Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Több tíz évre van szükség Irak újjáépítéséhez

Az Egyesült Államok védelmi minisztere szerint Irak újjáépítése több tíz évet is igénybe vesz. Donald Rumsfeld a szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottsága előtti meghallgatáson fogalmazott így.
Rumsfeld Peter Pace tábornokkal, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetőjével együtt vett részt a szenátusi meghallgatáson.

A miniszter kiállt a Pentagon 439 milliárd dolláros költségvetési igénye mellett, és a szenátorok – amint ez várható is volt – támogatták ezt a védelmi költségvetést. Ami egyébként így hét százalékkal több, mint a tavalyi volt.

E költségvetésben azonban még nincs benne az iraki és az afganisztáni háborúra fordítandó összeg. Bush elnök erre az idén további hetvenmilliárd dollárt akar kérni a Kongresszustól és jövőre még plusz ötvenmilliárdot.

A meghallgatáson a szenátorok tudakozódtak arról is, hogy hogyan áll az iraki biztonsági erők kiképzése; ez ugyanis kulcskérdése az amerikai csapatok kivonulásának. Peter Pace tábornok szerint egyelőre csak egyetlen zászlóalj képes az önálló munkára.

Krónika hírszolgálat
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Előnyös

szabályok

A múlt héten hatályba lépett rendezési terv Belváros, Kisbácsa, Bácsa és Sárás számára előnyökkel… Tovább olvasom