Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Több tucat betörést követett el a szolnoki bűnbanda

A gyanú szerint tucatnyinál is több betöréses lopást követett el idén Szolnokon az a két férfi, akit több héten át tartó összehangolt nyomozás eredményeként sikerült elfogni – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.

A nyomozás eddigi adatai szerint a szolnoki N. Ferenc és J. János a Tisza-parti megyeszékhely kertvárosi részein - Szandaszőlősön, Szolnok-Kertvárosban és a Széchenyi városrész melletti úgynevezett Rózsadombon – követte el a betöréses lopásokat, többnyire családi házakat fosztottak ki – tájékoztatott Pásztorné Kovács Ágnes.

Az épületekbe a leggyakrabban ajtó, vagy ablak befeszítésével, illetve a szúnyoghálót kivágva jutottak be, az ingatlanokból többnyire készpénzt, műszaki tárgyakat, valamint arany ékszereket tulajdonítottak el. Az összességében több millió forint értékű zsákmányt rövid úton értékesítették – tette hozzá a főhadnagy.

A gyanúsítottak által használt gépkocsiban megtalálták a bűncselekmények elkövetéséhez szükséges szerszámokat is.

A sajtószóvivő közlése szerint a többszörösen büntetett előéletű N. Ferenc és J. János jelenleg tizenöt, javarészt nagyobb értékre elkövetett betöréses lopással hozható összefüggésbe, de az eddig beszerzett bizonyítékok értékelése még folyamatban van. A Szolnok Városi Bíróság elrendelte a két férfi előzetes letartóztatását.

Olvasóink írták

  • 1. bánki 2011. augusztus 24. 19:13
    „Tegnap az esti órákban lakossági bejelentésre érkeztek a rendőrök a Hajdú-Bihar megyei Bagamérra.
    A kiérkezett járőröket brutális módon megtámadták a helyi cigányok, s egyiküknek a hátába belevágtak egy fejszét. 27 öltéssel kellett összevarrni a rendőr sebét. Dulakodás közben megpróbálták elvenni a szolgálati fegyverét is, ám ez a támadóknak nem sikerült - írja a Barikád.
    Az MTI híre:
    Megtámadta az intézkedő rendőröket egy héttagú csoport a Hajdú-Bihar megyei Bagamérban, az egyik járőrt fejszével sebesítették meg.
    A rendőrök előző este csendháborítás miatt mentek ki egy családi házhoz, ahol szúró-vágó eszközökkel támadtak a járőrökre. Az egyik támadó ezután egy fejszével esett neki az egyik rendőrnek, aki a lapockáján nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
    A hét embert később a készenléti rendőrség segítségével fogták el és állították elő.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyanús fémtárgyat találtak a Balatonban

Tűzszerészek vizsgálják meg azt a fémtárgyat, amelyet szerdán találtak a csopaki strand térségében, a vízben. Tovább olvasom