÉGYEN EZ AZ ORSZÁG SEMMI MÁS.JA MEG DRÁGASÁG.”
  • 3. Jockey 2008. május 08. 14:55
    „A "reform" folytatódik!”
  • 2. sevenof9 2008. május 08. 14:09
    „az isteni biodizel...de jo...”
  • 1. matriné 2008. május 08. 13:24
    „Ott, ahol az államforna egy banánköztársaág ott nem is lehet mást várni mint a népnyúzást! Ott egy alantas politikai nyomásnak van hatalma ,ahol képtelenek az országot termelésre ösztönözni, ott inkább leromboltatják az eddig müködő üzemeket gyárakat.Így a lakósság ki vanszolgáltatva a külföldi ,piaci árdiktálásának. Sőt még egyre drágábban adják el mint, az értéke valójáőban! Szerintem éredekek találkoznak az alantas politika és az ellenőrizetlen kereskedelmi jogi kiskapuk között! Ném rég még megtiltották, hogy az állatokat moslékkal etessük! Lassan a magyar nép kényszerül a moslékok választékára fanyalodni. Természetesen a globális nagytőkések kinálatából!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A biztonság kedvéért újra körülkordonozták a Parlamentet

Külföldi delegációk programjai miatt a Köztársasági Őrezred csütörtökön reggel újra kordonnal vette… Tovább olvasom