Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 21°C Még több cikk.

Több százmilliós lopássorozat a budapesti fürdőkben

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt hamarosan pályázatot ír ki a fürdőkbe telepítendő beléptető rendszerre. Így remélik megállítani a cégen belüli több százmilliós lopássorozatot.
A cég olyan vállalkozót szeretne találni, aki a beruházást a majdan megnövekvő bevételek ráeső részéből fedezné, megelőlegezve a rendszer telepítésének költségét.

Budapesten több olyan fürdő van, ahol a forgalmas napokon 1 millió forintot osztanak szét maguk között a szabályokat megsértő dolgozók. Somlyódy Csaba, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt felügyelő bizottságának elnöke elmondta, hogy a cég a közelmúltban belső vizsgálatokat indított a részvénytársaság tulajdonában lévő 15 fürdőben.

Az ellenőrzések két fő részből álltak, egyrészt egy szakcéget bíztak meg azzal, hogy nyílt és fedett eszközökkel - kamerákkal, hangfelvevőkkel, próbavásárlásokkal - derítsenek fényt a lopásokra.

Másrészt belső embereket is megbíztak bizonyos ellenőrzési, felügyeleti munkákkal. A bizottság elnöke elmondta, hogy a novemberben kinevezett fürdőigazgatóknak egy évük van arra, hogy a pályázatukban önként vállalt 10-25 százalékos látogatószám-növekedést elérjék. Az igazgatók mindegyike egy év próbaidőn van, ez alatt kell bizonyítaniuk.

Somlyódy Csaba szerint több olyan budapesti fürdő is van, ahol egy-egy forgalmasabb napon egymillió forintot osztott szét a dolgozók 8-10-es csoportja. Ennyit loptak el egyetlen nap alatt egyetlen fürdőből. A felügyelő-bizottsági elnök hozzátette, hogy eddig négy fürdőből összesen négy embert bocsátottak el azért, mert bebizonyosodott bűnösségük.

Sok helyen az úgynevezett "jegysétáltatást" végzik. Ennek lényege, hogy a nagy csoportokat nem egyesével engedik be a számlálóval is felszerelt kapun, hanem a mozgáskorlátozottak részére kialakított kapun, csoportosan engedik be őket. A kezeletlen jegyek pedig visszakerülnek a kasszába, ahol a beépített munkatárs újraértékesíti azt.

A cég vezetői tisztában vannak vele, hogy sokan lopnak, csalnak a cégnél. A munkaügyi perektől tartva azonban úgy döntöttek, hogy a belső ellenőrök helyett a rendőrségre bízzák a nyomozást.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a cég november végén tett feljelentést az ügyben. A nyomozás december elején elkezdődött, ismeretlen személy ellen csalás gyanúja miatt. A részeredményekről egyelőre nem kívánnak beszámolni, a sikeres nyomozás érdekeire hivatkozva.

Olvasóink írták

  • 2. dodo 2007. december 28. 20:35
    „jobacsi! Téged se az eszedért szeret a családod! Azt hiszed, hogy ha a tolvajt megfizetik, becsületessé válik ?”
  • 1. Jo Bacsi 2007. december 28. 17:16
    „Igazuk is van Lopjanak ahol tudnak mert az allam kifosztja oket. Ez meg csak a kezdete mert az allam fosztja a nepet es a cegeket es majd eztan jon mikor a nep is elkezdi vagy mar fosztja is a cegeket ahol dolgoznak. Ez jogos is es jol is van egy olyan rendszerben mint a magyar ahol se a ceget se az egyent nem hagyja az allam megelni es mindenet el akarja venni.
    Ez nem propaganda hanem tudatos fosztogatas.
    Na amuljatok es lopjatok hogy legyen mit ennetek.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pénzszállító autó halálos balesete Békésben

Halálos balesetet szenvedett egy pénzszállító autó vezetője pénteken délelőtt Békés megyében. A… Tovább olvasom