Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Több mint ötszáz kórházi ágyat szüntetnének meg Budapesten

A fővárosi központú egészségügyi térségekben 545 aktív kórházi ágyat szüntetne meg a kormány – írta szerdai számában a Népszava és a Magyar Nemzet.
A Népszavának a szocialista Havas Szófia azt mondta: életveszélyes és szakmailag indokolhatatlan átalakításokat tervez a kabinet. Például Pesten, a Károlyi Sándor Kórház az Állami Egészségügyi Központ-Honvédkórházzal közösen 2,2 millió lakos kardiológiai ellátásáért felel majd, összesen 125 betegággyal. Csakúgy, mint a budai oldalon, ahol mindössze 100 ágy áll majd rendelkezésre, két intézményben, szintén több millió lakosra, miközben hazánkban a szív- és érrendszeri betegség a vezető halálok – emelte ki a politikus.

Havas Szófia a lapnak elmondta azt is: a dél-közép-magyarországi térségben 97, Észak-Közép-Magyarországon 271, Nyugat-Közép-Magyarországon pedig 177 aktív kórházi ágy szűnik majd meg.

A Magyar Nemzet ugyancsak szerdai számában arról ír, hogy elsőként a központi országrészben tervezett átalakításokról küldött tájékoztatót a kórházigazgatóknak a Szócska Miklós vezette egészségügyi államtitkárság.

Olvasóink írták

  • 6. macs 2012. március 07. 13:54
    „Itt a megoldás: :-)
    "2012-től a munkáltatók adó- és járulékmentes juttatásként adhatják alkalmazottaik számára az egészségbiztosítási szolgáltatást, mely számos előnnyel jár a biztosítást megkötő munkáltatók és a szolgáltatást igénybe vevő munkavállalók számára is. A juttatási rendszerekben megjelenő új elemként az egészségbiztosítást - jelenleg a legelőnyösebb konstrukcióként - akár cafeteriában is választhatják az alkalmazottak: a juttatás száz százaléka megmarad a jogosultak "zsebében".
    A Generali és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) előzetes számításai szerint a törvénymódosítás következtében rövid időn belül, akár már 2-3 év alatt 50 milliárdosra is nőhet ez az új piac - jelenleg ennek közel kétszerese megy el hálapénzre."
    http://privatbankar.hu/biztositas/szolgaltatasalapu-egeszsegbiztositas-ujabb-szereplo-a-szinen-245362”
  • 5. macs 2012. március 07. 11:48
    „Most nem hallom a tiltakozást, nem látom a gyertyás élőláncokat, senki se láncolja magát a keritéshez.”
  • 4. papika56 2012. március 07. 10:26
    „A kormánytagok és családjai VIP ellátást kapnak , a nép többi tagja meg mehet a temetőbe !
    De 50 milliót csak költenek saját szolgálati kocsijaikra + soffőrre !!!Mert az ugye :FONTOSABB !!!!!”
  • 3. klj-54 2012. március 07. 09:47
    „Mert CSAK A fidesz!”
  • 2. X_Y 2012. március 07. 08:36
    „Tessék megnyugodni, a kormánytagok és családtagjaik, ismerőseik, haverjaik nem maradnak ellátás nélkül.

    A zembberek meg le vannak sz..bélsározva..”
  • 1. Admin07 2012. március 07. 07:57
    „Gyurcsány idejében Orbán elvtárs és a hívők élőlánccal tiltakoztak a kórházi ágyszámcsökkentés ellen. Akkor tilos volt, most szabad? Hogy is van ez kérem?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb gyanúsítottak a székesfehérvári vesztegetési ügyben

További gyanúsítottakkal bővült az adóhivatal történetének legnagyobb vesztegetési ügye… Tovább olvasom