Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza -2°C | 8°C Még több cikk.

Több vonat is elindult a sztrájk ellenére

Több vonat elindult a nagy fővárosi vasútállomásokról és a a vidéki állomásokról hétfő reggel hat óra, vagyis a VDSzSz által meghirdetett általános sztrájk kezdete óta. A MÁV adatai szerint a vonatok 45 százaléka közlekedik.
A MÁV adatai szerint a vonatok 45 százaléka közlekedik reggel 6 órától az országban - erről a vasúttársaság szóvivője tájékoztatta a Független Hírügynökséget. Sigulinszki Tibor elmondta azt is, hogy az elinduló vonatok azonban lassabban haladnak, mert minden állomáson megállnak. Hozzátette: egyetlen sztrájkoló is képes megfogni egy egész vonalat.

A MÁV adatai szerint a szombathelyi térségben, ha késésekkel is, de mindenhol közlekednek a vonatok, csakúgy, mint a dél-balatoni vonalon. Az elővárosi vonalak egy részén is közlekednek a vonatok, így például Kőbánya-Kispest és Cegléd, Budapest és Pusztaszabolcs között, valamint a lajosmizsei vonalon. A budapesti pályaudvarok közül a Déli pályaudvarra érkeznek vonatok, s indulnak is. A Nyugati, illetve a Keleti pályaudvaron akadozik a vasúti közlekedés, csak úgy, mint Nyíregyházán, Miskolcon, Szegeden.

Több vonat elindult a nagy fővárosi vasútállomásokról

Több vonat elindult a nagy fővárosi vasútállomásokról hétfő reggel hat óra, vagyis a VDSzSz által meghirdetett általános sztrájk kezdete óta. Azt azonban nem lehet tudni, hogy a vonatok meddig jutnak el. Hasonlóan a korábbi munkabeszüntetésekhez a pályaudvarokon alig vannak utasok, feltehetően mindeni értesült a sztrájkról és máshogy próbálja megoldani az utazását.

A sztrájk kezdetétől háromnegyed 7-ig minden vonat elindult a budapesti Déli pályaudvarról, azt viszont nem lehet tudni, hogy ezek meddig jutnak el. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint érkeztek is vonatok a Délibe, ezek még 6 óra előtt indultak.

A Keleti pályaudvarról is megpróbálják elindítani a vonatokat - igaz csak a szombati menetrend szerint - tudta meg helyszíni tudósítónk. Néhány vonat már elindult reggel 6 óta, például a Szolnok felé közlekedő járat, 20 perces késéssel. Más vonatok indítását is ígérik, de semmi garancia nincs arra, hogy ezek a szerelvények meg is érkeznek a végállomásukra.

A Nyugati pályaudvaron jelenleg utastájékoztatás sincs. A menetrend szerinti Nyíregyháza - Miskolc felé közlekedő 6.20-as vonatot elképzelhető, hogy 7 után útnak eresztik. A pénztárosok mindenkit lebeszélnek arról, hogy bármely esetleg elinduló vonatra felszálljanak, ugyanis nem lehet tudni, hogy meddig jutnak el velük.

Vidéken is indultak el vonatok

Több vonat is elindult a vidéki állomásokról hétfőn reggel hat óra, azaz az általános vasúti sztrájk kezdete után. Van, olyan állomás, ahol nyoma sincs a sztrájknak. A mozdonyvezetők közül többen nem tudták megmondani, hogy a szerelvények meddig jutnak el. Miskolcon a szervező Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének képviselője szerint a MÁV egyszerűen leváltotta a sztrájkoló vasutasokat és olyanokat hívott be, akik felveszik a munkát.

Békéscsabán a sztrájk kezdete után néhány perccel még megérkezett a szegedi gyors, de azóta nincs mozgás a pályaudvaron. Nem érkeznek és nem is indulnak szerelvények. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint a vasútállomáson néhány utas tartózkodik, akik elmondták: abban bíztak, hogy legalább a nemzetközi vonatok elindulnak. Békés megyében a reggel utazók helyzetét nehezíti, hogy üzemkezdettől fél hétig valamint délutánra a Körös Volán is sztrájkot hirdetett. A reggeli adatok szerint a buszok többsége - 60 százaléka - elindult Békés megyében, így a délutáni sztrájkot eleve lemondta a szakszervezet. Fél 7-kor elindult az össze busz.

