Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Több mint négyszáz bejelentés a Fidesznél

A Fidesz értesülése szerint az országos rendőrfőkapitány szeptemberben utasítást adott, amely szerint gyakorló öltözet viselése esetén a rendőröknek nem kötelező viselniük az azonosító jelvényt.
Kontrát Károly, a Fidesz Új Demokrácia Központjának vezetője szerint ezzel az országos rendőrfőkapitány lehetővé tette, hogy a rendőrök arctalanul lépjenek föl október 23-án az emberekkel szemben. Így a Fidesz álláspontja szerint a rendőrség megsértette a rendőrségi törvényt, amelynek 20. szakasza kimondja, hogy a rendőrt intézkedése során az egyenruhája és az azonosító jelvénye igazolja. Az ellenzéki párt szerint megsértették az Alkotmánybíróság 2000-ben kiadott nyilatkozatát is, amely azt mondja ki, hogy névvel vagy számmal kell igazolnia magát a rendőrnek intézkedése során.

A Fidesz szerint ezzel az országos rendőrfőkapitány tudatosan felhatalmazta a rendőröket, hogy bármit megtehessenek október 23-án. Kontrát Károly elmondta: a hozzájuk eddig beérkezett 423 bejelentés és a folyamatosan napvilágra kerülő tények, illetve videofelvételek bizonyítják, hogy október 23-án a rendőrség törvényellenesen, brutálisan és értelmetlenül lépett fel a tüntetőkkel szemben. Ezért a Fidesz felszólítja az igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy haladéktalanul helyezze hatályon kívülre az országos rendőrfőkapitány utasítását, illetve felszólítják a rendőrséget, hogy tartsák be a törvényeket.

(Krónika hírszolgálat)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy csomagban nyolc csatorna

Új szolgáltatást indít október 30-tól Győrben a ViDaNet kábeltelevíziós társaság: digitális… Tovább olvasom