Délmagyar logó

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 13°C | 25°C Még több cikk.

Többletmunka a Skinynél

Feszültséget okozott a fehérneműket gyártó győri cégnél, hogy a gyárnak a szokásosnál több megrendelést kellett teljesítenie. Az alkalmazottak szenvedtek az emiatti pszichés nyomástól, az ügyvezető szerint viszont a váltásra a túlélés miatt volt szükség.
Két éve a munkaügyi párbeszéd formáival foglalkozó cikkünkben pozitív példaként említettük meg a Skiny Gyártó Kft.-t, ahol más cégekhez képest rekordidőn belül született meg a munkaviszony kérdéseit szabályozó kollektív szerződés. Ám az utóbbi időben az üzem több dolgozója is panasszal fordult lapunkhoz és épp a munkaügyi párbeszéd megfelelő formáját hiányolta. Az asszonyok a munkaidő-szervezés gyakorlatát kifogásolták a pihenőnapokat és a szabadságokat megemlítve. Leginkább az háborította fel őket, hogy elmondásuk szerint embertelenül beszéltek, bántak velük. Néhányan a pszichés nyomást olyan elviselhetetlennek tartották, hogy lelki bajaikkal orvoshoz fordultak.

A győri gyár dolgozóinak elégedetlenségéről a Ruhaipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke is tud. Ecsédi Károlyné közölte, hogy az alkalmazottak különböző gondjai miatt idén már többször tárgyalt a cég vezetőivel. Több részeredményt el is ért, de az aggasztja, hogy a munkavállalóknak védőtakarót jelentő kollektív szerződést a Skiny nemrégiben felmondta.

A munkavállalók gondjaira reagálva Helmut Schrenk ügyvezető igazgató, aki Ausztriából irányítja a gyárat, lapunknak a cégnél bekövetkezett változásokról beszélt. Elmondta, hogy a korábban tömegtermeléssel foglalkozó üzem kis szériás, minőségi márkatermékek készítésére állt át. E téren elmondása alapján a korábbi vezetés nem volt következetes, ezért tavaly Győrben csoportos létszámleépítésre került sor. Azóta a cégcsoportot újraszervezték.

Belátja, hogy az utóbbi fél évben túl sok munkát hozott a győri gyárba, de így a kívánt fordulat bekövetkezett. Szerinte a szezonálisan szükségessé vált többletmunka okozott nyugtalanságot az üzemben.

Ám egy éve még amiatt aggódhattak az asszonyok, hogy leáll az üzem és utcára kerülnek. A kollektív szerződéssel kapcsolatban szándékában áll egy új, a helyi viszonyokhoz igazított változat aláírása. A beosztottak véleményére, problémáira kíváncsi, a munkaügyi párbeszédre nyitott.
– Ausztriában is volt hasonló időszak, ott a dolgozók megértették: saját érdekük, hogy „belehúzzanak" a munkába. Itt viszont nehezen fogadták a szombati munkát – nyilatkozta Helmut Schrenk.

„ Az átmeneti leterheltség alatt elhangozhattak az üzemben nem megfelelő szavak. A győri vezetésben nem rendült meg a bizalmam, a cég jövője biztosított és ez minden alkalmazottnak jó hír."

Kapcsolódó cikk >>

Marad a védőtakaró (2003-02-27) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felújítják a fertődi Eszterházy-kastélyt

Hétfőn megkezdődik a hazai műemlékvédelem idei legnagyobb beruházása, a fertődi Esterházy-kastély… Tovább olvasom