Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Többen igényelhetnek diákhitelt

Tegnap hatályba lépett a hallgatói hitelezésről szóló új kormányrendelet: a 2006/2007-es tanévtől érvényes változások kibővítik a diákhitelre jogosultak körét, egyszerűsítik az ügymenetet, valamint a költségtérítéses hallgatók számára lehetőséget biztosítanak a magasabb havi kölcsön felvételére.

Az új szabályok értelmében emelkedik az igénylési korhatár: ősztől az eddigi 35 helyett már 40 éves korig lehet igényelni a diákhitelt, a 40. életév után azonban a törlesztést már mindenképpen meg kell kezdeni. A diákhitel választható összegei továbbra is havi 15, 21, 25, illetve 30 ezer forint. A költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók ennél többhöz, évi 400 ezer forinthoz (havi 40 ezer) is hozzájuthatnak. A hitel felvételére rendelkezésre álló jogosultsági idő – hacsak ennél nem hosszabb a képzési idő – egységesen 10 félév lesz. Mostantól nem azonnal, hanem csak a hallgatói jogviszony megszűnését követő negyedik hónap első napjától kell elkezdeni a törlesztést.
A változásokból adódó előnyök a korábban szerződött ügyfelekre is érvényesek. Azoknak, akiknek még nincs diákhitel-szerződésük, de már az első, október 13-i kifizetésből részesülni szeretnének, szeptember 15-ig be kell nyújtaniuk a papírokat, és addig be is kell iratkozniuk a tanintézetükbe. Az új üzletszabályzat a www.diakhitel.hu honlapon olvasható.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rajtra készen a válogatott

A csütörtökön kezdődő 35. sík vízi kajak-kenu világbajnokság előtti utolsó sajtóeseményét tartotta… Tovább olvasom