Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Tóbiás: kevesebb elvtárs, több barát

Az MSZP-nek azt kell megértenie, hogy nem egy nagy párt, és ez egyúttal az újrakezdés lehetősége - mondta a politikus.
Kevesebb elvtársra és több barátra van szükség - mondta Tóbiás József, az MSZP-frakció megbízott vezetője a budapesti Politikatörténeti Intézetben csütörtökön tartott, Választások után - ellenzéki stratégiák elnevezésű kerekasztal-beszélgetésen.

A szocialista politikus hangsúlyozta, hogy a pártnak nyitnia kell, újraépíteni szakmai és társadalmi kapcsolatait.

Az MSZP-nek azt kell megértenie, hogy nem egy nagy párt, és ez egyúttal az újrakezdés lehetősége - fűzte hozzá Tóbiás József, aki szerint kiüresedett a párt szellemi, szakmai holdudvara.

A tavaszi választásokról a szocialista politikus úgy fogalmazott, "a vereség az vereség, a kudarc az kudarc, van okunk a szerénységre".

Schiffer András, az LMP társelnöke azt emelte ki: Orbán Viktor érzékelte a magyar és globális kapitalizmus válságjelenségeit, illetve hogy kudarcot vallott az a fejlődési pálya, amelyre a magyar elit az elmúlt negyedszázadban állította az országot.

Az LMP-politikus szerint az elitek nem egyszerűen rosszul kormányoztak, de csődöt mondott egész rendszerük, amely elsősorban arra épült, miként járjanak a külföldi hitelezők kedvébe.

Az LMP stratégiája "az összeszerelő Magyarország" helyett a megújuló Magyarország - hangoztatta a pártvezető.

Schiffer András kifejtette azt is: a 19. századi értelemben vett hagyományos társadalmi osztályok a globális kapitalizmus világában megszűntek, de a kizsákmányolás, a tőke-munka ellentéte nem, mi több, ezek az ellentétek nemcsak egy országon belül, de az egyes országok között is megkerülhetetlenné váltak.

Karácsony Gergely, az Együtt-PM társelnöke szerint "Orbán Viktor cinikus politikai vállalkozóként" felismerte, hogy elfogyott a támogatottsága a rendszerváltással létrejött köztársaságnak. A támogatottság csökkenéséért pedig nem a választók felelősek, bár a választásokon működött "az az ősi magyar reflex", hogy az erős hatalommal nem érdemes nyíltan szembeszállni.

"Jó, akkor itt fogunk élni" - jegyezte meg a pártvezető a pragmatikus magyar kisember hozzáállását jellemezve. A korábban társadalomkutatóként dolgozó politikus kifejtette: a magyar társadalom relatív többsége jelenleg egy létbizonytalanságban élő, bizalmatlan, bizonytalan, amorf csoport, amely az erős hatalomra szavaz.

Karácsony Gergely a jelenlegi helyzetben követendő stratégiáról úgy fogalmazott: "most nem annak van itt az ideje, hogy fogjunk össze gyorsan, mert itt van Orbán Viktor, hanem hogy nézzünk mélyen magunkba". Szerinte intellektuálisan kiürült a baloldal Magyarországon, újragondolandó a 80-as években fogant baloldali elitista modernizációs politika. Mozgalmi típusú pártot kell építeni, hogy ledolgozzák azt a hitelességi válságot, amibe a baloldal került.

Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) pártigazgatója szerint az ellenzéki pártoknak keresniük kell a közös nevezőt, hogy az önkormányzati választásokon legyen sikerélményük. Magyarországnak "maffiamentes" politikai rendszerre van szüksége, és ezt az ellenzéki együttműködéssel lehet elérni - hangoztatta a DK-s politikus.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Buszbaleset Budapesten

Busz és autó ütközött Zuglóban, a balesetben négyen sérültek meg. Tovább olvasom