Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 05. 18. szombat - Erik, Alexandra

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Belföld - Magyarország hírei > Több tonnányi gázolaj ömlött a Dunába Pozsonynál

Több tonnányi gázolaj ömlött a Dunába Pozsonynál

Hozzávetőleg 17 ezer liter olajszármazék ömlött a Dunába Pozsonynál.

mti - 2012.06.12. 10:06
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

14 óra - Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság sajtóközleménye:
              
Kedd reggel érkezett Igazgatóságunkra a bejelentés a „VITUKI" Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézettől, miszerint a Szlovák Fél részükre a dunai riasztórendszeren jelezte, hogy a pozsonyi téli kikötő területén megközelítőleg 17.000 liter gázolaj került a Dunába, mely a szlovákiai Kis Dunában is észlelhető. Dunakilititől mintegy 23,5 km-re történt a káresemény.

A szlovák sajtóközlemények szerint a Szlovák Hajózási Hatóság hajózási közleményt adott ki, mely szerint tilos a ki- és behajózás a Palenyiszko kikötőbe. 

Igazgatóságunk a  Határvízi Bizottság Duna Albizottságának keretében a Szlovák féllel felvette a kapcsolatot, így az információcsere folyamatos. Tájékoztatásuk szerint megkezdték a vízminőségi kárelhárítást. A szennyezést a kikötő területén belül megfelelő módon tudják kezelni, így csak igen kis mennyiség jutott a Dunába. A Szlovák Fél véleménye szerint a Dunacsúnyi tározó területén szennyezésre utaló nyomok nem találhatók. A szlovák-magyar helyszíni bejárás során a szlovák kollégák elmondták, hogy a szennyezés nagy részét már sikeresen vissza is gyűjtötték, így az semmilyen problémát nem fog okozni a magyar oldalon.

Ettől függetlenül Szigetközi Szakaszmérnökségünk a dunakilitinél lévő irányítótornyon és a dunai gátőrökön keresztül folyamatosan figyeli a szennyezés esetleges megjelenését.

A káreseményről Igazgatóságunk telefonon tájékoztatta az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi felügyelőséget. A felderítés eredményét követően születik döntés a Felügyelőség bevonásával az esetleges készültségi fokozat elrendeléséről.
Igazgatóságunk személyi és eszközállománya készen áll arra, hogy egy esetleges beavatkozásnál megfelelő módon tudjon eljárni.

11.45
- Hozzávetőleg 17 ezer liter olajszármazék ömlött a Dunába Pozsonynál kedd reggel egy átszivattyúzás során történt üzemzavar következtében - tájékoztatta az MTI pozsonyi irodáját Frantisek Peczár, a pozsonyi kerületi rendőrkapitányság szóvivője.

A meghibásodás a pozsonyi Téli kikötőben, az ásványi olajak átrakodó részlegében következett be. A rendőrség előzetes információi szerint a szennyező anyag azt követően került a folyóba, hogy annak az egyik hajóba való átszivattyúzása során elszakadt a vezeték, majd az olajos anyag az átrakodó medencébe ömlött.

Az olajszennyeződés az átrakodó medencéből a Kis-Dunába és a Dunába jutott. Eltávolításán 19 tűzoltócsapat dolgozik a folyókon a pozsonyi kikötő, illetve Gutor térségében.

Korábban - Már mintegy 30 tonnányi gázolaj szivárgott a Dunába a pozsonyi téli kikötőnél. A tűzoltókat hajnali 4.45-kor riasztották a helyszínre - írja a parameter.sk.

A szlovákiai hírportál beszámolója szerint a tűzoltók is megerősítették, hogy az anyag, ami a Dunába folyik, gázolaj. Már 39 tűzoltó vonult ki a helyszínre mintegy 19 szerkocsival.

František Peczár pozsonyi rendőrségi szóvivő azt közölte a hírportálnak, hogy a környezeti katasztrófa akkor történt, amikor az egyik vízi járműre próbálták átszivattyúzni az anyagot. Az egyik tömlő megrepedt, az olaj pedig elkezdett szivárogni. Egy szlovák hírportál közlése szerint 20-30 ezer liter gázolaj folyhatott a vízbe.

A gázolajszennyezést észlelték a Kis-Dunában is. A tűzoltók egységei Pozsonyon kívül a szenci járásbeli Tőkésiszigeti (Zálesie) kikötőnél, illetve Gútornál (Hamuliakovo) is dolgoznak. Alexander Nejedlý országos tűzoltóparancsnok közölte, Gútornál igyekeznek megfékezni az olajfolyamot, hogy az anyag ne jusson el a bősi vízi erőműig és Magyarországig.

Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 4. Booth 2012.06.12. 21:41

akkor nem unatkoznak.. köszi a választ!:)

Moderálásra küldöm 3. ascendum 2012.06.12. 20:36

3. mivel a vízzel nem elegyedik, valószínűleg a felszínen összefüggő foltokban "úszik", és megpróbálhatják "lefölözni". Legalábbis én így képzelem :)

Moderálásra küldöm 2. Queenmargareth 2012.06.12. 14:10

nos, rajta szlovákok...

Moderálásra küldöm 1. Booth 2012.06.12. 12:04

Hogy lehet azt megállítani?



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...