Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Több ponton módosítaná a médiatörvényt Rogán

Több ponton változtatna a médiatörvényen Rogán Antal. A fideszes politikus, aki a december végén elfogadott jogszabálynak is előterjesztője volt, most egyebek mellett azt kezdeményezi, hogy a médiahatóságnak fizetendő díjak és a médiatörvény alapján kiszabott bírságok köztartozásnak minősüljenek.
Rogán Antal pénteken terjesztette be az Országgyűlésnek az egyes hírközlési tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatát, amely az elektronikus hírközlésről, a közigazgatási hatósági eljárásról és a digitális átállás szabályairól szóló jogszabályok mellett a médiatörvényen és a médiaalkotmányon is változtatna.

Javaslata adók módjára behajtandó köztartozásnak minősítené a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) fizetendő díjakat, igazgatási szolgáltatási díjakat, valamint a médiatörvény által kiszabott bírságokat. Rendelkezik egyúttal az eljárási bírságok alsó határának eltörléséről is, miközben azok plafonján nem változtat.

A fideszes képviselő indoklása szerint a médiatörvény jelenleg nem tartalmaz rendelkezést arról, hogy a közszolgálati médiumok milyen médiaszolgáltatások révén látják el a feladatukat, és nem ad iránymutatást arra nézve sem, hogy mely szerv határozhat arról, hány médiaszolgáltatást és milyen műsorterjesztési megoldásokkal működtessenek a közmédiumok. Rogán Antal a médiatanácshoz telepítené ezeket a döntési jogköröket, azzal a korlátozással, hogy a testületnek konzultálnia kell e kérdésekről a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójával.

A tervezet szerint a médiatanács - a gazdaságosság és a közszolgálati célok érvényesülésének szempontjait figyelembe véve - évente felülvizsgálhatja a közszolgálati médiaszolgáltatások rendszerét és dönthet arról, hogy fenntartja-e addigi médiaszolgáltatásaikat vagy megváltoztatja azok rendszerét.

A módosítás emellett lehetővé tenné, hogy az MTVA vállalkozási tevékenységet végezzen, és e jog átengedéséért ne fizessen ellenértéket a négy közszolgálati részvénytársaságnak, mivel bevételeit egyébként is a közmédiára kell fordítania.

Bekerülne a törvénybe az is, hogy mivel az NMHH elnökére és elnökhelyettesére, valamint a médiatanács tagjaira egyéves, a szektort érintő elhelyezkedési tilalom vonatkozik, megbízatásuk megszűnésével egyidejűleg a megelőző tizenkét havi nettó jövedelmüknek megfelelő kártalanítás illeti meg őket.

Változhatnak a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács jogkörei is, amely az eddigieken túl a kormányrendeletek és miniszteri rendeletek tervezeteit, a miniszterelnök és a szakminiszter hírközléssel és informatikával kapcsolatos előterjesztéseit, egyedi döntéseit, jogszabálytervezeteit, és az információs társadalom infrastruktúrájának szabályozásával kapcsolatos stratégiai előterjesztéseket is véleményezheti.

Rogán Antal javaslata mindemellett számos technikai módosítást tartalmaz. Pontosítaná például, hogy a rádióknak évi teljes műsoridejüket figyelembe véve kell teljesíteniük azt a kvótát, amely szerint 35 százalékban magyar zenét kell játszaniuk. Az előterjesztés azt is kimondja, hogy a médiahatóságnak a többi médiaszolgáltatóhoz hasonlóan a közszolgálatiakról is nyilvántartást kell vezetnie.

Ugyancsak változás, hogy ezután nemcsak a reklámok, hanem a műsorelőzetesek hangereje sem lehet nagyobb, mint a környező műsorszámoké.

A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló úgynevezett médiaalkotmányt is pontosítaná a fideszes képviselő. Eszerint bíróság vagy nyomozó hatóság - a nemzetbiztonság és a közrend védelme, bűncselekmények elkövetésének felderítése vagy megelőzése érdekében - kivételesen indokolt esetben információforrásuk felfedésére kötelezheti az újságírókat. A jogszabály eddig ezt bíróság vagy hatóság számára tette lehetővé, a mostani módosítás azonban egyértelműsíti, hogy az információforrás felfedésére csak nyomozó hatóság kötelezhet.

Olvasóink írták

  • 9. deszkás 2011. június 12. 12:38
    „Csak egy a sok közül:a megbizatás megszűnésekor miért is kell kártalanitani? Valaki? A többi meg lerágott csont pl az informátor kiadása. A Hir Tv-t nézve ott is van ilyen.”
  • 8. qrumpli 2011. június 12. 05:05
    „Pontosabban:a néhai öreg anya hátsó felébe való beutalását indítványozom”
  • 7. qrumpli 2011. június 12. 05:02
    „Émmeg rogánt módositanám!”
  • 6. tótkomlósi 2011. június 11. 23:16
    „Ebből is lárszik, hogy csak ők a szakértők!
    Mindenki ért mindenhez!
    Különösen a frakcióvezető!”
  • 5. rozator 2011. június 11. 22:03
    „Bírom ezeket az "egyéni" indítványokat!”
  • 4. Larsson 2011. június 11. 20:01
    „Most, hogy lassan vége az eu elnökségnek lehet keménykedni!”
  • 3. pistimolnar 2011. június 11. 19:42
    „"Rémületes majomarcot
    vágnak majomkatonák,
    majomkézben majomfegyver,
    a majmoké a világ." W.S.”
  • 2. Besenyő_Pistabácsi 2011. június 11. 18:39
    „No hát még sem olyan szuper az a média törvény?”
  • 1. queenmargareth 2011. június 11. 18:12
    „:), de csak azért, mert szappanoperában szerepel”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobbik: érthetetlen a repülőtér állami tulajdonrészének eladása

Érthetetlennek tartja a Jobbik, hogy a kormány eladja a Budapest Airport Zrt. maradék állami részét… Tovább olvasom