Debrecenben is elindult egy szerelvény, a 6. 08-as InterCity Budapestre, utas azonban alig volt rajta. Barna István a VDSzSz helyi vezetője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a vonat szerinte nem jut majd messzire, a következő állomáson már meg fogják állítani a sztrájkolók. A szakszervezeti vezető elmondta azt is: tudomása van arról, hogy több állomáson megfenyegették a dolgozókat, hogy felvegyék a munkát.

Pécsről reggel 6 óra 15-kor elindult az InterCity járat Budapestre. Egyelőre nem tudni kik lépnek sztrájkba. A dolgozók még nem nyilatkoztak róla, be akarják-e szüntetni a munkát - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Imre Lászlóné a MÁV pécsi igazgatóságának szóvivője. Az állomáson egy utas volt, úgy tűnik az emberek értesültek a sztrájkról. Az alapszolgáltatásokat a vasúttársaság biztosítja, tehát fűtenek és világítanak a szerelvényeken.

Miskolcon kettő kivételével minden vonat elindult. Kovács Ferenc, a VDSzSz helyi ügyvivője szerint egy úgy történhetett meg, hogy a MÁV leváltotta a sztrájkoló munkatársakat és helyettük olyanokat hívott be, akik nem vesznek részt a munkabeszüntetésben. Az állomáson ehhez képest kevesen vannak.

Győrben a GYSEV munkatársai nem sztrájkolnak, így a közeli városokba - például Csornára vagy Sopronba - ezekkel a szerelvényekkel el lehet jutni. InterCityk azonban már nem közlekednek.

Szegeden a Budapestre tartó InterCity indult el néhány utassal, a mozdonyvezető azonban nem tudta megmondani, hogy a szerelvény meddig fog eljutni. Több vonat egyelőre nem gurult ki az állomásról, a hangosbemondón folyamatosan tájékoztatják az embereket a sztrájkról. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint a korábbi sztrájkokhoz képest valamivel többen vannak az állomáson. Szatymazon a sztrájkoló forgalmi szolgálattevőt leváltják, így Kiskunfélegyháza felől Szeged Rendező felé közlekedhetnek a vonatok, mivel a VSz-es kocsivizsgálók Kiskunfélegyházán nem sztrájkolnak.

A nagykanizsai vasútállomáson nyoma sincs a sztrájknak: a vonatok érkeznek és indulnak. A munkabeszüntetés elméletileg 18 járatot érintene, de az állomáson kapott tájékoztatás szerint ezek mindegyike elindul. Az utasok viszont kevesebben vannak a szokásosnál.

A VDSzSz a Liga szakszervezetek felhívásához csatlakozva az egészségbiztosítás reformja és a nyugdíjszámítás változásai miatt tiltakozik. A vasutasok emellett a szárnyvonalak tervezett megszüntetésével sem értenek egyet.

Olvasóink írták

  • 4. GAgyi 2007. december 17. 17:01
    „Valamint Kiskundorozsma és Kőbánya-Kispest között is.
    É így is lesz....”
  • 3. Kardos Antal 2007. december 17. 13:04
    „Szeged-Rókus és Hódmezővásárhely között is közulekednek a vonatok!”
  • 2. szerk. 2007. december 17. 11:33
    „Köszönjük az információt. Mivel a káosz elég jelentős, szívesen látunk minden információt tartalmazó kommentet is a tapasztalatokról.”
  • 1. informator 2007. december 17. 11:23
    „Talán azt kéne közzétenni, hogy Budapesten érdemes a Kőbánya-Kispestre, Kőbánya Felsőre, Kelenföldre stb. kimenni, aki utazna.

    Kőánya-Kispestről óránként mennek vonatok Szolnokra, állítólag menetrend szerint a Kunszentmiklósi vonalon (150), az újszászi (120-as) vonalon pedig Kőfelső és Szolnok közt járnak vonatok.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Marad a 7,5 százalékos alapkamat

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa változatlanul 7,5 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot… Tovább olvasom